Noha erről még nem készült felmérés, megkockáztatható: mi, itt a Kárpát-medencében – magyarok és mások – nem óhajtunk iszlamizálódni. Higgyünk bár szkíta és hun őseink hitvilágában, a kereszténység kétezer éves tanításaiban, netán az örvénylő semmiben, elsöprő többségünk nem szeretné, ha Magyarország rátérne a molenbeeki útra – mert az az út nem jó szándékkal van kikövezve. Talán ezért is mondta a miniszterelnök hétfőn az alaptörvényünnepen: „Az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik Magyarországon”. Szerinte ugyanis a most megünnepelt alkotmány nemzeti hitvallás részével ellentétes effajta népmozgások támogatása. Valóban? Az említett hitvallás idevágó része így szól: „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk.”
Fölteszem, az indiánok íratlan „alaptörvényében” is szerepelt ilyen kitétel, ma mégis rezervátumokból pislognak kifelé.
Mióta világ a világ, a hódítókat kevéssé foglalkoztatják az őslakosok jogi irományai. A győzelemhez erő kell és embertömeg, nem papír. Fáradt civilizációnkra jellemző, hogy paragrafusaink inkább az itt élők hergelésére jók, mintsem önmagunk megvédésére. Alaptörvényünk VII. cikkének első pontja rögzíti: „Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását, és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján [ ] gyakorolja vagy tanítsa.” Aztán a második pont: „Az azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából sarkalatos törvényben meghatározott szervezeti formában működő vallási közösséget hozhatnak létre.”
Világos: hazánkban mindenki szabadon követheti vallását, hívő közösséget alakíthat, és nincs olyan kitétel, hogy „kivéve az iszlám hitűek”. Mindenki. Ha szalafisták és dzsihadisták potyognak az égből, a vallásszabadság szent és sérthetetlen dogmája mellett akkor sem rúghat labdába a kultúra és a nyelv megvédésének homályos ígérete. Az iszlamizálódásnak tehát alkotmányos akadálya nincs. Hogy eddig mégsem volt benne részünk, annak e tájékon egyetlen oka van: a létszámhiány. Kérdés, meddig? Erről szól a mostani kvótavita. Egyelőre vannak vonzóbb célpontjai a népvándorlóknak, de ha velünk is beérik majd, akkor már nem csupán napi százan fognak átszivárogni a „hermetikus” határzáron. És itt is maradnak. A kitoloncolással pedig ne áltassuk magukat, az már most sem működik: a hírek szerint több száz kiutasított élvezi a vendégszeretetünket hónapok óta, s mivel Szerbia nem óhajtja őket átvenni, valószínűleg itt maradnak a világ végezetéig.
Közben Jean-Claude Junckernek is adódott egy tisztább pillanata a napokban, és talán ő lepődött meg a legjobban, mikor a következő szavak hagyták el a száját: egyre több európai állampolgár fordul szembe az „európai projekttel”, mert az unió túl sok olyan dologba avatkozott bele, amivel a nemzetállamok jobban boldogultak volna. Hoppá! Néhány hónapja ilyet még csak Orbán és támogatói mondtak (amiért meg is kapták a „nacionalista”, „Európa szétverője” billogot). Erre tessék, már az Európai Bizottság elnöke is ezt a nótát fújja. Érezhette ő is, hogy nem a saját papírjáról olvasta a szövegét, mindjárt hozzá is tette: a menekültválság és az ISIS terrortámadásai miatt az EU nagyon nehéz időket él, és lehet, hogy az európai eszmék romba fognak dőlni, ha a problémákra egyre többen kívánnak majd európai helyett „nemzeti megoldásokat”. Ez újra az igazi Juncker volt, aki néhány hónapja például „a nemzeti érzések veszélyes újjászületése” miatt aggódott.
Úgy tűnik, aggodalma – kontinensünk szerencséjére – jogos. A humanizmus nevében hangoztatott álszent frázisok közepette – valójában az olcsó munkaerő és még több haszon reményében – bevándoroltatott milliók jelentős részének agresszivitása, követelőzése, bűnözési szokásai felszították az őslakosokban a hazaszeretetet, és talán az élni akarást is. Ausztriában a vasárnapi államfőválasztás első fordulója a szabadságpárti Norbert Hofer győzelmét hozta. Márciusban a német tartományi választásokon az Alternatíva Németországnak, decemberben a francia regionális választáson a Nemzeti Front ért el kiváló eredményt.
Közös nevezőjük: mindegyikük bevándoroltatásellenes politikában gondolkodik. Európa most kezd ráébredni néhai II. Hasszán marokkói király igazára, aki a 90-es években egy francia tévének azt mondta: „Lebeszélném önöket arról, hogy bármilyen módon megkíséreljék a [Franciaországban élő] marokkóiak nemzetiségének megváltoztatását, mert ők sohasem lesznek száz százalékig franciák. Ezt garantálom önöknek.”
