Versenyfutás
Vida István a közösségi régészet fontosságáról, kivételes helyszínekről és az illegális fémkeresőkkel folytatott állandó versenyfutásról.
Vida István a közösségi régészet fontosságáról, kivételes helyszínekről és az illegális fémkeresőkkel folytatott állandó versenyfutásról.
Nagy nap volt, amikor 1990. január 31-én, tizennégy év kemény tárgyalás után megnyílt az első McDonald’s étterem Moszkvában.
Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az Oroszországból kisíbolt, kimenekített, majd tisztára mosott dollármilliárdokból miként részesült a nyugati elit is.

Gyökeresen átalakult a szakma, hiszen már a kiskatonák is fenn vannak a TikTokon, és a hírverseny is sokkal nagyobb.
Féja Géza Bajcsy-Zsilinszky lapjába írt gondolatai szerint két út van, egyiken a német maszlag, másikon a népi őserő.
Voltaképpen teljesen fölösleges. Nyakkendő! Már a munkaköri besorolása is kétes: „öltözékkiegészítő”. Micsoda fontoskodó definíció!
A sárdobálás a konkrét jelentésből fejlődött átvitt értelművé: gyalázat, erkölcsi szenny.
Az író-rendező már sokszor bebizonyította, hogy generációjának egyik legizgalmasabb filmrendezője.
Dunaszerdahelyi parasztok mendemondái irányították a sánta dervis figyelmét a türk világ felé.
A kő méhkasok tanulmányozása, a hozzájuk kapcsolódó beszámolók összegyűjtése jelenleg is zajlik.
Százharmincöt éve, 1887. március 19-én született Kabos Gyula színész, komikus.
Egy nukleáris létesítmény katonai fenyegetése az ENSZ alapokmányába ütközik.
Most mi kuncsorgunk az amerikaiaknál, hogy az Európában betiltott technológiával felszínre hozott gázból adjon egy kicsit nekünk is.
A Bethlen Gábor Alap százszázalékos támogatásával vásárolta meg az 1920-as években közadakozásból épített temesvári Magyar Házat a Várbástya Egyesület.
Az orosz–ukrán háborúra reagálva Európa egyik fele azonnal harci dobokat vert, aztán rájött, hogy ehhez meg kell szabadulnia a pacifista politikától.
A jogvédők a bíróság és a nyomozó hatóság rasszizmusát hangoztatták a Burka-ügyben.
A hét kontinens hét legmagasabb vulkáni csúcsának meghódítását célzó Volcanic Seven Summits (V7S) kihívásról 2019-ben olvasott először.
Az egyik legismertebb fotó 1897-ben Budapesten készült róla. Magyar tűzoltótisztekkel körülvéve ül a török hadsereg tábornoka, aki a török tűzoltóság főparancsnoka is.
Fémdetektor vezette el a somogyi régészeket az 5,6 grammos, körülbelül 23 milliméter átmérőjű aranypénzhez.
Varangybuldog és a világ legrondább kutyájának címét elnyerő, nyelvet öltő kínai kopasz kutya: vajon meddig megy el az extremitásra vágyó ember, és ki törődik az állatjólét kérdésével?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A horgászok szerint ez a háromféle hal akadhat horogra.
Lesz szombaton operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája is.
Vaskos monográfia jelent meg Kosáry Domokosról. Recenziónk.
A magyar kölcsönkötvények szinte példa nélküli árfolyamemelkedést érnek el a londoni tőzsdén, ami Magyarország hitelképességének helyreállását jelzi.
Ha Rezeda olyan helyre megy ebédelni, ahol már az ötödik generáció viszi a boltot, akkor elvárásai vannak.
Született forradalmár, kíméletlen fanatikus, és tanítómesteréhez, Leninhez híven megszállottja a világforradalom eszméjének.
Több ezer zsidót hívott be a zászlóaljába, köztük 18 év alatti és 45 év feletti nem hadköteles személyeket is, hogy megmentse őket a deportálástól.
Új dimenziót nyit a közmédia: már okostelevízión is elérhető a Médiaklikk.
Sokszor csak a legszükségesebb javításokra van idő, és előfordul, hogy saját szerszámokkal dolgoznak a műhelyben – mondta a Magyar Nemzetnek egy szerelő.
„Csábítónak tűnt” – mondta utóbb a tolvaj.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.