Csodacsatárnak indult, de nyolc évet kihajított az ablakon

Óriási tehetségnek indult, de saját bevallása szerint nyolc évet kidobott az ablakon a karrierjéből. Tiber László kissé más néven lett ismert és válogatott labdarúgó, ezt is a saját hibájának tudja meg. A legendás edző, Kovács Ferenc józanította ki és mentette őt meg a futballnak, az életét pedig egy örökké fájó családi tragédia is jó irányba terelte. Interjúnkban beszélt az ifjúkori botlásokról, egy fontos fogadalomról, a hetvenes és nyolcvanas évek magyar futballjáról, a Videoton első sikercsapatáról, fontos gólokról, valamint a már említett tragédiáról és annak következményeiről is.

Tiber László a Videoton legendái közé tartozik, rengeteg sikert ért meg a Sóstói Stadionban. Fotó: Mirkó istván Forrás: MI

Tiber Lászlót egy edzőlegenda mentette meg

– Mi volt az a fordulat, ami lényegében szó szerint kijózanította?
– Ezzel az életmóddal a leszerelés után a Honvéd természetesen nem tartott meg, ezért a télen visszamentem a Székesfehérvári MÁV Előrébe az NB I/B-be. A tavaszi idényben tizenöt meccsen szereztem tizennégy gólt, de ez is kevésnek bizonyult a bennmaradáshoz, engem viszont 1971 nyarán leigazolt a Videoton. Decemberben megnősültem, de az életmódomon nem változtattam. Kimaradoztam a csapatból, majd a csapat ment edzőtáborozni Tatára, és amikor Kovács Feri bácsi, az edzőnk sorolta az utazókat, nem hallottam a nevemet. 

Később pedig azt mondta, néhány másik társammal együtt itthon maradunk, és a salakon edzünk majd a tartalékokkal. Bár jól kerestem, mindennapos anyagi gondokkal küszködtünk, és 1973. január harmadikán megfogadtam, hogy az idény első edzésétől a bajnokság utolsó meccséig egyetlen korty alkoholt sem iszom, és ezt 1986 nyaráig, a visszavonulásom pillanatáig szigorúan be is tartottam.

 Ezután lettem válogatott 1979-ben, és ha jól belegondolok, a saját hibámból nyolc évet kihajítottam az ablakon a karrieremből. A tehetségemhez nem tettem hozzá semmit sem, majd utána az idő azzal telt, hogy újra felépítsem magamat.

Tiber Lászlót a legendás edző, Kovács Ferenc mentette meg a magyar futballnak Fotó: Mirkó István / MI

– A hetvenes évek derekának majdnem bajnok Videotonja mitől lett kiesőből ennyire erős?
– Remek korosztály jött ki akkoriban, a játékosok zöme a húszas éveinek első felében járt, és mindannyian remek futballisták voltak. Hogy csak kettőt említsek: Kovács Józsit a magyar Beckenbauernek nevezték, méltán, Karsai Laci zseniálisan irányított és szolgált ki minket, csatárokat. Emellett fontos szerepet játszott az edzőnk, Kovács Ferenc személye is, aki szakmailag igen felkészült volt, szigorúan, de korrekten bánt velünk, engem pedig megmentett saját magamtól és a magyar futballnak. 

Az eredmények miatt megszereztük a kellő önbizalmat, a többi vidéki csapattal ellentétben az Osztapenko-szoborhoz érve nem rezeltünk be a fővárosi csapatoktól, a Fradit is többször győztük le idegenben. 

Aztán 1976 úgy mentünk az Üllői útra, hogy ha nyerünk, az utolsó forduló előtt megelőzzük a Ferencvárost. Müncz György játékvezető ezt az MLSZ-elnök Kutas István utasítására nem engedte, egy-egy lett a vége. Utána mi vittük a pénzt Szegedre, nyertünk is, de a Fradi is vitte Zalaegerszegre, így ő is nyert, és bajnok lett. Juhász István, a Ferencváros játékosa később elismerte, több meccset is megvettek akkor.

