Hagyó-per: „Volt, amikor én voltam a Mikulás”
A BKV Zrt. 2012-ben üzemi szinten nem volt veszteséges, adózás előtti veszteségét az elmúlt időszakban felvett hitelek törlesztése okozta – mondta a BKV Zrt. jelenlegi vezérigazgatója tanúkihallgatásán.

Jövő március 15-étől hatályba léphet az új polgári törvénykönyv (Ptk.), miután kedden Áder János köztársasági elnök aláírásával megjelent a Magyar Közlönyben.
Másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Rába szentgotthárdi szakaszán a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány közel 3 milliárd forintot fordít idén szociális üdülésre, gyermekek, fiatalok táboroztatására, őszi, téli kirándulásokra.

Az Oktatói Hálózat tagjai kedden, tiltakozásuk kifejezéseként több száz diákkal közösen élőlánccal vették körbe az ELTE bölcsészkarának Trefort-kerti épületét.

A bíróság először állapította meg a Mal Zrt. kártérítési felelősségét a két és fél évvel ezelőtti iszapömlés miatt.

A Fidesz szerint a baloldal közbiztonsági és honvédelmi politikáját már ismerik a magyar emberek, és nem kérnek belőle többet.

A Milla vasárnapi közgyűlésén úgy döntött, hogy mint civil szervezet megőrzi önállóságát, de nem határolódik el a politikától.

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint Bajnai Gordon gazdaságpolitikai programja csak jelentős adóemeléssel lenne megvalósítható.

Megkezdődött kedden a Debreceni Járásbíróságon a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés volt MSZP-s elnökének, Juhászné Lévai Katalinnak a büntetőpere.

Az MSZP és a Demokratikus Koalíció is örömmel fogadta az Ab határozatát. Az LMP-ből kivált képviselők kárpótlást követelnek a kisegyházaknak.

Hétfő után kedden is a tavaszias időjárás lesz a jellemző Magyarországon. Egyre kevesebb csapadékra kell számítani, éjszaka pedig már nem fog fagyni.

A gazdasági kihívások, a nemzeti szuverenitás és az energiabiztonság ró feladatokat 2013-ban az Információs Hivatalra.

Rogán Antal szerint a parlament előtt fekvő alkotmánymódosítás elfogadása megoldja majd azt a problémát, amely az Ab keddi döntése nyomán állt elő.

Az egyházi törvényt tartalmilag messzemenően alkotmányosnak találta az Alkotmánybíróság – mondta Hölvényi György államtitkár a testület döntésére reagálva.

Másodfokú a belvízvédelmi készültség a Kis-Balaton térségében, az alacsonyan fekvő területekről naponta 150 ezer köbméter vizet szivattyúznak át.

Balog Zoltán szerint a Bizalom és munka program segítségével egyedülálló dolog valósult meg Nyíregyházán.

Több mellékutat is teljes szélességében le kellett zárni vízátfolyások miatt Vas megyében kedd délután – tájékoztatta a Magyar Közút Zrt. szóvivője az MTI-t.

Az Alkotmánybíróság újabb veszélyes döntése következtében megnyílt az út azon szervezetek előtt, melyek egyházként milliós összegeket vettek el a magyar adófizetőktől.

Második világháborús rombológránátot találtak a földmunkák közben a budapesti Várbazár területén kedden kora délután.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidelitas Angyalszárny fiataljai tettekkel bizonyítják a közösségi felelősségvállalást.

Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

Johann Wadephul német külügyminiszter szerint sokan nem tudják elképzelni, hogy német katonák ilyen feladatot lássanak el abban a régióban.

Fordulat jöhet a béketárgyalásokon?

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

If there is peace, there will be a bright future and a bright new year in 2026, the Hungarian prime minister says.

A sötétzöld és a neonrózsaszín is hangsúlyos lenne az új kollekción.

Nem sikerült keresztbe raknia a kocka Ladát a téren, mégis látványos lett a videó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.