Kimerültek a határon éhségsztrájkoló migránsok
Nem tartott sokáig a Horgosnál tiltakozók akciója: egyeseket elszállítottak, mások önként távoztak.
Nem tartott sokáig a Horgosnál tiltakozók akciója: egyeseket elszállítottak, mások önként távoztak.
A kutatók eddig úgy vélték, az agyarral rendelkező kenguruk ősi családjának tagjai nem tudtak ugrálni.
Annyi biztosnak látszik, hogy változás várható a tananyagban és a tanárok felkészítésében.
Nem tartott sokáig a Horgosnál tiltakozók akciója: egyeseket elszállítottak, mások önként távoztak.
A kutatók eddig úgy vélték, az agyarral rendelkező kenguruk ősi családjának tagjai nem tudtak ugrálni.
Annyi biztosnak látszik, hogy változás várható a tananyagban és a tanárok felkészítésében.
Rövidesen véget érhet az Iszlám Állam rémuralma Szirtben, ahová másfél éve fészkelte be magát.
A szellemi önállóság, a saját út bejárása – Szegedy-Maszák Mihályt ezek az elvek vezérelték.
A rendőrség huszonhét kiskorú alkalmazottat mentett ki.
A ruhákat a fogyatékkal élő gyermekeknek és rászorulóknak szánták.
Nem szelektív szabadságharcról, csak ügyes kampánytrükkről van szó.
Az amerikai elnök családtagja már nem bízik a demokrata Pártban.
A fiatal politikusok gyakran megfordulhattak az éjszakai élet nevezetes helyein.
Nicola Sturgeon szerint a helyzet a brit EU-tagságról tartott népszavazás óta gyökeresen megváltozott.
Két fotós az egykori lakókkal tért vissza az atomkatasztrófa miatt elhagyott japán városba. Ezt találták.
A török külügyminiszter meg akarja „tisztítani” a külügyi tárcát az úgynevezett Gülen-mozgalom híveitől.
A kárkifizetési kérelem magyar nyelvű űrlapja elérhető a román felügyelet honlapján.
Több mint 1600 tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat.
A románok „aranyat” adtak a németeknek készpénzért cserébe.
Ihab Abdelrahman el-Szajed számára elúszhat az olimpia.
Zsiday Viktor közgazdász szerint egy helyben toporogna a magyar gazdaság az európai uniós pénzek nélkül.
Szerbia más dimenzióban pólózik, mint a többiek, így nekünk marad az óriási éremcsata az olimpián.
Őszintén hitt abban, hogy a 21. században is szükség van a népi irodalomra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
„A nőkre is kiterjesztett sorkatonaság azonban még így is kérdéseket vet fel: valóban befogadóbb lesz a sereg a változástól?”
A kínai gyártó az új P7-essel döntötte meg az egy nap alatt megtett legnagyobb távolság rekordját.
Ismét mértek a közvélemény-kutató cégek, úgy tudni, már nem tíz százalékkal vezet a Tisza Párt, bár ismét hazugsággal vádol mindenkit ezért Magyar Péter.
Gálfi Dalma és Udvardy Panna is kiemelt a selejtezőben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.