A tanárok és óvónők béremelésével az állam a megbecsülését és az elismerését tudja kifejezni
Eközben a dollárbaloldal mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a béremelést.

Eközben a dollárbaloldal mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a béremelést.

Vidéken sok dolguk akadt az egyenruhásoknak.

A kérdés csak az, hogy még meddig.
Eközben a dollárbaloldal mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a béremelést.

Vidéken sok dolguk akadt az egyenruhásoknak.

A kérdés csak az, hogy még meddig.

Az alternatív népszavazás résztvevőinek személyes adatait, lakcímét az adatkezelő feldolgozásra külföldre továbbította, egy New York-i székhelyű cégnek.

A kormánypártok a zárószavazással megvárják a két miniszterelnök találkozóját.

Idén januárban átlagosan naponta huszonnégy lakóépületben keletkezett tűz.

Gyurcsány Ferenc annyira megsértette a lengyeleket, hogy miniszterelnöki találkozóra sosem került sor közte és Donald Tusk között.

Újpesten több helyen is szükség lenne fekvőrendőr-építésre, miközben a DK-s alpolgármester a saját háza körüli problémákkal foglalkozik.

A miniszterelnök szerint a verseny nem tisztességes.

Egy nyilvánosságra került videó miatt foghatják a fejüket a szervezet vezetői.

Ezt sem a baloldal, sem Brüsszel nem tudta megakadályozni.

Háromnapos kihelyezett kormányülést tartanak Sopronbánfalván.

Mártha Imre közművezérnek ez már a negyedik floridai ingatlanja.

A bukott Jobbik-elnök Pestszentlőrincen borzolja a kedélyeket.

Naponta több mint százhetvenötezer gyermek használja a világhálót életében először.

A miniszterelnök videójában azt is elmondta, a csöröge fánkot kedveli, abból is a klasszikus töltetlent.

A rendszerváltás óta a legnagyobb tanárbéremelést hajtja végre idén a kormány.

Egyedül a magyar miniszterelnök képviseli a békepárti álláspontot.

A Bayer-show vendége Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász volt.

A főpolgármester megijedt Vitézy Dávidtól, miközben szövetségesei nem bocsátják meg neki a pulykaügyet, és akár le is cserélhetik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Gilly Gyula neve több korrupciós ügyben is felmerült az utóbbi években.

A nagyobbik kormánypárt két új jelöltet indít egy fontos vármegyeszékhelyen.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

A Liverpool legközelebb december 27-én, szombaton 16 órakor lép pályára a sereghajtó Wolverhampton ellen.

Ennek a negyede a pozitív szaldó.

A 2026-os év izgalmasnak ígérkezik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.