A paradicsomi állapot vége

A magát függetlennek nevező média egy jelentős része végérvényesen és visszavonhatatlanul megbukott. Erkölcsi értelemben. Persze azok, akik régóta kritikusan figyelik ennek a hatalmas és eredményes propagandagépezetnek a hazai működését, már évekkel ezelőtt meghozták magukban ezt az ítéletet. De mégis. Az elmúlt napokban sikerült egy újabb Rubicont átlépniük. A hazudozást, a manipulálást, a rágalmazást, az aljasságot mindig lehet ugyan fokozni, de egy kritikus mennyiség után már indifferens, hogy mit látunk és mit olvasunk. Azonban néha kialakulnak olyan újszerű szituációk, amelyekben a hazudozás, a manipulálás, a rágalmazás, az aljasság minősített esetté válik.
Ez a pillanat a közelmúltban jött el, amikor a rendszerváltás óta először sikerült jelentős nemzetközi fórumon eredményesen képviselni a polgári-nemzeti oldal érdekeit. Sikerült az MSZP–SZDSZ-kormány hatalomgyakorlásának – tizenhárom éve nem tapasztalt mértékű – antidemokratikus lépéseire felhívni a nemzetközi közvélemény figyelmét, sikerült a Kereszténydemokrata Internacionáléval egy kritikus határozatot elfogadtatni. Ez annak a politikai-gazdasági konglomerátumnak, amely 2002-ben példátlan radikalizmussal s példátlan, az ellenfelet megsemmisítő gyűlöletkeltéssel kezdett bele a rendszerváltás óta soha egy pillanatra meg nem rendített gazdasági, kulturális és médiahegemóniának további kiterjesztésébe, merőben új körülmény.
Ők már azelőtt is megszokták azt a kényelmes állapotot, hogy eme hatalmuk mellett szabadon és kontroll nélkül – talán szórakozásból – telekürtölik a világot a szélsőjobboldali veszélyről, a fasizmusról, az antiszemitizmusról és a becsomagolt bőröndjeik melletti rettegéseikről való hazugságokkal, melyek között talán a legcinikusabbak a saját maguk által megfojtott sajtószabadságért való segélykiáltásaik voltak. Ebben a paradicsomi állapotban a jól fizetett sajtómunkásokra az aktuális jobboldali kormányok minden eszközzel való megbuktatása, baloldali kormány időszakában pedig a béke és a nyugalom kisugárzásával a megelégedett nép megteremtésének gyötrelmes feladata hárult. Mindez nagyfokú és egyoldalú elfogultsággal még megmagyarázható.
Az egyéves kormánypolitika legjellemzőbb vonása a sajtó odaadó asszisztálásával végrehajtott, a vesztes fél utáni kíméletlen hajsza volt. Nehezen, de még ezt is betudhattuk a torz médiaviszonyoknak és az emberi gyarlóságból eredő – bár érthetetlen – bosszúvágynak. A kormánynak az ellenzék minél teljesebb ellehetetlenítésére való törekvésénél azonban számtalan esetben megtörtént a demokratikus jogállam írott és íratlan szabályainak durva áthágása.
És akkor jött a lisszaboni határozat, amely a Fidesz kezdeményezésére, de (és ez a lényeg) dokumentált tények alapján született. A kormány jogsértései felé eddig szelektív vakságban szenvedő sajtómunkások veszett kutyaként támadtak a tiltakozásának hangot adó Fideszre, különösképpen Orbán Viktorra. Hátborzongató, ahogy néhány nap tanakodás után egyszerre és azonos frazeológiával megindult a gőzhenger, a Nap-keltétől a Heti hetesig, a Népszabadságtól a Metró újságig, minden fronton. A módszertan mindenütt azonos volt: sulykolni, hogy a Fidesz és Orbán hazudik, külföldön árulkodik, belpolitikai érdekből lejáratja az országot, a rendszerváltás óta példátlan módon kiviszi a belpolitikai ügyeket stb., ellenben mélyen hallgatni a panaszt kiváltó tényekről, még véletlenül sem említve őket, legfeljebb eltorzítva és gúnyosan egyet-egyet a látszat kedvéért.
