Csepp a tengerben

Volt egyszer egy ember Szabolcsban, aki rákkutatással foglalkozott, amivel kiváltotta az orvostudomány haragját. Másrészt olyasmit állított, ami akkoriban még nem számítottak tudományos evidenciának. Valódi bűne azonban az volt, hogy a kor politikai és tudományos nagyságaival dacolva szilárdan hitte: találmánya javíthat az emberek életén. A nyolcvanhárom éves Béres József, a Béres-csepp atyja elérzékenyül, ha az elmúlt évtizedekről, a megtett útról beszél.

Harminc esztendeje, hogy a fogalommá vált találmány megszületett, de akkoriban még nem úgy ment az engedélyeztetés, mint manapság. A hetvenes–nyolcvanas években már-már végeláthatatlan történetnek tűnt a Béres-csepp engedélyezése. Az egykor üldözött, a korabeli politikai vezetés által kitagadott feltalálót azonban nem lehetett megtörni. Béres József ma indulatok nélkül idézi fel, hogy abban az időben a tudomány és a politika a mainál is nagyobb mértékben fonódott össze. A Béres-cseppből úgy lett közügy, hogy egyszerre vitatkoztak róla onkológusok és pártemberek. Számos hatalmasságot felháborított, hogy jön valaki – ahogyan ők mondták: az „isten háta mögül” –, és szabadalmaztatni akarja találmányát, a nyomelempótlásra, a szervezet ellenálló képességének megőrzésére hivatott készítményt.
Akkoriban csak intézményeknek adtak engedélyt ilyesmire, nem tudtak mit kezdeni azzal az emberrel, aki kezébe vette a sorsát. Nem csoda, hogy a hetvenes évek közepén a Központi Bizottság elé került az ügy, s maga Aczél György döntött a Béres-cseppről. Nyíltan közölte Béres Józseffel: adnak neki pénzt, de szedje a sátorfáját, és menjen külföldre a találmányával. A válasz önmagáért beszél. „Nézze, Aczél úr – mondta a feltaláló –, nekem ez az ország a hazám, nem pedig átjáróház.” Nem meglepő, hogy ezek után hallani sem akartak az engedélyezésről, ott tettek keresztbe, ahol tudtak. Béres József Kádárhoz is megpróbált bejutni, de a pártfőtitkár tanácsadói megakadályozták a kapcsolatfelvételt, mindössze irodavezetőkkel levelezhetett.
Védtelen maradt: a szakma kinyilatkoztatta, hogy a találmány semmit sem ér; soha nem támogatták, és a sajtóban is rendre támadták. A kevés kivétel egyikét a közismert költő, Nagy László bátor kiállása jelentette, de neki sem jelenhetett meg Béres József mellett tanúskodó írása még az Élet és Irodalomban sem, amelynek főmunkatársa volt. 1976-ban Kósa Ferenc rendező filmet kezdett forgatni a Béres-cseppről, de az anyag dobozba került. Tíz évvel később – Pozsgay Imre közbenjárására – befejezhette a munkát, és az 1987-es filmszemlén nagy sikerrel bemutatták a dokumentumfilmet. Amikor 1989-ben levetítették a televízióban, már a rendszerváltás időszakát éltük.
1989 augusztusában létrejött a Béres Részvénytársaság, amely eleinte a termék engedélyeztetésével, gyártásával foglalkozott. Arról is nagy viták dúltak, hogy egy olyan humanitárius célokra szánt szert, mint a Béres-csepp, kell-e, szabad-e reklámozni. Magyarországon akkoriban még szinte senki nem hallott marketingről, reklámstratégiáról.
Béres József vállalkozása szó szerint a semmiből nőtt ki: a feltalálónak pénze nem volt. Ma már kissé furcsán hat, de a cége megalakításához szükséges összeget is külföldről, a csepp segítségével meggyógyult japán üzletembertől kapta. A vállalat és a belőle kinőtt cégcsoport élén ma már Béres József fia, ifj. Béres József áll.
Arra a kérdésre, hogy milyen módon lehet ma eredményes egy vállalkozás, a Béres család nem tud egyértelmű választ adni. A feltaláló mindenekelőtt a munka szeretetét, a kitartást, a vállalkozó kedvet említi. Ugyanakkor „szerénynek kell lennünk – hangoztatja –, nagyrészt rajtunk kívül álló okoknak köszönhető, hogy itt tartunk”. Üzletpolitikailag az önerőből való építkezés hívei: azt költik el, amit megtermeltek, nem kísértette meg őket sem a tőzsde, sem valamely pénzes külföldi befektető bevonása. A rendszerváltás utáni években nagy vita dúlt a köreikben arról, hogy megmaradjanak-e csupán a Béres-cseppnél, és annak hazai terjesztésére, illetve exportálására összpontosítsanak, vagy inkább több új terméket fejlesszenek ki. Mára a Béres-cseppen kívül több más, piacvezető egészségmegőrző termékkel rendelkeznek. A csoport érdekeltsége öt üzletág köré szerveződik, ezek: gyógyszergyártás, gyógyszer-kereskedelem és gyógyhatású készítmények forgalmazása, ingatlanhasznosítás, informatika és borászat.
Ennyi lenne hát a titkos recept. Béres József azonban azt is tudja, hogy a most induló vállalkozásoknak távolról sincs ennyi választási lehetőségük. Sokan azt hiszik – vélekedik –, hogy miután eltűnnek a határok és a vámhatárok, a magyar termékek előtt automatikusan megnyílnak a nyugat-európai piacok. Ez óriási tévedés. A piacot meg kell szerezni, az új terméket reklámozni kell, ehhez pedig tőkére van szükség. A piac mérete, valamint a külföldön érvényes árak miatt hatalmas tőke szükséges, és ebben a tekintetben a magyar tulajdonú vállalkozások óriási lépéshátrányban vannak. Az államnak, a mindenkori kormánynak segítenie kellene a kis- és középes vállalkozásokat, feladata volna bizonyos előnyökhöz juttatni őket – például a maradék privatizálható vagyon megszerzésében. Fontos ez, hiszen ha a tőkeerő a növekedés záloga, akkor egy fél évszázados hátránnyal induló ország eleve vesztes helyzetben van. Béres József nem titkolja, hogy amikor a hazai gazdaság fellendüléséről hall számadatokat, mindig azt latolgatja, hogy milyen mértékben részesülnek a jóból a magyar alapítású, magyar kézben lévő vállalatok. Sajnos ezen a téren köztudottan elkeserítő a helyzet. Elegendő megnézni a televíziós reklámokat, és kiderül, hogy jó, ha egy magyar cég jut száz multinacionális hirdetőre. Félő, hogy a jelenlegi helyzetben a magyar vállalkozások nem tudnak megerősödni, de ennek következményei csak hosszú távon mutatkoznak meg.
Egy vállalkozónak nem feltétlenül kellene közügyekkel foglalkoznia. A Béres-csoport azonban élénk társadalmi és közéleti életet él: jótékonysági koncertet szerveznek, ösztöndíjjal segítenek tehetséges diákokon és a határon túli magyarságon. Béres József életművét, munkásságát Magyar Örökség Díjjal ismerték el, Európában elsőként kapta meg a Rotary International humanitárius szervezet Üzleti Tisztesség díját, szűkebb hazájában, Záhonyban kollégiumot neveztek el róla. Feltalálóként Béres József azért mégiscsak a Béres-csepp gyógyszerré nyilvánítására és a legmagasabb hazai tudományos elismerésre, a Széchenyi-díjra a legbüszkébb. Mindezt a szorgalomnak, a belső tűznek, a hitnek köszönheti – olyan tulajdonságoknak, amelyekből bőven kijutott a Béres-csepp feltalálójának.

