185 milliárdot tol Kecskemétbe a Mercedes
Újgenerációs kompakt autók gyártásával bővítik tevékenységüket.
Újgenerációs kompakt autók gyártásával bővítik tevékenységüket.
A Puskás Akadémia vezetőedzője azt mondta, hogy együttese ellen „ocsmány hadjárat” folyik.
Emelte bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Újgenerációs kompakt autók gyártásával bővítik tevékenységüket.
A Puskás Akadémia vezetőedzője azt mondta, hogy együttese ellen „ocsmány hadjárat” folyik.
Emelte bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Az egészségügyi szolgálatok Trump kampánystábjának öt tagját és egy rendőrt elkülönítettek.
Kedden este érkezett haza az Egyesült Államokból Erdély Csanád.
Az is felmerült, hogy csökkentsék a testnevelésórák számát a felsőbb évfolyamokon
Ismerjük el, hogy az iszlamizálódásnak nincsen alkotmányos akadálya.
Renato Sulic 286 tétmérkőzésen lépett pályára veszprémi színekben, és 1067 gólt szerzett.
A jegybankelnök sokat emlegetett unokatestvérének, Szemerey Tamásnak van birtoka a szintén sokat emlegetett Felcsúton, azaz mellette.
Pas-De-Bridge! – gálaest és balett előtt táncoljon a Margit hídon, ha már ma van a tánc világnapja.
Különösen alakul az FHB Jelzálogbank Nyrt. és a pénzintézetben az államot képviselő MNV viszonya.
Giccsrazzián a Váci utcától a Nagykörútig – a Magyar Nemzet 1966. április 15-i számából.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Matolcsy György a magyar gazdaságtörténet legjobb jegybankelnöke.
A Los Angeles Rams egyébként az irányító Jared Goffot választotta ki az első helyen.
Kovács Zoltánt az Egyenes beszédben faggatták az MNB alapítványainak közpénzköltéseiről.
A kormány leváltása érdekében muszáj lesz együttműködniük a demokratikus ellenzék pártjainak!
Munkácsy-festményt árverezett el a héten New Yorkban a Christie's – írja pénteki számában a Világgazdaság.
Hétfőn magyar írásbelikkel kezdődik az érettségi.
Az MLSZ elnöke félreérthetetlenül fogalmazott: ha valakinek nem tetszik a rendszer, búcsút inthet a támogatásnak.
A harminchét éves középpályás már szóban megállapodott a folytatásról a Ferencvárossal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.