- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet
Nem bővül a német gazdaság
Perselypénzről nincs számla
A székesfehérvári önkormányzat ügyrendi bizottsága azt javasolja, hogy a képviselő-testület Warvasovszky Tihamér szocialista polgármester költségtérítési átalányának megállapításánál vegye figyelembe azt a „nem elhanyagolható tényt” is, hogy a

Nem bővül a német gazdaság

Perselypénzről nincs számla
A székesfehérvári önkormányzat ügyrendi bizottsága azt javasolja, hogy a képviselő-testület Warvasovszky Tihamér szocialista polgármester költségtérítési átalányának megállapításánál vegye figyelembe azt a „nem elhanyagolható tényt” is, hogy a

Áthárított felelősség?
A kormány az önkormányzatokra akarja hárítani a MÁV Rt. mellékvonalai megszüntetésének, valamint a vasutasok elbocsátásának felelősségét – vélik a lapunknak nyilatkozó szakértők. Erre utal Csillag István tegnapi kijelentése is, miszerint sem a kormá

India: több az áldozat

Fizetnek az elemi károkra
Annak ellenére, hogy Németh Imre agrárminiszter korábban bejelentette, az idén nem fizetnek a termelőknek támogatást az elemi károkra, a kormány a mai ülésén mégis foglalkozik az aszály és a fagy okozta kiesésekkel. Németh Imre a támogatás mértékét egyelő

Milliárdok egy bankszámlán
Nagy meglepetést keltve egy 153 milliárd forint értékű devizaszámla-egyenlegről kapott kézhez kimutatást egy Fejér megyei nyugdíjas házaspár, miután meg akarták szüntetni szerződésüket a Kereskedelmi és Hitelbankkal. Az ügyben az illetékes szervek nem

Strasbourg óvatos
Tartalmi kérdésekben nem marasztalja el Magyarországot az emberi jogi és jogi bizottságnak az a jelentése, amelyet ma határozattervezetként terjesztenek az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elé – közölte újságírókkal Tabajdi Csaba, az ET ülésszaká

Csökkent a népesség

Pert vesztett Kispest volt polgármestere

Ombudsmani panaszok orvosokra
Legtöbbször emberi méltóságuk megsértése miatt fordulnak a betegek a betegjogi képviselőkhöz. Egy tegnap elkészült ombudsmani vizsgálat értékelte a betegjogi képviselők 2000-ben kezdődött munkáját. Miközben egyre több vélt vagy valós méltánytalansággal ke

Döntés születik ma a gyesről
Ma dönt két Somogy megyei kismama jövedelempótlékának ügyében a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati tanácsa. A harmadik édesanya kérelmét egy másik tanács július 2-án tárgyalja. Ha a két testület nem határoz azonos módon, jogegységi döntést kell hozni az ü

Megalázták Mádlt?
Mindkét ellenzéki párt az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul, kérve, hogy a testület semmisítse meg a parlament hétfői, kórház-privatizációról szóló döntését. A Fidesz szerint a kormánytöbbség megalázta Mádl Ferenc köztársasági elnököt. A házelnök és a kormá

Röviden

Roncsot engednének a tómederbe

Jogtalan volt az ORTT-támogatás
Hajdu István, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint nem törvénysértő a helyi műsorszolgáltatók számára közérdekű műsorokra kiírt és általuk elnyert pályázati összeg odaítélése. Tény: a médiatörvény szerint idén már nem járt volna n

Szeméttelepért agitál a tárca Kosdon
Püspökszilágy, Göd és Sződ elutasítása után most a Váctól északra, a Cserhát és a Naszály-hegy festői turistaútjai mentén fekvő Kosd településen kezdett kampányba a környezetvédelmi tárca egy szemétlerakó megépítése érdekében. A mintegy hatmilliárd forint

Lakásügyi hivatal: még sok a kérdőjel
Július elsején kellene megkezdenie a munkát a Lamperth Mónika belügyminiszter által beígért Lakás- és Építésügyi Hivatalnak. Ennek ellenére még ma sem tudni, hogy a hivatal milyen feladatot fog ellátni, s a költségvetési szervek támogatáscsökkentése idejé

A paradicsomi állapot vége

A Fidesz szerződik a társszervezetekkel
A Fidesz országos választmánya a hét végén várhatóan jóváhagyja az együttműködési megállapodásokat a társszervezetekkel – derült ki a tegnapi elnökségi ülés után.

Fontos híreink
Littler saját magát is meglepte a botrányhős ellen, ilyet még ő sem látott

A szakszervezetek Európa felé terelnék a brit Munkáspártot

Fagyokkal és hóval jön az új év, kiadták a riasztást + videó

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Tíz mindennapos szokás, ami apránként károsítja az egészségünket
Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

Simicskó István: Egy kiszámíthatatlan világban kell kiszámíthatónak lenni!
A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán
Több mint tíz év munkája veszett oda.

Orbán Viktor: A jászkunságiak jól járnak velünk
Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.
Külföldi híreink

Valami készül: áttették Zelenszkij és Trump találkozójának időpontját
Az ukrán elnök szerint sok minden eldőlhet az újév előtt.

Macron elfogadottsága minden eddiginél alacsonyabb
A Nemzeti Tömörülés politikusai a legnépszerűbbek Franciaországban.

Itt az amerikai nyilatkozat a tűzszünetről
A konfliktus lezárása a cél.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Így volt csodálatos a karácsony Győrben
Az ETO-val 4572 napja nem történt ilyen.

Házibuliban született meg az egyik legjobb rádiós sportműsor ötlete
Ilyen show nem volt még: 1988 tavaszán a lehetetlennel is megküzdöttek a Magyar Rádió sportosai.

Harmincéves a Draconian Times, a rock sötét katedrálisa
Paradise Lost gótikus remekműve ma is igazodási pont.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

