Mérsékelt tálibok a kabuli kormányban?

A táliboknak sikerült újjászervezni nemcsak katonai szervezetüket, de közigazgatásukat is az ország déli és keleti részén, a pastunok által lakott övezetekben, valamint Afganisztán és Pakisztán határán, a független törzsi sávban.

Nemzeti ellenállást hirdettek az idegen megszállók ellen a tálibok egy tíztagú vezető tanács irányításával, amelynek tagjai Omar molla, a tálibok vezetője, két helyettese, a féllábú Dadullah molla és Akhtar Mohamed Uszmani, Dzsalaluddin Hakkani a tálibokhoz átállt mudzsahed vezető, valamint Gulbuddin Hekmatiar, a Hezb-i Iszlami párt vezetője. Az ellenállási mozgalom új neve Szaiful Muszlimin (A mozlimok kardja), központi irodája a kelet-afganisztáni Kunar tartomány központjában, Aszadabadban található. A pakisztáni tálibok új neve Khaddimul Furkan, a Hatalmas Isten Szolgái, a szervezet központja Pesavarban van. E tálibok nagy hatással vannak a pakisztáni iszlám fundamentalista pártok választási szövetségére, a Madzslisz-i Muttahid Amal (MMA) szervezetre, amely az Afganisztánnal határos északnyugati határtartományban és Beludzsisztánban többséget szerzett a tartományi parlamentben.
Ezért a beludzs nemzeti mozgalom jövője nemcsak az iráni események esetleges alakulása, illetve a közép-ázsiai földgázt és kőolajat Afganisztánon át a pakisztáni Karacsi, illetve a pakisztáni–beludzsisztáni Gwadar mélytengeri, jégmentes kikötőig vezető, megépítendő vezeték miatt volt kiemelt téma Bush amerikai és Musarraf pakisztáni elnök minapi találkozóján.
A tálibok bázisokkal rendelkeznek az afganisztáni Kunar tartományban, a független törzsi sávon Paracsinar és Miran Sah térségében, valamint több mozgó táboruk is van. Ezekben öngyilkos merénylők kis létszámú kiképzése folyik. Ők követték el azt a merényletet, amikor egy öngyilkos, robbanóanyaggal teli autó belerohant a nemzetközi erők, az ISAF hazatérő, többségében német katonáit a repülőtérre szállító buszába. Az akció öt halálos áldozatot és harmincöt sebesültet követelt. A dzsalalabadi repülőtér elleni rakétatámadásért is a Szaiful Muszlimin vállalta a felelősséget.
Az al-Kaida viszont gilgiti és csitrali táborait átadta Gulbuddin Hekmatiar Hezb-i Iszlami szervezetének, illetve a pakisztáni Laskar-i Dzsangvi szervezetnek. A térségben lemondott a közvetlen harcról, csendben szervezi újjá kommunikációs szervezetét. Hadszínterét Afganisztánból áttette Pakisztánba, a városi gerilla hadviselés színterére, a nagyvárosokba. Az al-Kaida új neve e térségben Fath-i Iszlam (A Győzedelmes Iszlám). Központja a pakisztáni Pesavarban van. Az utóbbi időkben számos vezetőjét tartóztatták le a hatóságok, április 29-én Beludzsisztánban elfogták Khálid bin Al-Attast, aki az USS Cole amerikai hadihajó elleni, 2000. októberi, adeni merényletért felelős. Ezt megelőzően már március 2-án lefogták Rawalpindiben Khálid Sejk Mohamed Al-Beludzsit, a féllábú veterán harcost, az al-Kaida második emberét, majd április 25-én Karacsiban vejét, Ammar Al-Beludzsit is.
A Szaiful Muszlimin ellenállási mozgalom égisze alatt Afganisztánt öt hadműveleti zónára osztották. A keleti Kunar, Nangarhar, Kabul, Logar, Ghazni tartományok katonai vezetője Gulbuddin Hekmatiar, a Hezb-i Iszlami mudzsahed párt vezetője, aki iráni száműzetéséből hazatérve ellenségből lett a tálibok szövetségese. A déli övezetet, Khoszt, Paktia és Paktika tartományokat szintén egy volt mudzsahed irányítja, míg Gardezben Szafiullah Manszur molla tálib vezető az úr.
