Halló, megint jöttek. Nevünk leadása és igazolványunk bemutatása után mondja mindezt a telefonba a dunaújvárosi DAK Acélszerkezeti Kft. portáján a biztonsági őr. Saját kártyájával enged be minket, ahol aztán megint várakozhatunk pár percet. Az udvarról egyszer csak egy fiatal hölgy kiabál be nekünk, hogy siessünk, mert késésben vagyunk. Szedjük is a lábunkat a gazos ipartelepen, hogy időben odaérjünk a Dunaújvárosi Vasmű területén lévő horganyzóüzembe. Itt gyártják ugyanis a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai a biztonsági határzár tartószerkezeteit.
Sisak nélkül? Ne már! Ezt már az üzemben halljuk, ugyanis mindenki kék vagy fehér sisakban közlekedik a hatalmas súlyokat mozgató teherdaruk alatt: a munkások, a BV-sek, az újságírók, a sajtósok, a fogvatartottak és a térség országgyűlési képviselője, Galambos Dénes is. Úgyhogy kapunk mi is, így már biztonságban tekinthetjük meg, amint a mákos ruhájukra láthatósági mellényt húzó elítéltek rezzenéstelen és kifejezéstelen arccal pakolják, csiszolják és fúrják a fém póznákat. A munka nagy zajjal jár, de nem mondhatni, hogy nem értik egymás szavát sem, mert a monotonitás miatt nincs szükség szinte semmilyen kommunikációra. A horganyzónál pedig már nem is fogvatartottak szorgoskodtak: az elképesztő hőségben és 45 fokos szögben kiemelt oszlopokat már flanelinges munkások pesztrálták.
Miután a horganyzóból frissen kikerült fémelemeket lehűtötték, és ezt még az utoljára befutott stáb is lefilmezte, Galambos Dénes és Balázs Péter dandártábornok, a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka tartottak egy sajtótájékoztatót, hátuk mögött a szorgoskodó rabokkal. Utóbbiakról kiderült, hogy nem kifejezetten a határzár miatt vezényelték őket ide, a környéken 41 munkaterületen 1074 fogvatartottat dolgoztatnak. Itt 44-en dolgoznak két műszakban, a „szokásos, előírt javadalmazásért”. Kiválasztásuknál fontos szempont volt az egészségügyi alkalmasság, lévén szó nehéz fizikai munkáról, de a technológiai előírások betartása miatt elméleti és gyakorlati képzésen is részt vettek az elítéltek.