A postabeszüntetés egyenlő a faluleépítéssel

Az eddigi információk szerint a postabezárások a hatszáz-hétszáz lakosúnál kisebb településeket érintik szerte az országban. De mint kiderült, ez csak a kezdet. A Magyar Posta Rt. vezetői ugyanis egyelőre még titokban tartják, hogy a későbbiekben a nagyobb lélekszámú falvak postahivatalai is a modernizációs program áldozatául esnek. A kispostáik bezárása ellen ágáló polgármesterek közül négyen a napokban személyesen adták át levelüket a miniszterelnök titkárságán, és Medgyessy Péter segítségében bíznak.

Csak Győr-Moson-Sopron megyében a közeljövőben negyvenkilenc községben akarják bevezetni a mobilszolgáltatást.
– A posta nem játszik nyílt lapokkal, csöpögtetve adagolja az információt – panaszolja Takács Lajos, Dénesfa polgármestere. – Legutóbb például a soproni igazgatóság logisztikai vezetőjének az elszólásából derült ki, hogy nem csak a hatszáz lakos alatti községek postáinak bezárásáról van szó, mert két-három éven belül a nagyobb települések is sorra kerülnek. Ha ezt előre megmondják, a hatszáznál nagyobb lélekszámú falvak is velünk tiltakoznának. A modernizációs programként emlegetett mozgó posta bevezetését két hónap alatt akarták végrehajtani, de nem tudunk arról, hogy előtte készült volna valamilyen hatástanulmány, gazdaságossági számítás – fog bele mondandójába, de kollégája, Nemes László Soborról átveszi a szót.
– Nem mondták meg, mibe kerül az új szolgáltatás beindítása és működtetése, s mennyi lett volna, ha az önkormányzatokkal összefogva, az uniós normáknak is megfelelően felújítják a meglévő épületeket. Most hivatkoznak az ÁNTSZ-re, hogy vécé meg kézmosási lehetőség híján amúgy is bezáratna egy csomó postahivatalt. És a mozgó postás hol végzi a dolgát? Hol mos kezet?
– Nem valószínű, hogy ezen múlna, hiszen bármilyen szegény is az önkormányzat vagy veszteséges a posta, egy vizesblokk kialakítása nem akkora költség – jegyzi meg szelíden Póczik András, aki a négyszáznegyven lakosú Pálit irányítja.
– Biztos vagyok abban, hogy a busszal nem lehet ugyanazt a szolgáltatást nyújtani, amit a postahivatalban – folytatja Takács Lajos. – Hol adják fel a jövőben az emberek a közüzemi számláikat, egyéb pénzesutalványaikat? Hol kötnek biztosítást? Az idős nénike elbuszozik a legközelebbi postahivatalba, bankba, biztosítótársasághoz? Egy ember az alapszolgáltatásokat sem lesz képes naponta három-négy faluban ellátni. És mi lesz az elbocsátottakkal? Répceszemerén például egy ötgyermekes családanya látta el a kézbesítői feladatot, s nem sok az a negyvenezer forint, amit keres, de a hiányát megérzi majd a család. És idén ezer emberről van szó, akik közül jó néhányan az önkormányzatnál állnak majd sorban segélyért. Minket nem tudnak meggyőzni arról, hogy a bezárás gazdaságilag megéri.
– Jogunk van tudni, hogy miből származik a posta nyolc-kilenc milliárdos vesztesége, amelyből állítólag csupán egymilliárd írható a kisposták rovására. S a százhetvenmilliárdos bevételhez képest mi ez az egymilliárd? És a többit hogyan akarják megspórolni? Miért pont a legkisebbel kezdik? A postát is ócsítani akarják? – teszi fel kérdéseit Nemes László, aki a háromszáznegyvenhetes lélekszámú Soboron huszonötmillió forintból gazdálkodik; a lakosok több mint a fele idős, de bevezették a gázt, kiépítették a csatornahálózatot, épült focipálya, viszont internet-hozzáférése csak neki van.
– Félrevezetőnek tartom, hogy folyton Ausztriát hozzák fel példának, ahol a legkisebb településeken is van bankfiók, és miközben egy háromszáz fős falu háromszázmillió forintnak megfelelő euróból gazdálkodik, addig a négyszázhetven lakosú Dénesfa harmincmillióból. A faluban négy háznál van internet, de a polgármesteri hivatalban nincs – zúgolódik a dénesfai polgármester, de Sobri Jóska földije, Nemes László közbeszól:
– Amit a posta jelenleg e tekintetben tesz, az ámítás, hiszen a három községben – Répceszemere, Csér, Csáfordjánosfa – kísérleti jelleggel elindított mobil posta mellett működtetik a hivatalt is. Arról nem is beszélve, hogy a három település közül kettőben eddig sem volt posta. Szerintem egy ilyen intézkedést közgazdaságilag alá kell támasztani, s állami cégről lévén szó, jogunk van tudni, hogy a veszteség hol keletkezik. A posta vezetői mindig elmondják, hogy nyugaton mennyivel drágábbak a szolgáltatások díjai. Akkor miért nem emelik fel nálunk is?
