Bagdad belengette az ENSZ BT bevonását
Először úgy tűnt, a török csapatok kivonulnak Észak-Irakból, de eszük ágában sincsen.
Először úgy tűnt, a török csapatok kivonulnak Észak-Irakból, de eszük ágában sincsen.
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a DK közleményére reagált.
Öt embert kórházba szállítottak.
Először úgy tűnt, a török csapatok kivonulnak Észak-Irakból, de eszük ágában sincsen.

A közigazgatási és igazságügyi miniszter a DK közleményére reagált.

Öt embert kórházba szállítottak.

Tízezrek vonultak utcára Varsóban.

Többen megsérültek a 31-es főúton Mende közelében.

A két férfinak 2013-ban része volt két ember lefejezésében Szíria második legnagyobb városában.

Legalább negyvenen életüket vesztették, a sérülteket a közeli kórházban ápolják.

A balkáni útvonal mellett egyre gyakoribb, hogy az északi országokat választják a menekültek.

Mint mondta, a menekültválság a rendszer „első nagy próbatétele”.

Ha kiszorítja Simon Mignolet-t a Liverpool kapujából, akkor az Augsburg ellen védhet az Európa-ligában.

Gyorsan visszaszoktak a magyar vásárlók a vasárnapi nyitva tartásra.

Több, szabálytalan Nurofen-terméknek kell eltűnnie az ausztrál polcokról.

Facebookon toborozzák azokat a nőket, akik készek postán negatív terhességi teszteket küldeni Kövér Lászlónak.

Mivel ma sem sikerült dönteniük, az Európai Tanács asztalára kerül az ügy.

A 3 milliárdos keret nem fedezi a kérelmekben szereplő díjtámogatások 65 százalékos maximumát.

27 százalékról 5 százalékra csökken az új építésű lakóingatlanok forgalmi adója.

Értelmüket vesztik a régi adófajták az általános kulcsok mérséklésével.

Bosch eddig nem látott műveit is kiállítják a halálának 500. évfordulójára rendezett kiállításon.

A szövetségi kapitány fejében már összeállt az Európa-bajnoki felkészülés menetrendje.

Az amerikai színész és zenész Will Smith politikusnak állhat muszlimellenes nyilatkozatok miatt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Yusuf Tuggar nigériai külügyminiszter a helyi ChannelsTV televíziónak elmondta: kétszer konzultált az ügyben telefonon Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Kim Dzsongun, Észak-Korea vezetője elrendelte az ország rakéta- és tüzérségi gyártásának modernizálását.

A magyar gasztroforradalmat Csíki Sándor találóan nevezte palotaforradalomnak, hiszen a vendéglátóipari egységeknek legfeljebb egy ezrelékét érintette.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.