Lovren: Esélyt kell adnunk a menekülteknek
A Liverpool horvát focistája politikai kérdéseket is feszegetett egy múlt heti interjúban.
A Liverpool horvát focistája politikai kérdéseket is feszegetett egy múlt heti interjúban.
Zsidó szertartás szerint búcsúztak az énekestől Montréalban.
A neoliberalizmus felé fordult amerikai baloldalnak ebben a formájában vége.
A Liverpool horvát focistája politikai kérdéseket is feszegetett egy múlt heti interjúban.

Zsidó szertartás szerint búcsúztak az énekestől Montréalban.

A neoliberalizmus felé fordult amerikai baloldalnak ebben a formájában vége.

Tíz kérdést szegez a kormánynak az ellenzéki párt, szó lesz a kötelező vagyongyarapodási vizsgálatról is.

A Marca úgy tudja, az argentin nyáron nemet mondott a szerződéshosszabbításra.

Azonban a mezőgazdasági termelői árak 3,8 százalékkal csökkentek.

A helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt.

A csapat november 21-én kezdi meg a közös munkát Debrecenben.

A megválasztott amerikai elnök közölte: úgy érzi, a lehető legjobb lesz a kapcsolatuk.

Birtokunkba jutott dokumentumokból kiderült, hogy az elnök nem mondott igazat.

Nem fizettek járulékokat, és a bevételek utáni áfafizetési kötelezettségnek sem tettek eleget.

A lelkiismeretlen kereskedelem mindenre rányomja a bélyegét.

Márai, Faludy, Sárközi. Kiállítás az emigrációba kényszerült magyar művészek, írók és 1956 kapcsolatáról.

A jobboldaliak megtalálták a Fideszben és a Jobbikban, amit kerestek, a baloldali szavazók nehéz helyzetben vannak.

Az idős férfi többször mellkason szúrta élettársát, majd öngyilkos lett.

A járvány elleni fellépés alaposan visszavetné a a dán exportot.

Nyugvópontra kerülhet a budapesti városhatáron túl közlekedő HÉV ügye.

Kiugróan magas volt vasárnap a magyar határt átlépő migránsok száma.

Felhők takarják majd a napot hétfőn.

Az ünnepelt kínai zongoraművész, Lang Lang hétfőn este a Müpában lép fel. Ezúttal nem a Metallicával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.