Ő nem levezetni ment Siófokra

– A kort ismerve életszerűtlenül hangzik, hogy a Videoton sohasem bundázott.
– Mások is mondták már, nehogy már rózsafüzérrel járjak, ne játsszam az ártatlant, de komolyan mondom, engem az ilyen megegyezésekből kihagytak. Előfordult, hogy a téli teremtornán a győriek mondták, a tőlük kapott pénzen vegyek gyógyszert a családnak, és nem értettem, miről van szó. Aztán kiderült, néhányan megbeszélték velük az őszre a döntetlent, és akinek majd a tavasszal jobban kell a pont, az nyer, én pedig csereként beállva és mit sem tudva rúgtam egy győztes gólt. Gyanús volt, hogy néhányan nem jöttek gratulálni.

Tiber László akcióban a Videoton csatáraként, a klub múzeumában is helyet kapott  Fotó: Mirkó István / MI

– Az idén negyven éve jutott fel a Siófok az élvonalba, miután egy évvel korábban megnyerte a Magyar Kupát. A pályafutása során ez volt a legnagyobb eredmény vagy a Videoton ezüstérme csaknem egy évtizeddel korábban?
– Nagyon nehéz az összehasonlítás, hiszen tényleg két külön korszakról beszélünk. A Videotonnak jobb volt a játékosállománya, de a Siófokot is olyan remek futballisták alkották, mint Bódi, Pardavi, Onhausz, Virág, hogy magamat ne is említsem, viszont ez levezető generáció volt, a Vidi pedig feltörekvő.  

Már harminchárom éves voltam 1982 nyarán, és Fehérvárott jöttek a fiatalok. Kérdeztem az elnököt, hogy itt milyen jövőképet ajánlanak, ha esetleg pár év múlva visszavonulok, mire ő azt felelte, hogy reggel hattól délután kettőig dolgozhatok a gyárban havi ötezerötszázért.

 Annyira megijedtem, hogy azonnal felhívtam Szőke Miklóst, a Siófok edzőjét, szükség lenne-e ott rám, nem levezetni akarok.

– Más élvonalbeli klubhoz nem mehetett volna?
– De, mehettem volna, ám nem akartam mozdítani a családot, Siófok pedig csak egy ugrás Fehérvárról. Ott Bódi Zoltán volt a vezér, akivel a Honvédból jól ismertük egymást, és ő tényleg levezetni jött. A meccsek előtt ment a sörözés, a jó hangulat volt a fontos, de szerencsére meg tudtam győzni őt arról, hogy legyenek céljaink még a futballban, elvégre korábban letettünk már sokat az asztalra az élvonalban, ne legyünk itt pofozógépek. Nagyon tudott futballozni, leadta a súlyfeleslegét, a többiek is beálltak a sorba, elkezdtünk szárnyalni, és kupagyőzelem, valamint feljutás, majd bennmaradás lett belőle.

Tiber Lászlónak Fotó: Mirkó István / MI

– Az elején kifogásolta, hogy nem a góljairól faggatják. Itt a lehetőség: melyik a három legemlékezetesebb gólja?
– Nehéz választani, többet is mondok. Az első válogatott meccsemen, Finnországban gólt lőttem, majd a másodikon az NDK ellen is betaláltam, és most kétszeres válogatott vagyok két góllal. A Siófok történetében én vagyok az első gólszerző az élvonalban és a nemzetközi porondon is, utóbbit a KEK-ben lőttem a görög Larisszának. És volt egy Újpest elleni meccs is, hat-négyre győztünk úgy, hogy már hat-nullra vezettünk, és én tizenhét perc alatt mesterhármast értem el.

