Nyilvánosságra hozzák a kereskedelmi tévék szerződéseit
Megismerhető lesz a TV2 és az RTL Klub hatósági szerződése.
Megismerhető lesz a TV2 és az RTL Klub hatósági szerződése.
Magyar mezőgazdasági vállalkozók helyzetével ismerkedett és gazdafórumon vett részt Kárpátalján Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán.
A baloldal visszatérve lerombolná azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt időszakban sikerült elérni – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Békésen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán.
Megismerhető lesz a TV2 és az RTL Klub hatósági szerződése.

Magyar mezőgazdasági vállalkozók helyzetével ismerkedett és gazdafórumon vett részt Kárpátalján Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán.

A baloldal visszatérve lerombolná azokat az eredményeket, melyeket az elmúlt időszakban sikerült elérni – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Békésen, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán.

A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság szerdán másodfokon helybenhagyta a bajai választási bizottság korábbi döntéseit, vagyis elutasította a voksolás végeredményét megkérdőjelező beadványokhoz kapcsolódó fellebbezéseket.

Szerdától a Készenléti Rendőrség bevetési egységei is közreműködnek az észak-magyarországi régió közrendjének, közbiztonságának megerősítésében.

Várhatóan a választópolgárok voksolás előtti átjelentkezése és azok következménye okozza majd a legnagyobb problémát a jövő évi választások lebonyolításánál.

Felújítás miatt szombattól október végéig rövidített útvonalon közlekedik a 61-es villamos – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.

A hulladéktörvény alapján a lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában az FKF Zrt. tulajdonába kerülnek, így aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el.

Módszeres intézkedések és nagyon sok pénz szükséges a „para” ellen.

Ny. Zoltán, Páva Zsolt lányának támadója jövő héten áll bíróság elé.

Az elítéltek társadalomba való visszailleszkedését és a börtönök zsúfoltságának csökkentését sorolta az új büntetés-végrehajtási kódex legfontosabb céljai közé Felkai László.

Két év után először 50 százalék fölötti a kormánypártok népszerűsége a biztos szavazó pártválasztók körében, Gyurcsány Ferenc pártja viszont először veri Bajnaiét. A Tárki friss adatai.

Szabó Balázst bízta meg az emberi erőforrások minisztere a köznevelési intézmények informatikai fejlesztésével.

A mozgás és az egészségtudatos életmód előnyeit szeretnék közelebb vinni a budapestiekhez.

Segíteni kell az autizmussal élők társadalmi elfogadását – mondta Soltész Miklós szociális és családügyért felelős államtitkár.

A jogerős döntés szerint is szabadlábon védekezhet az az idős férfi, aki a hónap elején karambolozott a HAT-AGRO Győr női kosárlabdacsapatát szállító busszal.

Több mint félmilliárd forintnyi kötbér megfizetésére köteleztek országszerte összesen tíz távhőszolgáltató céget hibás számlázás miatt.

A Fidesz arra szólítja fel a szocialistákat, hogy korábbi ígéretüket betartva vonják vissza aláírásukat arról az indítványról, amelyet a Jobbik képviselői is aláírtak.

A regionalizmus és a polgárközeli Európa fontosságát hangsúlyozta Kövér László a Közép-Európai Kezdeményezés parlamenti dimenziójának tanácskozásán.

Magasnak tartja a Szabó Máté által vezetett hivatalhoz köthető bizalmi szintet Székely László leendő ombudsman, aki szerint ehhez a munkához többfajta adottság is kell.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.