A Makótól néhány kilométerre délnyugatra fekvő Kiszombor nemcsak Árpád-kori rotundájáról nevezetes, de arról is, hogy a településen egy délvidéki nemesi családnak több egykori kúriája is fönnmaradt.
A Senki többet a kortárs művészet alkotóiról, fogyasztóiról és árusítóiról szól, illetve arról, hogy a háttérben vajon mi alapján dönti el a piac, hogy mi maga a művészet.
A Makótól néhány kilométerre délnyugatra fekvő Kiszombor nemcsak Árpád-kori rotundájáról nevezetes, de arról is, hogy a településen egy délvidéki nemesi családnak több egykori kúriája is fönnmaradt.
A Senki többet a kortárs művészet alkotóiról, fogyasztóiról és árusítóiról szól, illetve arról, hogy a háttérben vajon mi alapján dönti el a piac, hogy mi maga a művészet.
Mint minden évben, idén is július 25-én nyitotta meg kapuit az augusztus végéig tartó Bayreuthi Ünnepi Játékok. E napon a felső-bajorországi kisvárosba sereglik mindenki, aki számít.
Összességében puritán visszafogottság és igényesség jellemzi a tárlatot, egyedül a kiállítás címe tűnik elhibázottnak. A remekművek azonban kárpótolnak érte.
A teniszbajnok című kötetet nem elég egyszer átolvasni. Többször kell lapozgatni, hol a dokumentumokban, hol a fotókban elmélyülve.
A két világháború közötti magyar politikatörténet egyik érdekes fejezete az Erdélyi Párt históriája, amelyet most Murádin János Kristóf önálló alapkutatásokra épített monográfiában dolgozott föl.
Miként az épp fél évszázados pályajubileum, úgy a 14. alkalommal hazánkban fellépő Bonnie Tyler tokaji koncertjének indulása is tartogatott nem éppen kellemes meglepetéseket.
A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáit mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett kiállításán.
Raffay Ernő témája, a szabadkőműves kulcsszó alapján illeszkedik új könyve az előzőek sorába. Ady itt csak díszlet: egy szerzői gondolatmenet illusztrációja, illetve egy ideológia kiszolgálója.
Nem könnyű feladat jól fogyasztható történelemkönyvet írni. Schmidt Mária esszékötetének egyik nagy erénye a jól eltalált mérték minden értelemben.
Az első esztergomi kamaraopera-fesztiválhoz kapcsolódva a várszínház felkérésére mutatták be az Operalátvány című kiállítást a múzeum lovagtermében.
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház állandó kritikusi pergőtűzben dolgozó direktora ezúttal a Csárdáskirálynő Margit-szigeti színpadra állításával bizonyítja, hogy nincs alantas műfaj.
A magyarországi fiatalság csekély számban vesz részt aktívan a közéleti-politikai folyamatokban. Bár időről időre felüti a fejét egy tüntetési hullám, a kezdeti lelkesedés után az nem tart ki sokáig.
Ha a hazai állampénzügyek kiteljesedésének utóbbi másfél évszázadát vizsgáljuk, akkor hektikus, eseményekkel teli korszak tárul elénk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Netflix valaha forgatott legsikeresebb angol nyelvű sorozataként A Bridgerton család biztos tagja a popkultúra panteonjának.
T. S. Eliot két esszéjét olvashatjuk a Századvég Kiadó új kötetében, amelyben kultúráról és társadalomról értekezik.
A József Attila-díjas író, műfordító, diplomata a kötetet feleségének ajánlja, aki végigküzdötte vele az embert próbáló éveket.
Úgy tűnik, az ossianos fiúk lenyugodtak. Legalábbis erről tanúskodik a felvonultatott tizenhárom letisztult, új szerzeményük.
Az Oscar-díjas Morgan Neville dokumentumfilmet készített Anthony Bourdain sztárséf életéről.
Marina Abramović nem ábrázol, hanem inkább megmutat.
Azt tervezgette, hogy éjjel elszökik otthonról, és költeményeit elviszi Arany Jánosnak vagy Jókai Mórnak.
Olyan társadalmi és politikai átalakulás zajlik, amely már nemcsak a keresztény hagyományokat, hanem a muszlim vezetők dominanciáját is tükrözi.
De mit érne az egész felhőszakadás nélkül?
A konzultációval egyetértési pontokat lehet kialakítani a kormány és az emberek között.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.