Gyurcsány és az őszödi beszéd: Nem kicsit, nagyon
Tízéves a miniszterelnöki beszéd, amely megváltoztatta Magyarországot.
Tízéves a miniszterelnöki beszéd, amely megváltoztatta Magyarországot.
„Csekély súlyú jogsérelmet eredményez.”
Tóth Tamás hátúszásban diadalmaskodott.
Tízéves a miniszterelnöki beszéd, amely megváltoztatta Magyarországot.

„Csekély súlyú jogsérelmet eredményez.”

Tóth Tamás hátúszásban diadalmaskodott.

„Sokat jelent számomra ez az ország.”

A Jobbik tudni akarja, mennyi közpénzért dolgozott a filmügyi kormánybiztos feleségének cége.

Célzott légitámadást hajtottak végre az amerikaiak.

Ezzel gátolja az európai uniós szintű előrelépést a menekültválság kezelésében – vélekedtek.

A házigazda magyar válogatott győzelemmel kezdte a négycsapatos Európa-bajnoki selejtezőtornát.

Mindenkit meglepett, majd elhagyta a pódiumot.

Az őszödi beszéd titkai. Marosz Diána-interjú. Érpataki perpatvar. Kell-e így olimpia? Szombaton Magazin.

Gyurcsány szerint ha Orbánék behúzzák a népszavazást, akkor előre hozott választást fognak kiírni.

Közel 2,5 millió polgár keresheti fel vasárnap Berlinben a szavazóhelyiségeket.

Véget ért az EU vezetőinek részvételével zajlott találkozó.

A schengeni egyezményt és az eurót Brüsszel vezetőinek sokkal következetesebben kellene védeniük.

Washington addig nem működik együtt, amíg a segélyszállítmányok nem érnek célba.

A MÁV szerint a cél nem a büntetés, hanem a jegyvásárlásra buzdítás.

A székely ferences az MNO-nak némileg árnyalta a képet arról, mennyire állt ki a kormányerők mellett.

Az akcióra szombaton kerül sor.

Befektetésre ajánlott kategóriába emelték hazánkat.

Felfüggesztett fogházbüntetésre ítélték az egyik helyi művelődési központ volt vezetőjét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két mentőautó is érkezett a helyszínre.

A vezető és utasa kiugrott az autóból, de a rendőrök elfogták őket.

Mindent egy lapra tesz fel Magyar Péter.

Legutóbb Magyar Péter váci jelöltje inzultálta az őt kérdező újságírót.

Folytatódik a tisztogatás Kijevben.

Ellenőrizni kell, hogy kik az imámok és mit prédikálnak Róma illegális mecseteiben.

Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

A legutóbbi kontinenstorna legértékesebb játékosának választott klasszis sérülés miatt nem lesz ott.

Harmadszor is megrendezik a Wintfestet.

Immár ismert a pontos végeredmény. Mutatjuk kategóriánként, mennyi szavazat döntött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.