Még mindig nem lehet mindenhol feloldani a tűzgyújtási tilalmat
A fővárosban és nyolc vármegyében megszüntetik a korlátozást.

A fővárosban és nyolc vármegyében megszüntetik a korlátozást.

Nem csak esik, a szél is megerősödik.

A képzőművész 86 éves volt.
A fővárosban és nyolc vármegyében megszüntetik a korlátozást.

Nem csak esik, a szél is megerősödik.

A képzőművész 86 éves volt.

Megvan az új időpont.

Gyopáros Alpár elmondta, miért kell felújítani az egykori tejipari szakiskola épületét.

A fővárosi Fidesz-elnök szerint a politikusoknak a lakók véleményét kell képviselniük.

Hétfőtől napi egy métert is emelkedhet a Duna vízállása.

Nem először látogat Budapestre az amerikai sztár.

A Covid és a szamárköhögés is jelen van.

Volt, ahol óránként 95,4 kilométeres széllökést mértek.

Két évre kapott mandátumot.

A magyar származású brit professzor nevéhez fűződik az MRI-vizsgálat kidolgozása.

A szakemberek felkészültek a védekezésre.

A fejlődés nem áll meg, jövőre a legjobb három közé várja Brüsszel hazánkat az EU-ban.

Forgalmi és közlekedési információk szombaton délután.

Menczer Tamás szerint a Tisza Párt elnöke notórius hazudozó.

A Gál Ferenc Egyetem (GFE) színvonalas képzéseivel hozzájárul a fiatalok érdeklődésének felkeltéséhez és pályájuk minőségi megalapozásához.

A nehezen értelmezhető A kereszt halála címet kapta az opusz.

A győri és az esztergomi vonalon is lesznek kalauz nélküli járatok.

Vitézy Dávid szerint nem azzal van baj, ha a többletteljesítményt jutalmazzák, hanem azzal, hogy rugalmasan alakítják a feltételeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Térképen mutatjuk a lényeget.

Az ellenzék a nemzeti konzultáció ellehetetlenítésén ügyködik.

A magyar békefenntartók is részt vesznek a tűzszünet fenntartásában.

Mutatjuk a részleteket.

Az ukrán elnök kijelentette: a várost állandó orosz dróntámadások fenyegetik, ezért többletvédelemre van szükség.

Az ukrán elnök egyik legközelebbi szövetségese is érintett az ügyben.

Megvédte a magyar emberek érdekeit a magyar delegáció.

Immár kilenc meccse veretlen Magyarország, amely hátrányból fordítva verte az Eb egyik társházigazdáját.

A római légió története nem Augustus idején, hanem már a köztársaság korában elkezdődött.

Bán Teodóra elárulta a 2026-os évad főbb programjait.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.