Lebontatná Kijev a Krími hidat Oroszországgal
Oroszország jogellenesen építette a hidat Ukrajna szerint.

Oroszország jogellenesen építette a hidat Ukrajna szerint.

Az imám még meg is köszönte Németországnak a támogatást.

Az EU ellenzi a kerítés megépítését és annak finanszírozását.
Oroszország jogellenesen építette a hidat Ukrajna szerint.

Az imám még meg is köszönte Németországnak a támogatást.

Az EU ellenzi a kerítés megépítését és annak finanszírozását.

A brüsszeli elit csak addig akarja segíteni a migránsokat, amíg távol vannak.

Estére érhetik el bolygónk felszínét.

Több mint harminc alkalmazott került közvetlen kapcsolatba a beteg állatokkal.

Rövidesen további magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból, ennek lehetőségét a két ország közötti megállapodás alapján ezúttal Szlovákia fogja biztosítani az evakuációs légijáratával – jelentette be Szijjártó Péter.

„Allah akbar” – szerepelt az egyik fenyegető e-mailben.

A Tisza Párt a magyar érdekek ellen tesz, ahol csak tud.

Több tucat embert vettek őrizetbe a belga és a francia rendőrség összehangolt razziasorozatában.

Az uniós állampolgárok jogaival ellentétes, ha egy tagállam megtagadja a keresztnév és a nem valamely más tagállamban történt megváltoztatásának elismerését.

Egyre több halálos áldozata van a természeti katasztrófának.

Ali Hamenei legitimnek nevezte az Izrael elleni iráni rakétatámadást.

A hatóságok terrorista merénylettől tartanak.

Naszrallah egy hete halt meg egy izraeli csapásban.

A helyi lakosok tartanak a következményektől.

Dömötör Csaba EP-képviselő szerint a tiszások román pártoknak még nem kampányoltak ugyan a külhoniak ellenében, de ilyen tempó mellett eljön majd az is.

Kelet-Ukrajna súlyos helyzetben van az orosz taktika és túlerő miatt, írta a The Washington Post.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető provokáció esetén atomfegyverek bevetését helyezte kilátásba.

Zavargásoktól tart a német rendőrség az október 7-i évfordulón




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Radnai Márk elszólása után egyre nehezebb fenntartani azt az állítást, hogy a Tisza nem a régi baloldali holdudvar projektje.

Az időjárást egy ciklon és egy anticiklon együttesen alakítja.

A kormányülésen kérdezték a minisztereket az ünnepi készülődésről.

A kormány megvitatta a januári intézkedéseket és a múlt heti uniós csúcs eredményeit is.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

Több mint hetven alkalommal, összesen 3,5 milliárd forint értékben juttatták el idén a Hungary Helps programon keresztül Magyarország adományait a hitük miatt ártatlanul szenvedőknek.

Külső beavatkozás a magyar választásokba?

Visszahívja az érintett termékét az áruházlánc.

A Fővárosi Nagycirkusz épületén kint leng a fekete zászló.

Peter Wright szettet sem tudott nyerni, Arno Merk jutott tovább a harmadik fordulóba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.