Több száz fantomcég Kisvárdán
Még ügyvédként körülbelül hétszáz olyan cég alapításában vett részt tevékenyen Seszták Miklós, amelyeket tetemes köztartozásaik miatt felszámoltak.
Még ügyvédként körülbelül hétszáz olyan cég alapításában vett részt tevékenyen Seszták Miklós, amelyeket tetemes köztartozásaik miatt felszámoltak.
A devizahiteles törvénycsomag elfogadásával csaknem húsz százalékkal mérséklődhet a törlesztőrészlet.
Ismét lesz „őriszentpéteri szertúra”, néptánc- és népzenei bemutatók, vásári hangulatot idéző színpadi produkciók és könnyűzenei koncertek is.

Hatvan éve, 1954. június 27-én kezdte meg az áramszolgáltatást a világtörténelem első atomerőműve az oroszországi Obnyinszkban.
Belgium 100 százalékos teljesítménnyel jutott a nyolcaddöntőbe a vb-n, elkerülve Németországot. Íme a nyolcaddöntős párok!
Nemcsak az adósoknak, hanem az egész országnak kellemes meglepetés lenne karácsonyra, ha búcsút mondhatnánk a devizahiteleknek.
Erről a benne részt vevő 14 ország, köztük hazánk fogadott el nyilatkozatot.
Dél-Korea is továbbjuthatott volna még, és Algéria is zárhatta volna elsőként a H jelű kvartettet, de Belgium lett 100 százalékos a H csoportban. Kialakult a legjobb 16 mezőnye és párosítása.
A baleset a Veszprém megyei Gyulakeszi térségében történt.
Az Európai Unió tagállamainak állam-, illetve kormányfői Ypres-ben találkoztak.
Heti járatot indít a cseh CSA légitársaság Prágából a megnövekedett érdeklődésre reagálva.
A hónap második napján lesz az elnökválasztás első fordulója.
A baleset Szigetmonostoron történt, a vasdarabbal együtt emelték le a tűzoltók a sérültet.
3,4 millióan próbálnak álláshoz jutni, ez rekordszintnek számít – közölte a munkaügyi minisztérium.
Thomas Müller dicsérete: négy gól, na és? Schweini a meccs embere! Akit a meccs után a barátnője is megjutalmazott.
A hétszeres győztes Roger Federer magabiztosan, három szettben nyert a luxemburgi Gilles Muller ellen.
A honlap Dél-Szlovákia magyarok lakta részeinek a gazdasági híreiről tudósít majd.
Kábítószer előállítására alkalmas növényt, illetve a termesztéshez szükséges eszközöket foglaltak le egy pomázi házban.
A parkolóautomatákon található matricák, illetve táblák az EME Zrt. tulajdonát képezik.
Az államelnök szerint Románia igazságszolgáltatása megfelelően működik ahhoz, hogy elkezdődhessen a schengeni csatlakozás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Huszonhárom évvel Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmjében nyújtott legendás alakítása után, John Malkovich színházban vitte színre Choderlos de Laclos remekművét. Az előadást hatalmas sikerrel játsszák a párizsi Théatre de l'Atelier-ben.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rám hárul a szomorú kötelesség, hogy a Magazin minden munkatársa nevében elbúcsúzzam kedves olvasóinktól.
A friss jogosítványos 17 éves Keszthelyi Vivien autóversenyzőnek nincsenek barátnői, a férfiakkal harcol. Út a műanyag dzsippektől a GT-szériáig. Interjú.
Nincsen búcsú halott nélkül. Ez volt a mondás a mi kis falunkban.
Drága elvtársaink! Hamarosan összeül Népi Demokratikus Köztársaságunk legfőbb szerve, a Havi Hétszázezres Klub.
Ugyanannyian örülnek ma hazánkban, mint ahányan depresszióba süllyedtek.
Tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésre kerültek be, ami 74 ezer fölötti számot jelent, 2500-zal több a tavalyinál.
Kínjában féktelen vádaskodásba kezdett Hann Endre.
Két gyermek meghalt, egy ember pedig eltűnt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.