A Nap-kelte derekasan kivette részét a munkából. A botrány kirobbanásának másnapján már a döbbent Kovács László magyarázott egy mikrofonállványnak. Elmesélte, mit kell erről az egészről gondolnunk, de főleg, hogy mit gondoljunk magáról a Fideszről és Orbán Viktorról. A stúdiókép hátterébe természetesen nem egy tüntetőket ütlegelő rendőrt, hanem az országvesztő Orbán Viktor képét vetítették. Őt követte Kuncze Gábor hasonló interpretációt előadva. Hogy Kuncze miért szerepelt annyit az ügyben a legkülönfélébb helyeken, az rejtély, hacsak nem a Metész-tüntetés szétveretésével szerzett érdemeiért, mint régi motorost, hívták mindenhová.
De mindez csupán bemelegítés volt a szombat reggelhez képest, amikor Bánó András beszélgetett a botrány „hátteréről” vendégeivel, Gerő Andrással, Bence Györggyel és Valki Lászlóval. Négyen teljes egyetértésben próbálták megfejteni, vajon mitől is lett ilyen alávaló ez a Fidesz. Bence szerint az országgyűlési választások előtt – a szocialistákat rágalmazva – patakvérrel riogatták az embereket, és miután ez nem lett igaz, ki kellett találni ilyen ostoba dolgokat – kontrázott megizzasztva vendégeit Bánó, aki láthatóan a kéjérzés soha nem látott magaslataiba repült a vendégek szája íze szerinti sziporkázásaitól. Az pedig valószínűleg örök talány marad, hogy Gerő András történész – akinek a XIX. század a szakterülete – mikor és mitől vált Fidesz- és Orbán-szakértővé. Mindenesetre egyre többször hívják a témában nyilatkozni, mert – és talán pont ezért – ő ilyenkor készségesen elmondja: a Fidesz egy szekta, Orbán pedig a szektavezér. Persze megint röpködtek azok a csodálatos, mindenre ráhúzható, univerzális magyarázatok is, melyekkel – a konkrét eseménytől függetlenül – mindig meg lehet értetni a szocialista szavazókkal az éppen aktuális ügy hátterét: nem bírnak belenyugodni a vereségbe, izgalomban akarják tartani a társadalmat…
Kíváncsian várjuk minderről az ORTT véleményét. És ugyancsak kíváncsian várjuk Gyárfás Tamásét is, hogy ez már megint kiegyensúlyozott közszolgálati televíziózás-e, s ha esetleg mégsem, akkor mit tett és mit tesz ennek a megváltoztatásáért?
Bár az agitprop bőség zavarában nehéz választani, a példa kedvéért mégis érdemes külön megemlíteni az MSZP és az SZDSZ ingyenes budapesti kampánylapját, a Metró újságot is. A skandalum másnapján az alábbi főcím virított rajta: Belpolitikai botrányt kavart a Fidesz külföldi feljelentése. Érdemes eljátszani a gondolattal, hogy az Orbán-kormány alatt egy hasonló ügyet vajon milyen címmel tálaltak volna? Külpolitikai botrányt kavartak a kormány antidemokratikus lépései, vagy talán Botrány: a CDI szerint a kormány Kuba szintjére süllyesztette az országot – a lehetőségek sora végtelen. Az ezzel foglalkozó cikk kizárólag Kovács László reagálását idézi. A Metró azonban biztosra megy. Be is vetette a magas állami kitüntetéssel jutalmazott Bolgár Györgyöt, aki simulékony stílusával szállított „háttérinformációkkal” és „háttérösszefüggésekkel” rendszeresen hozzájárul a szocialista szavazók egységes és megrendíthetetlen világképéhez. Meg amúgy is MSZP-s létkérdés, hogy – bármi történjék is – még véletlenül se a szemüknek és a tényeknek higgyenek az emberek. Publikációjának már a címe is sokatmondó: Több mint kínos: nevetséges – foglalja össze tömören a lisszaboni határozatot.
Noha ez az egész nevetségesnek tűnik, mégsem az. A valódi diktatúrák és banánköztársaságok elvtelen zsurnalisztáira jellemző, hogy a tényleges jogsértések leleplezése helyett – az antidemokratikus hatalom érdekeinek megfelelően – a jogtiprások ellen tiltakozni merészelők támadásával vannak elfoglalva. Akik ebben most részt vettek, örökre kiírták magukat a demokratikus médiaértelmiségiek táborából. Erkölcsileg ez akkor is megtörtént, ha – vélhetően – továbbra is megmarad dominanciájuk, ha továbbra is ők fognak folyni még a csapból is. Mi meg egyelőre örüljünk annak, hogy nem vagyunk részei a mátrixnak, ennek az össznépi hipnózisnak. Önállóan gondolkodni, önállóan véleményt alkotni, ez sem kevés ma már…

A szerző PhD-hallgató