Már nem éri meg belvárosi lakást venni
A fórum tervezett négy ülésszakán a felek megvitatják a világgazdaság fajsúlyos problémáit, beleértve a kereskedelmet is, akárcsak a környezetvédelem kérdéseit.
Strandjátékokra jellemzően 2-6 ezer forintot költenek a magyar szülők egy-egy vásárlás során, a legtöbben a vízipisztolyokat, gumimatracokat és standlabdákat keresik – közölte friss felmérése alapján a Regio Játékkereskedelmi Kft. az MTI-vel.
A fórum tervezett négy ülésszakán a felek megvitatják a világgazdaság fajsúlyos problémáit, beleértve a kereskedelmet is, akárcsak a környezetvédelem kérdéseit.
Strandjátékokra jellemzően 2-6 ezer forintot költenek a magyar szülők egy-egy vásárlás során, a legtöbben a vízipisztolyokat, gumimatracokat és standlabdákat keresik – közölte friss felmérése alapján a Regio Játékkereskedelmi Kft. az MTI-vel.
Berobbant a 2019-es fesztiválszezon, a nemzetközi hírű nyári programsorozat már-már hagyományosan idén is Orfűről indult, a soproni VOLT Fesztivál pedig holnapig tart.
Már pontosan kiszámítható, hogy mennyi önerőre van szükség egy lakás megvásárlásához annak, aki igénybe veszi a támogatott konstrukciót, továbbá a júliusban születő babák után is elengedik a kölcsön kamatát.
Megemelte legújabb inflációs jelentésében a növekedési várakozásait a Magyar Nemzeti Bank. A szakértői elemzés szerint több kockázati forgatókönyvvel kell számolni.
Augusztus 1-től a NAV már szigorúan ellenőrzi, hogy minden érintett eleget tett-e regisztrációs kötelezettségének – hívta fel rá a figyelmet a Pénzügyminisztérium.
A nyári aratású szántóföldi növényekből várakozáson felüli termésmennyiséget, 7,7 millió tonnát takaríthatnak be, mintegy 1,6 millió hektárról – jelentette be a szaktárca államtitkára.
Ma közel negyedével kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátása mellett állít elő egységnyi bruttó hazai terméket (GDP-t) a magyar gazdaság, mint 2010-ben – mondta Kaderják Péter.
A lassuló külső konjunktúra ellenére folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása a következő időszakban – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Kevéssé tudatosan, inkább a piac kihívásaira reagálva, kis lépésekben hajt végre innovációt a kis- és közepes vállalkozások jelentős része.
A pálya mindkét oldalán sávelhúzásos terelés mellett több tíz kilométeren, szakaszosan kijavítják a burkolatot mintegy 3000 tonna aszfalt felhasználásával.
Hamarosan megkezdődik a sportos CLA Shooting Brake sorozatgyártása, az alkatrészeket drónok szállítják a telephely területén, és az üzem működését karbonsemlegessé teszik három éven belül.
A pénzügyminiszter szerint nagy jelentőséget lehet tulajdonítani a munkavédelmi akciótervnek, amely a jelek szerint jól működött az elmúlt években.
Kis emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Ismét 4,5 millió felett volt a foglalkoztatottak létszáma a március-májusi három hónapos időszak átlagában, amire legutóbb tavaly augusztus-októberben volt példa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A vasút és az autópálya gyorsabb eljutást biztosít, mint néhány közelebbi település.
Sportolás közben vesztette életét.
Horvátországban afrikai sertéspestis és lépfene, míg Törökországban ragadós száj- és körömfájás okoz kihívást a gazdáknak.
Szabályozó ereje is lehet a kedvező konstrukciónak.
A Guns N’ Roses koncertjére sokan utaztak a fővárosba.
Hazánkba helyezheti át a termelés egy részét az egyik legnagyobb járműipari beszállító.
Nem igaz az a nemzetközi sajtóhír, miszerint a BYD az első két évben a tervezett kapacitás alatt fogja üzemeltetni a szegedi üzemet.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A magyar miniszterelnök tusnádfürdői beszédét nagy nemzetközi érdeklődés övezi.
Magyarország nagy lesz és gazdag, ez a magyar nemzetstratégia magja.
Két autó között, a szűk résen próbált átslisszanni, amikor megtörtént a baj.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.