Nem magyarellenes akció áll a Petőfi-emlékmű megrongálása mögött
Véletlenül rongálták meg a bánsági Újszentes központi parkjában álló Petőfi-emlékművet – közölte az RMDSZ.
Véletlenül rongálták meg a bánsági Újszentes központi parkjában álló Petőfi-emlékművet – közölte az RMDSZ.
A megkérdezettek 56 százaléka mérlegelne a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében.
Az eset egy szórakozóhelyen kezdődött, majd az utcán folytatódott.

Cseh és Hosszú is döntőbe jutott.

Az idei Szent István-napi kenyeret, Magyarország tortáját, Magyarország cukormentes tortáját és a Honvédség tortáját is bemutatták kedden a Parlamentben az augusztus 20-ai programokról tartott sajtótájékoztatón.

Kiskapuk is lesznek a határőrizeti célú ideiglenes biztonsági határzáron, amelynek tartóelemeit elítéltek készítik.

A lázadóvezér rejtélyes körülmények között halt meg a pakisztáni Karacsi egyik kórházában 2013 áprilisában.

Az LMP kikelt a „földrablás” ellen, és hadba szólította a gazdákat.

Cristiano Ronaldo álruhában szórakoztatta a madridi polgárokat.

Az utasok fele repülővel utazik.

Mindenki a legfőbb ügyész lemondására számított, de ő inkább támadásba lendült.

Egyelőre nem biztos, hogy babakocsival nem utazhat majd egyedül egy szülő a mozgólépcsőn.

A meleg, még ha felhőszakadás zavarja is meg, semmit sem fog veszíteni erejéből szerdán.

Egy ember meghalt, hárman megsérültek.

A rendőrök hatszáz behatolási kísérletből négyszázat megakadályoztak, száznyolcvan embert kivezettek az alagútból.

Hasmenéses tünetekkel vittek kórházba tizenkét szíriai határsértőt, hét gyereket és öt felnőttet Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.

Egészségre ártalmas anyagot tartalmazó folyadékot ihattak.

Átveszi a 2017-es világbajnokságot rendező országnak járó FINA-zászlót, és megnéz több sporteseményt is.

A lehűlés jelei egyelőre nem látszanak, így a most kiadott riasztás meghosszabbítására is számítani lehet.

Egy birminghami vállalkozó a szükségtelenné vált fülkét kibérelte és kávézót nyitott.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Épül az „Arany Flotta".

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A Liverpool támadója előtte, hétfő este tett is azért, hogy még népszerűbb legyen.

Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.