Örökké fájdalmas a családi tragédia

– Az edzői pálya miért nem vonzotta a visszavonulás után?
– Az edző élete örökös vándorlás, és a család miatt ezt nem vállaltam. Nehéz volt az az időszak. Két évig pereskedtem, hogy Krisztián féltestvérét, Szabolcsot nálam helyezze el a bíróság, ez meg is történt úgy, hogy az édesanyjával sohasem éltünk együtt, ami óriási eredmény volt. Anyagilag nem álltam jól, és Brávácz Ottó, a Vidi akkori elnöke segített, engem bízott meg a stadion büféjének a vezetésével, ami biztos megélhetést adott. Egyetlen feltétele volt: mindig személyesen kellett ott lennem, hogy mindenki láthassa, a klub megbecsüli a korábbi kiválóságait.

– Talán kevesen tudják, de amíg mindaz történt, amiről eddig beszéltünk, egy tragédia is zajlott a családjában. Erről is beszélhetünk?
– Persze, az is hozzátartozik az életemhez. Krisztián után két évvel született egy lányunk, és a háziorvosunk azt mondta, valami nem stimmel. Adott egy címet Budapesten, ahol az orvos bemutatkozott, hogy ő Czeizel Endre, az ország első genetikusa. Megvizsgált minket, szülőket és Krisztiánt is, majd azt mondta: pech. 

Nikolett kromoszóma-rendellenességgel született, de nem örökletesen, a természet gonosz tréfajaként. Beszélt, kommunikált, futott, elvolt, aztán leépült, tolókocsiba került, elhízott, tüdőgyulladást kapott, és tizenhat évesen meghalt. 

Polgárdiban egy speciális intézetben élt, minden reggel bementem hozzá, vittem neki a kedvencét, a vaníliás krémtúrót, este is visszamentem, aztán sajnos elveszítettük. Ez is rádöbbentett arra, hogy mekkora érték az élet, mi a fontos benne, mire kell odafigyelnünk, hogy ne vesztegessük el. Sokat tanultam akkor.

A családi tragédia idején a pályán szép emlékeket gyűjtött  Fotó: Mirkó István / MI

– Hogyan lehetett ezt feldolgozni?
– Nehezen, olykor sok pótcselekvéssel, de soha el nem múló a fájdalom. A búcsúmeccsem bevételét például felajánlottam a polgárdi intézménynek, és a velem együtt búcsúzó csapattársaim is ezt tették. A kétezres évek elején egy fehérvári, egészségügyi gondokkal küzdő gyerekekkel foglalkozó intézmény vezetője, aki korábban Nikolett óvónője volt, megkérdezte, 

hogy heti egy alkalommal egy nevelővel közösen tartanék-e testnevelésórát, mondván, én ismerem ezt a világot, tudom, hogyan kell az ilyen gyerekekkel bánni, és nagy szükségük van a mozgásra. Nem volt kérdés, hogy igent mondok, és egészen a Covid-járványig csináltam ezt a munkát, természetesen ingyen.

 Bódi Zolinak Szárszón van egy wellness szállodája, több mint tíz éven át minden januárban vendégül látta a gyerekeket, olykor kirándultunk is, elvittem őket a Sóstói Stadionba, Siófokon etettük a hattyúkat. Manapság előfordul, hogy az utcán összefutok az utcán egyikükkel-másikukkal, mindig megölelnek, és ez csodálatos érzés.

– Amikor ezt a beszélgetést egyeztettük, említette, hogy a hét első felében gyerekekkel foglalkozik, ehhez kell alkalmazkodnunk. Ez mit takar?
– A Videoton szerződést kötött Fehérvár több óvódájával, amelyeknek nincsen tornatermük. A klub busza hétfőn és kedden felváltva hozza a gyerekeket, és a Vidi edzőivel együtt így egy délelőtt hat óvoda kicsinyeivel szerettetjük meg a mozgást, a focizást. Szerdánként pedig Szabadbattyánba járok, ott is felkértek, hogy tartsak óvodásoknak foglalkozásokat. Ajánlottak valamennyi pénzt, de nem fogadtam el, húsz kilométer oda-vissza, ez bőven belefér. A polgármester asszony mondta, Laci, te milyen rendes ember vagy, mire azt feleltem, próbáljon meg egy hétig velem élni, biztosan másként gondolná.