Nincs döntés a Hóman-szoborról
Cáfolta az alapítvány, hogy Vácnak ígérte volna a volt kultuszminiszter szobrát.
Cáfolta az alapítvány, hogy Vácnak ígérte volna a volt kultuszminiszter szobrát.
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani.
Nem tudni, hogy döntésében közre játszottak-e a vitatott alkotmánymódosítások.
Cáfolta az alapítvány, hogy Vácnak ígérte volna a volt kultuszminiszter szobrát.
A Nemzeti Választási Bizottság elnöke szerint Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani.
Nem tudni, hogy döntésében közre játszottak-e a vitatott alkotmánymódosítások.
Adatokat kért le az ingatlan-nyilvántartásból.
Szerencséjükre már másnap megtalálták őket.
Nem vették figyelembe előzéskor a táblát, miszerint az út melletti terület aknamező.
Az egykori kedélyborzoló építkezés körül még mindig nem csitulnak a kedélyek.
Az olasz csendőrség százkilenc embert vett őrizetbe a razzia során.
Az ÁNTSZ közlése szerint péntektől lép érvénybe a korlátozás.
A sofőr sokkos állapotba került, így egyelőre nem tudott beszámolni a baleset pontos körülményeiről.
Egy rákkal küzdő lány élni akarása felrázta Görögországot. Dénia azonban nem csak nekik ad reményt.
A férfi 300 euróért Ásotthalom közeléből Ausztriába szállította volna a migránsokat.
Előre nem látható akadályokba ütközhet, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorának szakmai eredményei után érdeklődik.
A Nébih óvatosságra intett.
Az USA az Észak-Korea elleni szankciók részeként tekint erre. A déliek felfüggesztettek egy közös projektet.
Az akkor 22 éves libanoni férfi kirabolta egykori szállásadóját, miután megölte az asszonyt és gyermekét.
A pilóták elvesztették az irányítást a gép felett.
Többek közt a The Prodigy, Paul Kalkbrenner és a Stereo MC′s is ott lesz az idén Sopronban.
Fiatalokat is mély vízbe dob majd Rich Chernomaz kapitány a budapesti olimpiai selejtezőtornán.
József Attila széke, Nemes Nagy Ágnes esküvői ruhája, Török Sophie cipője, Tamási Áron újságtartója.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Ukrajna minden területén tetten érhető a korrupció.
Dobrev Klára és Földi „Juci” azóta mindketten elváltak, és úgy tűnik, igen jó barátnők is lettek.
Elon Musk szerint minden országnak ki kellene lépnie az EU-ból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.