Idén sem nyaral Ferenc pápa
A katolikus egyházfő nem vesz ki magának pihenésre szánt időszakot.
A katolikus egyházfő nem vesz ki magának pihenésre szánt időszakot.
Immár 33. alkalommal rendezik meg a Pek-Snack Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között.
A nemzetbiztonsági bizottság tárgyalta a Tunéziában, Kuvaitban és Franciaországban történteket.
A katolikus egyházfő nem vesz ki magának pihenésre szánt időszakot.

Immár 33. alkalommal rendezik meg a Pek-Snack Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között.

A nemzetbiztonsági bizottság tárgyalta a Tunéziában, Kuvaitban és Franciaországban történteket.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tavalyi jelentésében a világ egyik legelnyomóbb rezsimjének minősítette Észak-Koreát.

Életének 80. évében meghalt Korondi György érdemes művész, az Operaház nyugalmazott Liszt-díjas operaénekese.

A kétszer egysávos, 4,4 kilométer hosszú szakasz 4,6 milliárd forintba kerül.

Ennek során igazoltathatnak és átvizsgálhatják az emberek ruházatát, járművét.

Lajtha Ildikó, a zeneszerző, népzenekutató 2013-ban elhunyt unokahúga kezdeményezte a szobor felállítását.

A vádlott nem dolgozott, ápolási díjból, valamint a nő nyugdíjából és fogyatékossági támogatásából éltek.

Utcai megmozdulást tartanak ma Budapesten az egészségügyi érdekképviseletek, Balog Zoltán miniszternek petíciót is átadnak délután.

Évente 161 millió gyereknek okoz ez testi és mentális károsodást.

A Red Bull Air Race miatt csütörtök déltől vasárnap estig forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban.

A görög társadalom különböző rétegei és az Európa Tanács is ellenzi a görög referendumot. Ciprasz nem. Kövesse velünk az eseményeket percről percre!

Végleg lezárult egy korszak a hagyományos emberi közösségek egyetemes történetében.

A projekt megvalósítására a jövő évi büdzsében 9 milliárd forint áll rendelkezésre.

Az adósságállományt még 2010 előtt az MSZP–SZDSZ-es városvezetés halmozta fel.

Az osztrák tartományi vezetők tanácsának új elnöke egyúttal elutasítja a menekültek járási kvóta szerinti elosztását.

Nyugdíjazását kérte Márta István, a pécsi Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. (ZSÖK) ügyvezetője.

A német rekordbajnoknál folytatja Douglas Costa.

Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat július 1-jén indult.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.