Nyomozás indult a Központi Okmányirodánál
Tizenegy ember ellen nyomoznak, de hogy mindannyian az iroda munkatársai-e, azt nem tudni.
Tizenegy ember ellen nyomoznak, de hogy mindannyian az iroda munkatársai-e, azt nem tudni.
Közel fél év múltán sincs előrelépés az ügyben – tudta meg a Magyar Nemzet.
Raif Badavit az Európai Parlament Szaharov-díjjal tüntette ki idén.

Nagyon alacsony lehet a termelékenység azokon a szombatokon, amikor dolgozni kell.

„A jegybank ezermilliárd forinttal járult hozzá a növekedéshez.”

Jobban mondva privátra állították, pedig elvileg egy reklámvideóról van szó.

A társaság növelte kapacitását, és felkészült az év végi ünnepekhez kapcsolódó forgalom emelkedésére.

Az óránként induló elővárosi vonatok vasárnaptól meghosszabbított útvonalon, Győrig közlekednek.

A létesítményt a 80 évvel ezelőtti, eredeti tervek szerint újítják fel 2,19 milliárd forintból.

A 26 éves játékost szülővárosában lőtték le.

Vojvoda Dávid szerint Pór Péternek sikerült összeraknia az Olaj védekezését.

Egyiptomban gyakran vádolják túlkapásokkal a rendőrséget.

Kialakult az európai kupasorozat harminckettes mezőnye.

Tettestársa is lehetett a gyermekét édesanyjától erőszakkal elragadó apának.

Szíriai Nemzeti Koalíció egyik küldöttje szerint megállapodtak az átmenet alapelveiben is.

A körülmények eddig tisztázatlanok.

A honvédség rövidesen használatba veheti a légi mentők két éve szolgálatból kivont könnyűhelikoptereit.

Őrizetben marad a „székely terrorista”, a román iszlamistát csak felügyelik.

Nem harcolni, hanem testőrnek ment a háborúba Hódosi Zoltán.

Váratlan, történelmi siker – könnyebb útja lehet Magyarországnak a dániai női vb-n.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A büntetőintézkedések értelmében befagyasztják az érintett vállalatok vagyonát Kínában, illetve megtiltják számukra az üzletkötést Kínával.

Alavita mecsetet ért támadás Szíriában. Legkevesebb nyolc ember meghalt, tizennyolcan pedig megsebesültek.

A zenész 65 éves volt.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.

Egy megrázó történelmi dráma a hatalomról, amely felemel és elpusztít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.