– A politikának fel kellene vállalni, s végre kimondani, ha valami gazdaságtalan – folytatja. – Most azonban pénzelvonással az önkormányzatokat kényszeríti arra, hogy intézményeket megszüntessenek. A posták esetében is ránk hárították a felelősséget: ha annyira akarjuk, tartsuk meg a hivatalt, és működtessük a saját költségünkön. De ez nem megy. Ma úgy áll a helyzet, hogy egy falunak minél több intézménye van, annál szegényebb. A normatív támogatásból ugyanis képtelenség fenntartani óvodát, iskolát, öregek otthonát és most még a postát is. A pénzhiány miatt nem tudjuk felvenni a versenyt a nyugatiakkal. A tervezett körzetesítés, a kistérségek létrehozása jó dolog, nálunk mégis csak úgy hajtható végre, hogy közben sérül a demokrácia. Olaszországban vagy Dániában ez jól működik, mert az önkormányzati feladatok ellátásához adottak a feltételek, s egészen más a falu és a város viszonya.
– Nálunk egy kistelepülésnek harcolnia kell azért, hogy a lakosságát megtartsa – fűzi tovább a gondolatot Nemes László –, hogy az ott felnövő gyerekeknek is legyen internet-hozzáférése, uram bocsá’ nyelvtanulási, sportolási lehetősége, kulturált játszótere, vagyis esélye mindarra, amely a városiak számára adott. Elég szomorú, hogy mindezért nekünk harcolni kell. Nevetséges, hogy az önkormányzati kezelésben lévő utak felújítására, a háromezer-kétszáz településre összesen hatszázötvenmillió forint pályázati pénzt szánnak, és néhány száz milliót a világítás korszerűsítésére, vezetékes gázra történő átállásra. De még ha lenne is pénz, amelyre pályázhatnánk, üres zsebbel erre nincs módunk. Mi örülnénk, ha csak a fele megvalósulna abból az eurofalu programból, amelyet a Medgyessy-kormány meghirdetett. Kétségtelen, hogy a mi megyénk nem tartozik a legszegényebbek közé, de keményen dolgozunk azért, hogy jussunk valamire. Az viszont nem járja, hogy mi látástól vakulásig húzzuk az igát, a pénzosztáskor mégis azok kapjanak többet, akik lógatják a lábukat. Aki a bakon ül, annak tudnia kell, hogy nem azt a lovat kell ütni, amely húz.
– Tervszerű faluleépítés zajlik – állapítja meg Radics László, a háromszázötvenöt lakosú Répceszemere polgármestere, aki hetvenmillióból igyekszik fenntartani a község óvodáját, iskoláját és az idősek otthonát. – Ha egy hároméves gyereket már óvodás korától a szomszédba hurcolunk, annak nem lesz gyökere, és vándorolni fog. Márpedig a magyar földhözragadt nép. Nekem nem az a fontos, hogy a szomszéd faluban milyen elegáns óvodába vagy iskolába járnak a gyerekeink. Nálunk legyen meg mindez, hogy gyermekeink később is a falunkban akarjanak élni.
– Dénesfán jó példa erre – egészíti ki Takács Lajos –, hogy amikor egy vállalkozói csoport kérésére az idősek otthonának területéhez az önkormányzat területet vásárolt, a helybéliek közül heten szó nélkül lemondtak a földjükről, ám az, aki a falunkban született ugyan, de már a városban él, semmi pénzért nem volt hajlandó eladni a rá eső részt.
– A Magyar Posta Rt. százszázalékos állami tulajdonú cég, tehát a modernizációs programját állami szinten kellett jóváhagyni – tér vissza a posta ügyére Póczik András. – Erről az országgyűlési képviselők értesültek először, de a tervezett postabezárások miatt egyik sem interpellált, s a parlamentben azóta sem szólt az érdekünkben senki. Lehet, hogy magunkra maradunk.
– Egyelőre azért türelemmel várunk, hogy a miniszterelnök úr válaszoljon – vetíti előre a jövőt Nemes László –, de addig sem ülünk ölbe tett kézzel. Felvesszük a kapcsolatot a többi megye érintett településeivel, s együtt tiltakozunk. Ha nem érünk el eredményt, akkor a Parlament elé vonulunk, ahol már ott lesznek az elbocsátott postai dolgozók is. Nem hagyjuk megfélemlíteni magunkat, bár elég különös volt, hogy amikor meghívtuk a Magyar Posta Rt. vezetőit Soborra, előtte felhívtak a csornai rendőrkapitányságról, és azt kérdezték, mire készülnek a polgármesterek, mert a posta külön biztosítást kért. Majd a vezetők a rendezvényre kamerával, civilbe öltözött biztonsági őrökkel érkeztek, emellett egy rendőrautó is az utcán cirkált. Ez sértő volt számunkra. Békés, kulturált emberek, polgármesterek és a leépítésben érintett postai alkalmazottak gyűltek össze a kistelepülések érdekeinek védelmében. Felháborítónak tartjuk, hogy úgy viselkedjenek velünk, mintha bűnözők volnánk.
– A települési önkormányzatok ülésein gyakran elhangzik, milyen fontos az alulról építkezés. Hát ha olyan fontos, akkor miért nem veszik figyelembe, hogy mi mit akarunk? – kérdezi Póczik András.
– Ha a jelenlegi kormány kihasználja, hogy a falvak népe ötven év diktatúra után még mindig fél, s nem meri felemelni a hangját, akkor csak azt tudom mondani: legkésőbb három év múlva a szavazófülkében mond majd véleményt. Mert most elsősorban azokat csapták be, akik rájuk szavaztak – vélekedik Takács Lajos. – S ha már a nyugatiakkal példálóznak, talán egyszer mi is leszünk olyan bátrak, mint a franciák vagy az osztrákok, s élünk a törvény adta jogunkkal. Mi is lezárjuk a határátkelőket, amenynyiben erre kényszerítenek bennünket.