A szerző könyvét tíz fejezetre osztotta; azon belül száznál több mesterség művelőjét – a házépítéstől a földművelésen, állattartáson, bujkaszabászaton, vaskohászaton át a székelykapu-állításig, a gyógyításig, a hangszerkészítésig – szólaltatta meg. A visszaemlékezéseket megtördelte és a részleteket tematikus rendbe csoportosította, ahogy ezt más könyveiben (A Golgota útján, A megpecsételt vég, Hát én hogyne síratnám…) is megtette.
Érdemes idézni a könyv szereplőinek néhány jellemző mondatatát: „A nyomorúság mindenre megtanított. Én a kútásástól a kemencerakásig […] mindent meg tudok csinálni.” „A falu mindent megtermesztett, nem nagyon vettünk semmit az üzletből.” „Olyan nemigen volt, amit nem tudott a falusi ember megcsinálni.” „Cséplőgépet is építettem, géppel is foglalkoztam. Gabonatisztítót készítettem. Azt én gondoltam ki, mert ugye a munka megmutatja magát, hogy mi kell, s mihez mi kell.”
Egy türei földműves az író tanúsága szerint több mint ötven mesterséghez értett, és megőrizte faluja szellemi örökségét is. A régi falu az évszázados tapasztalatok alapján, hagyományos munkamódszerekkel megtermelte az élelmiszert, az építőanyagot, a ruházatot, a lakástextíliát, a bútort: „megtermelt mindent, amire a régi típusú társadalomnak szüksége volt. Mindezt a családi üzemben és a faluközösségben is kiválóan működő, fejlett munkamegosztás közben.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!