Tiltott fények

57 embernek kellett elhagynia a Tool budapesti koncertjét, mert a banda kérésének dacá­ra elővették a telefonjukat.

Az interneten amatőr koncertfotók és felvételek milliói terjednek, ám ez nem csupán jogilag necces, de az előadók számára is zavaró. Néhány éve például a londoni Barbican színház előadásán valaki mobiltelefonjával rögzítette a főszereplő Benedict Cumberbatch Hamlet-monológját. A színészt annyira megzavarta mindez, hogy kénytelen volt újrakezdeni a szöveget, ezért a teátrum zéró toleranciát hirdetett a telefonozó nézőkkel szemben. Előtte, még 2009-ben hírszámba ment, amikor a Tony-díjas Hugh Jackman a New York-i Broadway-n kilépett karakteréből, leállította az előadást egy csörgő mobil miatt, és megkérdezte a telefon tulaját, hogy fel akarja-e esetleg venni.

„Ez nem DVD, ez egy igazi show!” – buzdította Adele énekesnő egy korábbi, veronai koncertjén rajongóit, hagyják abba a videózást, de Keith Jarrett-től a Savagesen át a Pulp frontemberéig, Jarvis Cockerig számos előadó kérte már ugyanezt.

Jarrett például annyira utálja a mobilozást, hogy több ízben állt már fel a zongora mellől, és hagyta ott közönségét. A The Story So Far punkzenekar koncertjén egy rajongó még rosszabbul járt: a színpad szélére állva akart szelfizni, mire a banda egyik tagja nemes egyszerűséggel lerúgta őt a színpadról. Anne-Sophie Mutter Beethoven D-dúr hegedűversenyét adta elő a Cincinnati Szimfonikus Zenekarral, amikor hirtelen abbahagyta a játékot, és leszólt a közönség egyik tagjához. A német hegedűművésznő észrevette, hogy egy néző videózza az előadást, ezért közölte, hogy ha nem teszi el a telefont, ő megy le a színpadról. A legfrappánsabban szintén egy hegedűművész reagált: 2011-ben rövid időre világhírűvé tette a szlovák Lukas Kmitet, amikor belejátszotta a darabba azt a Nokia-csengőhangot, amely megszólalt a nézőtéren.

Nemes Jeles László a Saul fia bemutatóját követően nyilatkozta egyszer, hogy a fröcsögő kommentelőkkel foglalkozni olyan, mintha felvennénk egy hangversenyt, összevágnánk belőle a köhögéseket, és azt hallgatnánk. A filmrendező állítását megfordítva bizony a harákolás sokat el tud venni egy mű élvezhetőségéből, de míg egy megreccsenő köhintés humorforrás is lehet, amely jókor oldja a feszültséget, egy megvillanó mobil mindenkor idegesítő és teljesen felesleges.

De vajon miért nem bírunk ki egy színházi előadást, koncertet vagy filmet a telefonunk nélkül? Miért nem tudunk egyfelé koncentrálni, és miért nézünk rá a telefonunk képernyőjére tízpercenként még akkor is, ha otthon házi mozizunk? Képtelenek vagyunk elszakadni a nyomogatástól, dokumentálástól és megosztástól: ha nincs kép, nem is voltál ott. Azaz ha mások nem látják, meg sem történt.

Néhány éve a jelenséget megelégelők kitaláltak egy módszert: a Yondr nevű szürke tasakot Alicia Keys soulénekesnő egyik koncertjén élesben is tesztelték, ám nem terjedt el. Belépéskor a mobilokat tasakba kellett tenni, amelyet lezártak, így az érzés megmaradt, hogy az imádott készülék velük van, ám az előadás alatt nem tudták használni, kilépéskor pedig egy fémkorong segítségével nyitották ki a tokokat. Hasonló a módszer a hétpecsétes titokként őrzött, legnagyobb franchise-ok új filmjeinek sajtóvetítéseihez, melyeken szintén zacsiba kell zárni a mobilokat, az előadás alatt pedig cudar képű biztonsági őrök éjjellátó szemüvegekkel pásztázzák a nézőteret. Mondanom sem kell: láttam én már a fogával zacskót suttyomban feltépő újságírót, nem is egyet! Ahogy a lassú számokat ma már nem öngyújtók lángjának lengetésével kíséri a közönség, hanem telefonképernyők rideg fényével, úgy vált a tűzből az okostelefon az ember legbecsesebb találmányává. Ha túl sokáig nézzük, ugyanúgy felemészt.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)