Talán nem túlzás azt állítani, hogy sorra érkeznek hozzánk idén a legendás előadók. Ilyen szempontból zenei mérföldkövekben rendkívül gazdag a 2022-es év. S tény, hogy ha nem is vagyok KISS-rajongó, sem a műfaj szerelmese, ezt a csapatot egyszer látni kell élőben, és mivel ez volt az utolsó lehetőségem, kétség sem fért ahhoz, hogy ott leszek a Papp László Budapest Sportarénában 2022. július 14-én. Elképzelni sem tudtam, hogy megtölti-e a KISS az Arénát. Azért, mert esetükben egyébként is jogosultsága van a telt háznak vagy azért, mert soha többé nem állnak színpadra. Megtöltötte. (Előzetesen közel tizenhétezren jelölték az esemény közösségi oldalán.)
Komfortosan, energikusan, profin befejezni – így zenélt a KISS Budapesten
Az End of the Road névre keresztelt utolsó, világkörüli turné végső állomása a budapesti. A koncert dallistájából pedig már lejátszási lista is felkerült a digitális áruházakba. Ez pedig azért érdekes, mert Simmons szerint a rajongók ölték meg a rockzenét, és épp a letöltésekkel. Épp a minap beszélgettem valakivel arról, hogy közeleg az idő, amikor nem lesz szükség klasszikus kiadókra és PR szakemberekre, mert a közösségi média és a digitális platformok segítségével az előadó akár maga is elvégezheti saját népszerűsítését. A zenekarok mögött álló, hagyományos menedzsment funkciója egyre plasztikusabb. Ez azért is érdekes, mert a KISS hangot adott annak a véleményének, miszerint negatív irányba befolyásolja a zeneipart a digitalizáció. Miközben a fiatalabb előadók elképesztően hasítanak ezeken a platformokon, amelyek a fent említett legendás csapatok talán már nem is értenek. És nem is biztos, hogy akarnak. És bár
kétség sem fér a KISS profizmusához és mérföldköveihez mind zeneileg, mind a stílus vagy épp a show tekintetében, tisztelettel adózom, hogy felismerik, hogy mikor komfortos számukra méltósággal befejezni.
És így kerek, ahogyan – előrebocsátom – a búcsúturné utolsó állomása is az volt.
Átgalloppoztunk a teljes életmű leghatalmasabb slágerein
Aki nem vérbeli rajongó, csupán vérbeli zenerajongó, aki nyitott minden műfajra és előadóra – ez én vagyok –, nyilván az I Was Made For Lovin’ You-t várta a legjobban, s nyilván ez volt az egyik utolsó nóta az este folyamán. Ezalatt Paul Stanley nem is a színpadon, hanem a küzdőtér közepén zenélt, ahová természetesen átreptették őt, és a ráadásszekciót már innen játszotta végig, konfettiesővel, még több tűzzel, még több fénnyel, mint addig és gigaméretű KISS-logós lufikat a közönségre zúdítva, amelyek óriáslabdaként jártak kézről kézre a sorok között.
Nem lehettünk hálátlanok, hiszen mindent hallottunk, aminek szerepelnie kellett ebben a best of show-ban. A legtöbb dal egyébként a sokak számára favorit Destroyer című lemezről szólt.
Érkezésünkkor már játszott az előzenekar, a Dirty Honey nevű amerikai rockcsapat. Amíg csordogáltunk a helyünk felé, igyekeztünk közel férkőzni a merch-pulthoz is, mert bevallom, azért erősen gondolkodtam egy eredeti KISS-póló vásárlásán. 14–21 ezer forintos áron lehetett pólót vásárolni. Rengeteg KISS-pólót látok az utcán fiatal lányokon, de akitől esetleg megkérdezem, hogy tényleg szereti-e a zenekart, egy kedvenc dalt sem tud mondani, s valamelyik fast fashion boltban vásárolta a felsőt, mert most ez a divat. A koptatott KISS-póló a Ramones mellett található ezekben a divatüzletekben, és az is menő, ha a Stones nyelve virít a tizenéves pólóján, persze, még jobb, ha szakadt is a cucc.
Gene Simmons talán erre a jelenségre is céloz, amikor azt mondja, hogy a digitalizáció és a modern világ megölte a rockzenét. Ahhoz képest valóban nagy a változás, hogy 1996-ban a Kiss Unplugged elnyerte a legjobb videókazettának járó díjat… A legjobb videókazetta-kiadás. Jelentőségteljes mondat 2022-ben.
