Éneklő háziasszony

Miként az épp fél évszázados pályajubileum, úgy a 14. alkalommal hazánkban fellépő Bonnie Tyler tokaji koncertjének indulása is tartogatott nem éppen kellemes meglepetéseket.

Minden kezdet nehéz. Ez alól még a walesi születésű Bonnie Tyler (akit egyébként Gaylor Sullivan Hopkins néven anyakönyveztek) sem kivétel, hiszen ha nincs a mindent eldöntő 1976-os torokműtétje, amelytől az orgánuma egy csapásra olyanná lesz, mintha súrolószerrel gargalizált volna; ha nincs a még ugyanezen esztendő végén megrendezett, már akkor is futószalagon gyártott tehetségkutatók egyike, amelynek fődíját magához szólítja; vagy ha épp nem figyel föl rá Ronnie Scott, illetve ­Steve Wolfe zeneszerző-producer, akkor… Nos, akkor valószínűleg éppen nem ő bolondítja meg a ­férfiszíveket az It’s a Heartache vagy a Lost in France megaslágerekkel.

Amennyiben valaki – főképp, ha csinos hölgyről van szó! – egy csapásra a figyelem középpontjába kerül, óhatatlanul jelzőket aggatnak rá: Bonnie Tyler valamilyen okból nem csupán az „éneklő háziasszony” titulust érdemelte ki, de „női Rod Stewart”-ként is előszeretettel emlegették. Ami a karcos-rekedtes, mégis tiszta énekhangot hallgatva nem csoda; sőt úgy tűnik, ­Tyler otthonosan mozog a skót énekes által megteremtett stílusvilágban is.

Miként az épp fél évszázados pályajubileum, úgy a 14. alkalommal hazánkban fellépő énekesnő tokaji koncertjének indulása is tartogatott nem éppen kellemes meglepetéseket. Nevezetesen, hogy a lendületes, ízig-vérig rockos Flat on the Floor kezdőszámnak kisebb technikai malőr okán háromszor is neki kellett veselkedni. Ám a rutinos, mindenféle sztárallűrtől, hisztériától mentes Tyler – a toleráns, csaknem háromezres nézőközönség legnagyobb örömére – ezt is megoldotta. A mai világban szokatlanul szerény, mondhatni puritán színpadkép kimerült a színes reflektorok fényjátékában, hol ezüstbe, hol világító kékbe öltöztetve a Fesztiválkatlant övező hegyek szikláit. Mintha a hold egyik kráterében ücsörögnénk…

A természeti látványtól függetlenül a hangsúly egyértelműen a „best of” rockslágereken, illetve azok minőségi tolmácsolásán volt, de gazdagon válogatott legújabb, Between the Earth and the Stars című albumáról is. A Dieter Bohlen-időszak eurodiszkós vonulatát szerencsére otthon felejtette, amit a meglehetősen vegyes korosztályú publikum is érezhetően díjazott. Jó érzékkel nyúlt a Creedence Clearwater Revival Have You Ever Seen the Rain című opusához, amely átdolgozva is testhezállónak bizonyult számára. A Total Eclipse of the Heart tétele már a hosszúra nyúló finisre maradt, s egyben el lehetett időzni annál a gondolatnál, hogy az egykori Meat Loaf-producer, Jim Steinman által alkotott lassú, fülben és lélekben maradó darab vajon megérdemelten került-e anno a slágerlisták élére az Atlanti-óceán mindkét partján. A válasz nem kétséges…

Az új album címadó dalát követően újabb jutalomjáték, ezúttal a kísérőzenekar kiváló ötös fogata is megmutathatta magát. A Faster Than the Speed of Night lendületes tételénél az összes hangszer előtérbe került, a gitáros pedig lehetőséget kapott kisebb show-műsorra: a háta mögé, a nyakára fektetett hangszeren szólózhatott, illetve a fogait is használhatta pengetőként. Az énekesnő látható szeretettel és empátiával engedett teret megbízható muzsikusainak, s mint a zenekar, valamint a teljes stáb bemutatásakor kiderült, nem csupán nekik: színpadra szólította férjeurát is, akivel elmondása szerint immár 47 esztendeje él boldog házasságban…

A fináléra teljes a katarzis. Egy hangulatos Janis Joplin-bluest, valamint az új album Slow Walk című dalát követően érkezett célegyenesbe a Simply the Best című Tina Turner-feldolgozás, amely egy sebességfokozattal feljebb megágyazott a világhírű film betétdalának, a Holding Out for a Hero megaslágernek. Aki úgy gondolta, hogy a gyönyörű melódiával a fülében távozhat, tévedett: rendhagyó módon (talán a technikai hiba ellentételezéseként) felcsendült a 2019-es album egyik lassú melódiája: az Older. Ennek ellenére megfiatalodtunk.

(Bonnie Tyler-koncert, Tokaj, Fesztiválkatlan, július 27.)