Kijevnek fájhat Trump győzelme
Az új elnök nem kötődik személyesen a Majdanhoz.
Az új elnök nem kötődik személyesen a Majdanhoz.
Elkerülhető lesz a költséges szemorvosi vizit.
A Metrovagonmas Moszkva melletti üzeme 2018-ig 222 kocsit hoz rendbe.
Az új elnök nem kötődik személyesen a Majdanhoz.

Elkerülhető lesz a költséges szemorvosi vizit.

A Metrovagonmas Moszkva melletti üzeme 2018-ig 222 kocsit hoz rendbe.

Kommunikációs atomháborúról beszélt a pártelnök, és azt is elmondta, szeretnék az alaptörvény-módosítást.

Ha már Olaszországban vendégeskedik a német válogatott, ellátogatott a katolikus egyházfőhöz.

A görögök nagyot harcoltak a bosnyákokkal, Luxemburg jó ideig döntetlenre állt Hollandiával. Videók!

Az utolsó szó jogán beszélt a volt budapesti főkapitány és Bene László.

„Azért vagyok miniszterelnök, hogy megváltoztassam az országot” – fogalmazott.

A külügyminiszteri tisztség betöltéséről később döntenek.

Erről majd az új kormány dönt 2018 után.

A Fidesznél a fő rendező elv a pénz, ez határozza meg, hogy miként viszonyulnak különféle témákhoz.

Egy kanadai rádiós, Spencer Williams elemezte a Tinder-királyság rejtelmeit kerekesszékből nézve.

Több mint száz gyereket és körülbelül egy tucat felnőttet kísértek biztonságos helyre.

A Bács-Kiskun megyei Bugacon, Kisszálláson és Kelebia területén is megjelent a vírus.

Igor Dodon a voksok 52,9 százalékát szerezte meg a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása alapján.

23 éve akart egyet, most végre tiszteletbeli Oscarral tüntették ki az akciósztárt.

Cecka Cacseva vereséget szenvedett az elnökválasztás második fordulójában.

Tanult dolgok befolyásolják a szexuális viselkedést, a kapcsolatok pedig válságban vannak – véli az író.

Augusztus 1-jétől már csak az új bankókkal lehet fizetni.

Egy kis osztrák kitekintő számokkal.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.

Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.