Javában zajlik az 1875 és 1884 között épült Magyar Állami Operaház épületének részleges felújítása. A restaurátorcsapat vezetője, Verebes Dóra festő-restaurátor a főlépcsőházon át az emeleti büfé több emelet magas csarnokába kalauzol. A falak előtt körben fémállványzat magasodik, amelyeken a díszítőfestést, aranyozást végzik. A restaurátorok feladata emellett letisztítani, kisebb-nagyobb mértékben konzerválni a kor legnevesebb művészei által alkotott falfestményeket és vásznakat, hiszen az Operaházban Feszty Árpád és Ujváry Ignác alkotásain kívül számos nagy méretű mű található Lotz Károlytól, Than Mórtól, Székely Bertalantól és Vastagh Györgytől is.
Az állványzat második szintjére felkapaszkodva aztán fejmagasságban szembetalálkozunk Feszty Árpád megmaradt szekkóival (száraz vakolatra festett temperaképeivel). Az Operaház építésekor készült kilenc nagy méretű kép közül csak négy maradt meg épen. 1897–98 telén az épület beázott, és ekkor öt falkép megsérült. A négy épen maradt alkotás megfeketedve ugyan, de azóta is látható a büfé falain, ezeket most tisztítani, restaurálni és konzerválni fogják – tájékoztat a vezető restaurátor, majd továbblépve megpillantjuk a sérült öt falképet is. Ezek megmaradt részeinek állapota látszólag megegyezik a már látott négy képével, azonban a szélük minden irányban arasznyi sávban hiányzik, a képek közepét pedig egy másfél arasznyi maltersáv vágja keresztbe. Ezeket a rémes bevéséseket azért követték el 1904-ben, hogy a pusztulásra ítélt szekkók pótlására született Ujváry-féle olaj-vászon képek vakkereteinek lécei elférjenek a falban, a kép ne emelkedjen ki a síkból.
– Ez tragédia, mert a korabeli beázásból fakadó károsodást a mai restaurátorok rutinos könnyedséggel helyre tudták volna hozni. Akkoriban más volt a szaktudás és más a szemlélet is. Most azonban, hogy a szekkók fele-harmada hiányzik, a hiányzó részek újraalkotása már nem volna szakmailag etikus. Az öt elpusztult Feszty-képről eddig csak három fametszetet, egyről pedig egy rossz minőségű fényképet ismertünk.
A mostani feltárás lehetővé tette az ábrázolások pontos megismerését és terembéli elhelyezkedését – összegzi Verebes Dóra vezető restaurátor.
Közben csatlakozik hozzánk Görbe Márk művészettörténész, akinek egyik kutatási területe Feszty Árpád művészete – amelyről nemrégiben elsőként kismonográfiát is írt –, és avatott ismerője Ujváry Ignác életművének is.
Tőle tudjuk, hogy Ujváry fiatal tanítványként már segédkezett az Operaház építésekor Lotz Károlynak a kupolafreskó megfestésében, de akkor még nem bízták meg önálló kép elkészítésével. Feszty viszont már ismert festő volt, amikor feladatul kapta a büfécsarnok képeinek megfestését. Saját témaötlete volt, hogy A zene születése című ciklus természeti hangok allegóriáit ábrázolja: kagylóbúgást, madárfüttyöt, nádsuhogást, patakcsobogást, viharzúgást, tengermorajlást, visszhangot.
– Az akadémikus stílusban festett preszimbolista művek közt különösen érdekes az a faun, aki egy ágon ülő madarat figyel. Tudva, hogy Feszty nagy példaképe volt a svájci Arnold Böcklin, nehéz nem észrevenni, hogy ez a kép mennyire emlékeztet Böcklin Faun hallgatja a feketerigó füttyét című képére. Sajnos Fesztynek ez az alkotása is az elpusztultak között van, ugyanakkor érdekes, hogy a pótlásával megbízott Ujváry Ignác is megfestette a madárfüttyöt hallgató faunt, csak ő gyerekként és eltérő tájba illesztve – magyarázza a művészettörténész, akiben joggal merült fel a kérdés, hogy vajon a beázás után miért nem Fesztyt kérték fel a képek újraalkotására. Mint az az Operaház emléktárában megőrzött levelekből kiderül, Feszty valóban felajánlotta, hogy újrafesti a szekkókat, sőt meg is bízták a legjobban megsérült kép elkészítésével, azonban ő a színharmónia miatt ragaszkodott hozzá, hogy egy lépésben készíthesse el mind az ötöt, cserébe felajánlotta a dalszínháznak, hogy megelégszik azzal, ha ötéves részletben fizetik ki.
Az üzlet megkötésére azonban ismeretlen okból nem került sor, helyette felkérték Ujváryt – aki egyébként az Operaház díszletfestését is felügyelte, és az iparművészeti főiskola tanára is volt – az öt kép pótlására, levehető olajfestmény formájában. Ettől kezdve Feszty nem tartotta többé számon saját műveként az operaházi képciklusát. Ráadásul a Feszty-körkép többekkel közös megfestése végére a két művész el is távolodott egymástól.
Pedig ezek a képek jelentették a Feszty hírnevét állami körökben is megalapozó első nagyszabású megrendelést. Ezután kapott megbízást a régi Nemzeti Színház, a városligeti Királyi Pavilon és a Budavári Palota büfétermét díszítő falképekre, amelyeket azonban egytől egyig elpusztított a háború és a szocializmus. Egyetlen kivételként maradt fenn a Párizsi Nagy Áruház Lotz-termében lévő falfestménysorozat Fesztytől.
Most a sérült operaházi festmények – a konzerválás és publikációs célú fényképezés után – néhány évtizedre ismét eltűnnek a helyükre restaurálva visszakerülő Ujváry-pannók mögött. Mindennek az a fő haszna, hogy immár legalább tudjuk pontosan, mit ábrázoltak és milyen állapotban vannak a Feszty-szekkók e fennmaradt töredékei. Ha nem is lettünk végül gazdagabbak öt Feszty-alkotással, legalább gazdagabbak lettünk azzal az ismerettel, hogy mi veszett el 1904-ben egy vésőre lesújtó kalapács nyomán.
