Őrület az utakon
Kérdés, hogy a normális többség biztonsága érdekében ki lehet-e zárni a gépjárművezetésből a mentális zavarokkal küzdőket.
Kérdés, hogy a normális többség biztonsága érdekében ki lehet-e zárni a gépjárművezetésből a mentális zavarokkal küzdőket.
Pilinszky János halálának negyvenedik évfordulójára emlékezünk május 27-én, mindeközben centenáriumot is ünnepelünk.
A színházi bemutató alkalmával a közönség már szinte fejből tudta a dalokat, így a koncertélmény az első előadástól kezdve garantált volt.

Értelmes párbeszéd helyett a hatalom minden lehetséges eszközzel a katonák elnémítására törekszik.
A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében megújított romvárat hivatalosan vasárnap adják át.
A polgárháborús Jemenben az egyik milícia által foglyul ejtett és halálra kínzott férfi, Abdul Hakim Farisz magyar volt.
Magyarország újraindul, nyitnak az éttermek, mozik, szállodák. Hova utazik idén a magyar? Mennyire félünk, és mennyire a pénztárcánk az úr?
A lóneveket a személynevekhez hasonlóan erősen befolyásolták a kulturális és divathatások.
A 2011-ben megjelent gyöngyszem után két évvel került a boltokba Jonasson második regénye.
Miért nincs a magyarságnak őseposza? Arany János váltig állította, hogy volt – lennie kellett.
Szombaton megjelenő, Lugas című mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.
Ez a táj „… egy kis mintája a nagy teremtésnek, mely szakadatlan rotatióban folytatja önmagát.
Próbálgatja a fiatal férfi a különböző formákat, ugye ennek szakirodalma van, hogyan lehet szőrarányokkal előnyösebb megjelenésre szert tenni.
Hiányzik hazám legszebb tájainak emléke másfél millió lépés során.
Várkonyi Nándorral nagyon nehéz interjút készíteni, mert ugye művelt, konok, okos és titokzatos.
Biden beiktatása után megváltozott az USA migrációs politikája. Sokkal több embert engednek be a területükre, mint korábban.
Nemcsak az egyetlen német nő, aki bejelentkezett Merkel posztjára, hanem sajátos politikai stílussal is rendelkezik.
A csak kevesek által ismert gercsepusztai Boldogasszony-templom visszakaphatja középkori védőfalát is.
Évszázados fennállásának csúcsprojektjével várja a látogatókat tegnap óta a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.
Két geoparkunk mellé a harmadik is megalakulhat a Bükkben és környékén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Dr. Obrusánszky Borbála, hazánk ulánbátori nagykövete a Magyar Nemzetnek adott interjúban a mai Mongólia legnagyobb kihívásairól beszélt.
A művésznő Piros Ildikó pályája még akkor indult, amikor természetes volt az egymás iránti tisztelet.
Németh Károly 1984 óta készít kezdetben ortopéd-, később balettcipőket.
Életképek és villanások Mongólia fővárosából, ahol kétdiplomás emberek is turistákat cipelnek.
És ez még csak egyetlen forduló a szerteágazó, érzékeny témában.
A horgászok szerint ez a háromféle hal akadhat horogra.
Lesz szombaton operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája is.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.