Nincs szükség a gazdálkodást szétlopó állami szereplőkre
A gazdálkodó egység megőrzésére, védelmére van szükség.
A gazdálkodó egység megőrzésére, védelmére van szükség.
Az alkalmazottak évek óta sikkasztottak a fizetőkapuknál.
Átlagosan 1,3 millió forintos jutalom jár a közszféra érintett dolgozóinak.
A gazdálkodó egység megőrzésére, védelmére van szükség.

Az alkalmazottak évek óta sikkasztottak a fizetőkapuknál.

Átlagosan 1,3 millió forintos jutalom jár a közszféra érintett dolgozóinak.

Jacenyuk kész lemondani a kormányfői tisztségről, ha a parlament így dönt.

Egy szlovák férfit és nőt fogtak el, a nő ellen elfogatóparancs volt érvényben.

A republikánus elnökaspiráns azt állítja, nem ijedt meg, akárhogy is néz ki a Time magazin fotóin.

A 90 napos, ideiglenes eltiltás nem hosszabbítható meg.

Köszönhetően az EU történetének legsúlyosabb kihívásának, a migrációs válságnak – mondta.

Az egykori szocialista politikus egyike azon 43 rabnak, akiknek 230 milliós kártérítést ítéltek meg.

A jogsértéseket a Több mint testőr és A milliomos szakács című adásokban követték el.

Kacsának bizonyult a hír, hogy megfenyegette az Iszlám Állam vezetőjét a rettegett „El Chapo“.

„Nagyon közel vagyunk a célhoz, és eljött az idő a megállapodásra.”

Egy rendőr eltalált egy személyt Észak-Londonban péntek reggel egy, a hírszerzés vezette akcióban.

Schiffer András a kormányzati hibák kapcsán Habonyt és „ibizai kommunikációs csapatát” emlegette.

Horváth Lili és Vecsei Kinga, a Szerdai gyerek alkotói hátrányos helyzetről, akaratról és anyaságról.

A Chelsea megnyerheti a BL-t, mondta José Mourinho.

A kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakákban mért forgalma összességében emelkedett.

Tegnap a Mezőhegyesen gazdálkodó társaság egyik vezetője vett termőterületet az árverésen.

A fővárosi bevezető szakaszon történt balesetben négyen sérültek.

Nem lennénk boldogabbak, ha elfogadtuk volna a muzulmán uralmat?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

A zenész 65 éves volt.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.