Sorra aratják a győzelmeket Orbán Viktor európai szövetségesei
Csehországban és Ausztriában is konzervatív siker született a hétvégén.

Csehországban és Ausztriában is konzervatív siker született a hétvégén.

Először támadta Izrael Bejrút belvárosát.

Nem hajlandó kérdésekre válaszolni a demokrata elnökjelölt.
Csehországban és Ausztriában is konzervatív siker született a hétvégén.

Először támadta Izrael Bejrút belvárosát.

Nem hajlandó kérdésekre válaszolni a demokrata elnökjelölt.

Kijózanító üzenet érkezett a Nyugatnak Szerbiából.

A miniszterelnök felszólalásával kezdődött az őszi ülésszak a parlamentben.

Görögországban az idei volt az eddigi legforróbb nyár az időjárásra vonatkozó adatok feljegyzésének kezdete óta.

Októbertől a kormánypártok európai parlamenti képviselőjeként dolgozik a politikus.

Már senkit sem érdekel, hogy kisgyerekeket és édesanyákat gyilkolnak meg a nyílt utcán vagy egy fesztiválon.

Az előzetes információk szerint a fővárosban nem keletkeztek károk.

A Tisza Párt elnöke a mentelmi joga mögé bújva kerülné el a felelősségre vonást.

Kirilo Budanov lehet a következő áldozat.

Rengetegen támogatják Salvinit.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint azonban kettőn áll a vásár.

Hosszú koalíciós tárgyalások jöhetnek.

A támadásokban a libanoni egészségügyi minisztérium szerint vasárnap legalább 105 ember halt meg.

Szlovákia, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia és Ukrajna is részt vesz a projektben.

A fősodratú pártok a brüsszeli és washingtoni hatalmi központok programját valósítják meg.

Ez a videó kétséget sem hagy a háború kimenetelével kapcsolatban.

A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált az Osztrák Szabadságpárt sikeréhez.

A tengeri fojtópontok jelentősége nem korlátozódik a kereskedelemre és a gazdaságra. Geopolitikai szempontból is fontosak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.