A lengyelek a legbefogadóbbak, a szlovákok a legelutasítóbbak
A közvélemény-kutató a visegrádi országokat rangsorolta aszerint, hogy azok hogyan viszonyulnak menekültekhez.
A közvélemény-kutató a visegrádi országokat rangsorolta aszerint, hogy azok hogyan viszonyulnak menekültekhez.
Legalább három szállítmány jutott el a kontinensre.
A szavazást megelőző programbeszédben a kormányfő a biztonsági és a gazdasági kérdéseket részletezte.

Moszkva hadászati bombázókat küldött az Iszlám Állam egyes állásainak megsemmisítésére.

A Fitch Ratings felülvizsgálati menetrendjében pénteken kerülnek sorra ismét a magyar adósosztályzatok.

Az intézkedések összhangban állnak a Teherán által a nemzetközi szankciók feloldása fejében vállalt kötelezettségekkel.

A kétszintes épületből menekülő két ember megsérült, egyikük életveszélyesen.

Gondjuk egyebek közt az, hogy 2017-ig fokozatosan kétszeresére, 26 százalékra növelnék az áfát.

Mióta a spanyol a Bayernnél dolgozik, minden játékosa 120 százalékot nyújt – állítja Zinédine Zidane.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a változással egyetemben 10 százalékkal emelik az erre a munkára jutó forrásokat.

Az ottani kórházakban további 37 érintettet kezelnek, akiknek az állapota stabil.

Átadták szerdán Budapesten a Junior Prima díjat sajtó kategóriában.

A gyógyszergyár papírja 5112 forinton zárt szerdán. Árfolyama 2006 májusában érte el utoljára az 5079 forintot.

A román példa követése rosszul sülne el Magyarországon.

A művészetkutató intézmény 2018-ban a Szabolcs utcai restaurálási és raktározási központba költözik.

A klinikák évente 87 ezer fekvő- és 1,5 millió, főként Baranya megyéből érkező járóbeteget látnak el.

A MOL Pick-Szeged remek hajrával győzött a svéd Kristianstad otthonában.

A vonaton utazó huszonöt utas közül senki sem sérült meg.

Így szerezte meg Szlovákia a lengyelek orra elől a Jaguar-gyárat. Kezdetben mi is versenyben voltunk.

A kaliforniai törvények a filmcsillagnak kedvezneki.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.