Mindezek következtében a tálibok olyan erővé nőtték ki magukat, amellyel immár nemcsak katonailag, de politikai téren is számolni kell. Először az amerikaiak megkísérelték kihasználni ellentéteiket és a tálibok belső ellenzékéből, Ghausz mollából és más, még a tálibok uralma alatt száműzött vezetőkből kíséreltek meg új, az amerikaiakkal, szövetségeseikkel és a Karzai-kormánnyal lojális tálib vezetést létrehozni, de ez nem sikerült.
Másodszorra az amerikai hatóságok a pakisztáni szervek közvetítésével „igazi” tálibokkal kezdtek titkos tárgyalásokat, annak érdekében, amennyiben elfogadható vezetést hoznak létre (Omar molla és a keményvonalasok kizárásával), akkor részesülhetnek a hatalomból. Ezzel egyidejű hír, hogy Pir Gailani királypárti, mérsékelt mudzsahed vezető, az Afganisztáni Egyetértési Tanács vezetője – akit Hamid Karzaijal vagy Zahir sahhal, a volt királlyal ellentétben a tálibok is elfogadnak, jelölteti magát a 2004 júniusában esedékes választásokon pártja elnökjelöltjeként. Mint ismeretes, a bonni konferencia kezdetén, amikor még a mérsékelt tálibokat is be akarták vonni a tárgyalásokba, Gailani lett volna a táliboknak, a királypártiaknak és a mudzsahedeknek is elfogadható államfő, szervezete, a Mahaz-i Milli volt az egyetlen mudzsahed mozgalom, amely nem vett részt az egymás elleni harcokban, Kabul lerombolásában. Az amerikaiak négy feltételt szabtak a táliboknak: Omar molla eltávolítását, az arab és más, külföldi harcosok kivonását a térségből, az amerikai és szövetséges hadifoglyok szabadon bocsátását, valamint annak elfogadását, hogy a külföldön élő afgánok és pártjaik, vagyis akik nem vettek részt a szovjet megszállók elleni dzsihádban, a szekularizáltak is indulhatnak a választásokon. A tálibok ugyanis ezen okból nem fogadták el a királypártiak, a szociáldemokraták, a markánsabban baloldali vagy Nyugat-barát pártok kormányzati részvételét, ezért nem vettek részt a bonni tárgyalásokban, és ezért szólítanak fel a 2004 júniusában esedékes nemzetgyűlési választások bojkottjára, sőt megakadályozására. Az utóbbi három feltétel esetén mutattak némi hajlandóságot, ám Omar molla eltávolításáról hallani sem akarnak a tálibok.
Amennyiben a mérsékeltebb tálibokat sikerülne bevonni a kormányzatba, ezáltal Karzai elnöknek is lenne hadereje a hadurak milíciáival szemben, a pastunoknak pedig politikai és katonai képviseletük, szélesebb bázison, mint csupán a királypártiak, akik évtizedeket töltöttek külföldön. Fahim tábornokkal és a Sura-i Nizarral szemben pedig katonai ellenpólus jönne létre.
Mindezekből nyilvánvaló, hogy Pervez Musarraf pakisztáni miniszterelnök kulcsfigura a terrorizmus elleni harcban, aki hárommilliárd dollár „feltétel nélküli” amerikai segély azonnali folyósítását követeli országának egy nagyobb segélycsomag része gyanánt. Közben pakisztáni katonaság szállta meg a független törzsi sávban az afganisztáni Nangarhar tartománnyal határos Mohmand ügynökséget egy időben az amerikaiak által az afgán oldalon a térségben indított új katonai offenzívával. Száz éve, a brit gyarmati háborúk óta nem volt rá példa, hogy a szövetségi irányítás alatt álló törzsi ügynökségek területére bármelyik hatalom reguláris katonája, a pastun törzsi harcosokon kívül idegen betegye a lábát. 1947 óta nem állomásoztak itt pakisztáni katonák. Ugyanakkor a hét törzsi ügynökség között négyben már amerikai bázisok is vannak.
A térség jövője és a terrorizmus elleni harc sikere azon múlik, sikerül-e a tálibok kiűzése után keletkezett politikai vákuumot elfogadható politikai erőnek kitölteni, vagy a térség ismét a törvényen kívüliség, törzsi anarchia, kábítószer-kereskedelem, haduraskodás és banditizmus mocsarába süllyed-e?
A szerző orientalista, Afganisztán-szakértő