Önvezérlő buszok düböröghetnek Szingapúr útjain jövőre
Már megvan az útvonal.
Már megvan az útvonal.
A magáncsődtörvény módosítását javasolta Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy egyszeri póthatáridőt biztosítson az első ütemben kezdeményezhető adósságrendezési eljárások megindítására.
Latakia egy orosz haditudósító szemével. A helyiek védelmezőkként fogadták a Szuhojokat.
Már megvan az útvonal.

A magáncsődtörvény módosítását javasolta Trócsányi László igazságügyi miniszter, hogy egyszeri póthatáridőt biztosítson az első ütemben kezdeményezhető adósságrendezési eljárások megindítására.

Latakia egy orosz haditudósító szemével. A helyiek védelmezőkként fogadták a Szuhojokat.

Szeptemberben 48,8 milliárd forintos volt a növekmény.

Négy örmény focista miatt zárhatják ki Albániát az Európa-bajnoki selejtezősorozatból.

Az Együtt szerint nem elég egy embert kinevezni, a kormánynak felül kell vizsgálnia az egész ágazat helyzetét.

Hamarosan pingvinkifutó nyílik a belgrádi állatkertben, a pingvineket pedig a Szegedi Vadasparktól kapja a szerb főváros.

Három autó ütközött össze a 7-es főúton Siófokon kedd délután, a balesetben többen megsérültek.

A menekülthullám megoldása az Európai Unió területén kívül keresendő.

A hulladékok közt van galvániszap, nyomdaipari, mezőgazdasági gépgyártásból származó maradék is.

Kulcsár Attila szerint az ügyfelek pénzét mosták a K&H Bank brókercégénél.

Teljesen visszavonulnak a tálibok a kulcsfontosságúnak tartott észak-afganisztáni Kunduzból.

Középtávon szerény, de fenntarthatónak tűnő növekedés képe bontakozik ki a magyar gazdaságban.

Deutsch szerint a Néppárt határozott álláspontja, hogy nem lehet kiüresíteni az összeférhetetlenségi szabályokat.

A volt államfőt végakaratának megfelelően Mécs Imre és Várszegi Asztrik búcsúztatja.

A cég márkaigazgatója elmondta: a „lehető leggyorsabban” végrehajtják a modellváltást.

Nem küldenék közmunkára a diplomás állástalanokat, és változnának a szabadságra vonatkozó passzusok is.

A két sérültet kórházba szállították, de nincsenek életveszélyben.

Az elismerést azok kaphatják meg, akik az építész szellemében ápolják a magyarság kultúráját.

A katonák felkészültek arra, hogy logisztikai segítséget nyújtsanak a magyar hadseregnek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.