Béres József tudományos kutató
1920-ban született Záhonyban
Életútja: 1941–45 között katona, hadifogoly;
1945–47: hadigondozott;
1947–50: szövetkezeti ügyvezető;
1950–53: építőmunkás;
1954–63: az ÁMG-laboratórium vezetője Kisvárdán;
1964–89: a Nyírségi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben és jogutódainál dolgozik Kisvárdán;
1989: a Béres Export-Import Rt. egyik megalakítója;
1990– a budapesti kutatócsoport tagja.
Kutatási területe: a burgonyaleromlás okai, a baktériumos paszulyvész fellépését gátló készítmény előállítása, a dohány vírusbetegségeinek kialakulását jelentősen gátló készítmény előállítása, az állattenyésztési bajok okai, megelőzésük, az emberi rákos daganatok fellépésének okai, megelőzésük lehetőségei (Béres-csepp, egy vizeletvizsgáló módszer szabadalmi bejelentése).
1992-ben izolálja és tenyészetben szaporodásra bírja a rákkeltő ágensek sejtburjánzást indukáló génjeit.
Negyvenhét tudományos közlemény szerzője.
Főbb művei: A burgonya levélsodródás- és a dohány érbarnulás- betegsége (1998), A malignus daganatok biológiai, biokémiai okai (2000).
Kitüntetései: Természetgyógyászatért Díj (1993), Teichmann-díj (1995), Magyar Örökség Díj (2000), Széchenyi-díj (2002).