Lázálom

A szürrealista mozgalom legismertebb alkotóinak munkáit mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria a párizsi Pompidou Központtal közösen szervezett kiállításán.

2019. 08. 08. 10:16
René Magritte: A kettős titok, 1927 Fotó: Magyar Nemzeti Galéria
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
René Magritte: A kettős titok, 1927
Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

A tárlat legerősebb pontja minden kétséget kizáróan a szürrealista mozgalom „megmagyarázása”, illetve alakulásának bemutatása megannyi vitájával és szakadásával, majd újraértelmezésével együtt. Részletes képet kapunk a művészek viszonyáról, az alkotócsoportok tevékenységéről, a szürrealizmus elfogadásának folyamatáról folyóiratok, korabeli dokumentumok segítségével, ám a kiállítótérben sajnos jóval több a „nagy művészekhez lazán kapcsolódó valami”, mint a jelentős festmény. Persze nagyon informatív és remekül kontextusba helyezi a mozgalmat például a sok mozgókép, ráadásul aláhúzza, hogy a szürrealizmus a filmvásznon is fontos szerepet töltött be az Aranykortól A kagyló és a lelkészig, és szórakoztatóak az úgynevezett Pompás hulla címkéjű képek is.

„Szép, mint a varrógép és az esernyő véletlen találkozása a boncasztalon” – Lautréamont e sora a szürrealisták jelmondatává vált, de ez ráhúzható a kiállított képek nagy részére, hiszen meghökkentőek, és akár egy lázálomban is szerepelhetnének. Joan Miró és Max Ernst véletlenszerű festménytárgyaitól Dalí elfolyó terein át André Masson brutális fémszobráig vagy Eli Lotar vágóhídjáig egy dolog közös ezekben a művészekben: őszintén elénk tárták azt, ami a fejükben zajlott, még akkor is, ha ezek a képek zavarba ejtőek, erőszakosak vagy teljesen értelmetlen ostobaságok is voltak.

Giacometti egyik szobrának címe: Kidobandó, kellemetlen tárgyak. Sokak számára a szürrealista mozgalom alkotásainak zöme ebbe a kategóriába fog esni: olyanok, mint egy diákcsíny, amellyel feszegették a korabeli közönség, a közvélemény és a kritikusok ingerküszöbét, miközben egymással is bőszen civakodtak saját jelentőségükről az iskolapadban. A Magyar Nemzeti Galéria Frida Kahlo munkássága, illetve Francis Bacon, Lucian Freud és a londoni iskola festőinek bemutatása után olyan álomképeket hozott a budai várba, amelyeket nem kell és nem is igazán lehet megmagyarázni. Utólag hatnak, talán a tudatalattira, de egészen biztosan nem a rációra. Mint a gránátalmából kirobbanó hal tátott szájából fölénk ugró tigrispár.

(A szürrealista mozgalom Dalítól Magritte-ig – Válság és újjászületés 1929-ben című kiállítás október 20-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.