– Többen próbálkoztak már az évek során a bormarketing összefogásával: mit gondol, miért sikerül önnek az, ami az elődjeinek nem igazán sikerült?
– Csak bízni tudok a sikerben. Speciális a helyzetem, hiszen az elmúlt harminc évben a kommunikációs világban dolgoztam, majd jó húsz éve az egyik hobbimnak élve lettem borász. A borral való munkát annyira komolyan vettem, hogy a fiam már élethivatásnak választotta ezt a szakmát. Olyan világot ismertem meg, amely e két évtized meghatározó élménye: a mostani megbízástól függetlenül már tíz éve nemzetközi szakmai bor- és pezsgőkonferenciákat szervezek társaimmal. Tizenhat évvel ezelőtt alapítottam a Borászok Borásza díjat, ami azért fontos, mert a legjobb hazai termelőkkel állandó kapcsolat alakult ki, ráadásul magával hozta egy ösztöndíjprogram elindítását fiatalok számára, amely elősegíti a generációváltást. Az elmúlt években több alkalommal egyeztettem a döntéshozókkal arról, hogy mi a különbség a nálunk előrébb járó országok és hazánk között, illetve hol tart a világ, és hol Magyarország borban és borkommunikációban: a szakmai területen szerzett tapasztalatom lehetőséget ad arra, hogy megoldásokat találjak.
– Milyen kihívások előtt áll a szakma? Mi az, ami ön szerint a legfontosabb, ha a magyar borról szeretnénk kommunikálni?
– A szomszédban zajló háború minden ágazatot érint: a bőrünkön érezzük. A borvilág kompetitív piac, ma Magyarországon pedig sajnos a pincék tele vannak borral, az értékesítés kritikus helyzetbe került. Éppen ezért most még fontosabb, hogy választ találjunk erre a kihívásra, a kormány pedig megértette a feladatot, és nyilvánvalóvá tette, hogy a szerteágazó kommunikációt egységesíteni kell. Az Agrárminisztériummal, a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Turisztikai Ügynökséggel együtt kell összehangolni a közös kottát, amelyből majd lehet játszani. A magyar borok nagyon jók, nemzetközi sikereket érnek el, viszont a termékstruktúra átláthatatlan. A Kárpát-medence kiváló adottságai sok lehetőséget biztosítanak, ám olyan nincs, hogy „magyar bor”. Meg kell találnunk a közös alapot. Ausztriáról az embernek azonnal a zöldveltelini ugrik be, ám Magyarország üzenete kezelhetetlen. Kell egy erős arculat, egy struktúra, a termékmeghatározást tudományos alapokra kell helyezni, hiába hiszik sokan, hogy a kezükben lapul a bölcsek köve. Hiába vannak nagyon szép boraink a Somlón vagy Tokajban, minden régió különböző termékmeghatározásokban érdekelt, viszont a Kárpát-medence borvidékei osztoznak a vulkanikus adottságokon, ezt pedig közös nevezőre lehet hozni.
– Az egységes kottában mire esik a fókusz?
A nemzetközi hírű Tokaj lesz a zászlóshajó? Esetleg a szőlőfajtákra összpontosít, vagy az egyenlőségre fog törekedni a borvidékek között?
– Az elmúlt évtizedekben sok stratégiát láttam, amelyek mindig valamilyen érdek mentén szerveződtek, vagy éppen ezekre a kérdésekre kerestek választ, hogy melyik borvidékre, fajtára összpontosítsanak. Én azt nézném meg először, hogy mik az adottságaim, hova tart a világ, hova szeretnénk eljutni, és ehhez képest ne az adott borvidék reklámozása legyen a fő szempont, hanem a közös ügy. A vulkanikus borok egyedülállóak a világon. A hat magyar borrégió huszonkét borvidéke színes kavalkád: fontos, hogy legyen együttműködés és egészséges, minőségalapú rivalizálás. A generációváltás szintén fontos, hiszen a következő nemzedék már egész máshogy gondolkodik a borról. A környezettudatosság is kihívás, a termékstruktúra felállításához elengedhetetlen továbbá a közgazdasági szemlélet, hiszen sok termelő nincs tisztában a saját gazdaságosságával. Bele kell nyúlnunk a borászok fejébe, hogy ne ötletszerűen legyenek beárazva a borok, hanem a tényleges értékük alapján. Az árképzés nem működhet érzelmi alapon.
– Hogyan fogja tudni megszerezni a magyar borászok támogatását, amikor borvidékeken belül sincs sokszor egyetértés?
– A szakmában azoknál, akik ismerik a szemléletemet, és látták a munkámat, van olyan bizalmi tőkém, amelyet szeretnék megerősíteni. Indulásnál persze mindenki lelkes, és várja, hogy vajon a Pali mit fog csinálni. Igyekszem jó szakmai kapcsolatokat kialakítani: az erősségeket, szinergiákat fogom keresni, amelyek megvannak az ágazatban. A borvidékek közötti versengő virtuózkodás nézőpont kérdése: ha szakmai, pozitív értelemben nézzük, akkor azt gondolom, hogy a vetélkedés előreviszi a magyar bor ügyét. A bor sokkal több, mint mezőgazdasági termék, a bor kultúra. Nem szabad, hogy elragadjanak az érzelmeink, amikor borexportról beszélünk, hiszen a cél a hatékonyság növelése, ám Magyarországon a bor a hagyomány és az országimázs része is. Nem hihetjük, hogy minden megy magától. A háború és a gazdasági válság átlengi a világot, ez a közhangulat pedig nem segít. Amikor minden jó, akkor a bor a legfontosabb, ám ha energiáról, üzemanyag-problémákról és élelmiszerválságról kell beszélnünk, akkor ez az élvezeti cikk a sokadik helyre kerül. Igyekezni fogok, hogy sokkal jobb pozíciót érjünk el a világban. A lehetőségeink és a szimpátia megvannak, a víziót a termelőkkel együtt kell megvalósítani: ez nem az én csatám lesz, hanem a magyar bor közös ügye.