Már-már nyomdafestéket nem tűrő szavakkal tudnám hűen leírni a kezdés energikusságát. Ott áll a színpadon valaki – Simmons –, aki magyarnak született, és ha a II. világháború idején az édesanyját nem deportálják Budapestről egy német haláltáborba, majd nem menekül meg onnan –, hogyan alakult volna a mára világhírűvé vált basszusgitáros-énekes sorsa? Azé az emberé, aki magyarul kiáltja, hogy „Magyarország” és hogy „Mi lesz már”? Vagy épp válogatott káromkodásokat kiabál a mikrofonba – magyarul –, aztán elénekli az Az a szép, az a szép, akinek a szeme kék kezdő sorait, majd azt üvölti: aztakutyafáját! És ezen mindenki jólesően, egyszerre nevet.
Nagybetűs életesemény volt a világ utolsó KISS-koncertje
Zeneipari mérföldkő és ahogyan ma divatosan mondják: életesemény. Szívesen kihagynám az életemből a Covidot és a háborút, s élnék meg helyettük a budapestihez hasonló KISS-koncerthez hasonló jelentőségű, jóleső eseményekből minél többet.
Azon is tűnődtem, hogy vajon milyen érzés lehet a nagy rajongók számára, hogy hazánkban negyedszer és a világon utoljára vehetik fel KISS-koncerten a KISS-pólójukat.
A helyükben talán meg is könnyezném a dolgot, ha az én abszolút kedvencemről lenne szó. Aki szereti a KISS-t, aki akár a kezdetektől követte a pályájukat vagy akár csak a Dynasty lemezzel vált rajongó rajongóvá, ugyanúgy kötelező érvényűnek tekintette, hogy jelen legyen ezen az estén. Különben örökre bánná. (Ahogyan én bánom, hogy nem mentem el a Linkin Park magyarországi koncertjére, amikor még volt rá lehetőségem.)
A KISS méltósággal és kellő realitásérzékkel állt a koncert megvalósításához
A két órás show-t a legendássá vált sminkekben és kosztümökben végigjátszó zenekar 2014 óta a Rock And Roll Hall Of Fame tagja, életművük megkerülhetetlen. Még ha hetven felé járnak is – vagy már azon túl, ahogyan Simmons –,
ha nem is volt tökéletes minden hang, vagy ha az eredetinél lejjebb hangoltak is voltak a gitárok és nem mindig stimmelt a szinkron sem – kit érdekel?
Soha nem voltam óriási fan, de átérzem és megértem, hogy mit jelentett ez az este az Aréna telt házas közönségének, mert számomra is perzselő volt. Szó szerint melegített a színpadról áramló tűz. Végtelenül kifejező volt a tagok tekintete és az az intenzív kommunikáció, amelyet a közönséggel folytattak. Nem voltam képes inaktív maradni. Elvesztettek az ismerőseim – ezt ők fogalmazták meg. Ennyire magával ragadott a látványos cirkusz, amelynek
színpadát párhuzamos építéssel oldották meg, hét óra alatt, majd a végén egybetolták a hatalmas elemeket.
Psycho Circus – ahogyan az egyik KISS-dal címe is szól – volt a Budapest Arénában
Ez a dal nagyjából a koncert felénél kapott helyet. Tényleg cirkusz volt, nagybetűs színház, amelynek szereplői minden reggel ugyanúgy megisszák a kávéjukat és elindítják a napot, mint bármelyikünk. De ők elérkeznek egy olyan estéhez, ahol maximális szórakoztatást nyújtanak a közönségnek.
A nyolcszög alakú, folyamatosan mozgó és a levegőben táncoló projektorok akkor voltak a leginkább látványosak, amikor a God of Thundernél Simmonst a levegőbe emelte egy gigászi szerkezet, és ott játszotta végig a dalt, közben pedig a kivetítők mindegyikén picit más szögből volt látható a zenekar legnagyobb showmanjének közelije.
A basszusgitáros szájából valóban folyt a vér
Több dalt kifejezetten vártam: Hide Your Heart, a God of Thunder, az I Love It Loud és a Love Gun. És a Heaven’s on Fire is kihagyhatatlan.
Az első dal, a Detroit Rock City tökéletes kezdés volt, amellyel ténylegesen berobbantak a színpadra. Egyéb esetben ez a kifejezés sablonos lenne, de tekintve a KISS által ígért és nyújtott látványvilágot, cseppet sem túlzás. Az előzetes ígéretekhez hűen nem szűkölködtek pirotechnikában, lézerekben, óriási lufikban, vetítésben és vérköpködésben sem.
A rájátszásban következett a dobos zongorajátéka, a Beth című dal, majd a Do You Love Me-vel és a Rock and Roll All Night-tal és KISS Loves You Budapest felirattal zárult az este. Ez utóbbi a magyar zászló színeiben pompázott.
Paul Stanley – ének, Gene Simmons – basszusgitár, Eric Singer – dob, Tommy Thayer – gitár. KISS, utolsó koncert, End of the Road turné, 2022. július 14., Budapest.
