A Csóványosról hoztak le egy kiszáradt gyereket és apját a hegyimentők
A túrázókat a mentők kórházba szállították.
A túrázókat a mentők kórházba szállították.
A lányt az egyik kuncsaftja mentette ki.
Azonban elszórtan képződhetnek záporok, (hő)zivatarok.
A túrázókat a mentők kórházba szállították.
A lányt az egyik kuncsaftja mentette ki.
Azonban elszórtan képződhetnek záporok, (hő)zivatarok.
Az LMP főpolgármester-jelöltje jelezte, hogy továbbra is Karácsony Gergely vezet.
A várpalotai Nagyboldogasszony-templomban kezdte Balatoni Csillagösvény című, idei zarándokútját a ferences rendi szerzetes.
Bármelyik nap bekövetkezhet.
A pletykák szerint Erdélyből érkezhet egy fesztivál a helyére.
Tihanynál engedték a Balatonba a pontyokat.
Demográfiai kihívásokkal küzdenek a balatoni települések, ami többek között abból ered, hogy évtizedek óta tart a társadalmi öregedés a térségben.
De a többi úton sem jobb a helyzet.
A legmagasabb figyelmeztetés van érvényben.
Úgy tűnik, hatásos lehetett a kabinet múlt heti figyelmeztetése.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
A repüléseket és a versenyt a magyar haderő helikopterei biztosították, sérülés nem történt.
Nyugalom, a volt miniszterelnök ezzel együtt sem mond le…
Egy villával együtt a nő bordái közé hajította kését.
Korhadt fára rögzítve, kövek felett állt a hinta.
Az elmúlt négy évben minden gyilkost kézre kerítettek a magyar rendőrök.
A járóbeteg-ellátáson végzett vizsgálatokért kellett nála fizetni.
A férfi a rendőrségi kisbuszt pakolta meg a finomsággal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Nagy túlélő Karácsony Gergely pártja, a következő öt évben is lesz saját frakciójuk a Fővárosi Közgyűlésben.
Üzengetésbe ment át Karácsony Gergely és Magyar Péter egyeztetése a fővárosi együttműködés kapcsán.
A Főkert szerint a faállomány jó állapotban maradt, csak kisebb károk keletkeztek.
A portál szerdai cikkét Magyar Péter élesen bírálta.
Magyar Péter erőszakos tüntetőit figyelmeztethette a rendőrség.
A kormánypártok kommunikációs igazgatója szerint Magyar Péter egy notórius, beteges hazudozó.
A 23 és 16 éves bűnözők maszkban, felfegyverkezve indultak rabolni.
Összesítések szerint 1974 ember, köztük 127 gyerek vesztette életét Libanonban izraeli támadásokban Izrael és a Hezbollah Irán-barát milícia egy éve kirobbant konfliktusában.
Katonai repülőgépekkel, bérelt charterjáratokkal utaztatják haza állampolgáraikat a nyugati országok Libanonból. Több ezren távoztak már az országból.
A Tisza Párt elnökéről is kérdezték Gulyás Gergelyt a csütörtöki Kormányinfón.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.