Két hírmondó maradt az FTC BL-csapatából, azóta van, aki vissza is vonult
Öt évvel ezelőtt kezdődött a nagy utazás. Az FTC 2020-as, Bajnokok Ligája-csoportkörös labdarúgócsapata a Camp Nouban kezdett, és bár kikapott, a világhírű Barcelona ellen sem vallott szégyent. De vajon az akkori sikercsapatból hányan maradtak meg azóta a klub kötelékében, és akik nem, ők merre folytatták? Cikkünk ezekre a kérdésekre ad választ.
Az FTC 2020 őszén hat csoportmeccset vívhatott a Bajnokok Ligájában (Fotó: AFP/Attila Kisbenedek)
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Ez a tizenegy Fradi-játékos kezdhetett a Barcelona otthonában (Fotó: AFP/Lluis Gene)
Ennek az együttesnek Szergej Rebrov volt a vezetőedzője. A ma már Ukrajna szövetségi kapitányaként tevékenykedő szakemberre úgy emlékeznek a Ferencváros szurkolói, mint a klub gazdag históriájának egyik legsikeresebb trénere. Ebben nagy szerepe van annak, hogy Rebrov vezetésével tért vissza 2019-ben az európai porondra, majd 2020-ban a BL-be is a Fradi, amely az ukrán regnálása alatt zsinórban három bajnokságot nyert – hasonlóra előzőleg 1926 és 1928 között volt példa a legsikeresebb magyar egyesület életében. Rebrov állította nyerő pályára a modern kori sikerkorszakát a 2018/2019-es bajnokság megnyerésével, és az azt követő Európa-liga-kvalifikációval megkezdő Ferencvárost, ám ez a kapcsolat sem tartott örökké: az ukrán edző 2021 nyarán távozott, hazája válogatottja előtt az arab emírségekbeli al-Ain menedzsere is volt.
Rebrov a Fradi BL-menetelése idején a Covid-szabályok miatt a legtöbbször maszkban mutatkozott (Fotó: AFP/Attila Kisbenedek)
Az akkori csapatkapitány, Lovrencsics Gergő mostanra befejezte
Rebrov „katonái” közül ketten maradtak hírmondónak a mai Fradi keretében: Dibusz Dénes és Botka Endre. Előbbi 2014 óta meghatározó tagja, évek óta csapatkapitánya a Ferencvárosnak, utóbbi pedig 2017-es átigazolása után az idén tavasszal fél évet az NB I-ből kiesett Kecskemét csapatában töltött kölcsönben, amúgy szintén hűséges a Ferencvároshoz. Ők ketten összesen 15 bajnoki címet nyertek zöld-fehérben. Ha bevethető, Dibusz helye manapság is megkérdőjelezhetetlen a kapuban, Botka viszont augusztus óta nem játszott tétmeccsen – minden bizonnyal sérült volt, az előző hétvégén viszont már megkezdte a visszaszokást az FTC harmadosztályban szereplő tartalékcsapatában.
Az említett két labdarúgón kívül további 18 játékos kapott lehetőséget, hogy pályára lépjen a Bajnokok Ligája csoportszakaszában, köztük még két magyar.
Az akkori csapatkapitányt, Lovrencsics Gergőt a BL-szereplésről emlékezetes szezon végén nem marasztalta a Ferencváros, így ő új kihívás után nézett: Horvátországba, a Hajduk Split csapatába szerződött. A 2021-től 2023-ig tartó időszak után Lovrencsics még egy évet játszott az NK Solin színeiben, majd visszavonult, jelenleg saját akadémiáját igazgatja Horvátországban.
Az FTC legtöbb BL-meccsén Lovrencsics Gergő viselte a csapatkapitányi karszalagot (Fotó: AFP/Attila Kisbenedek)
A szintén volt válogatott Sigér Dávid Lovrencsicsnél tovább, 2024-ig volt az FTC kötelékében, majd összesen hat bajnoki arannyal és egy Magyar Kupa-sikerrel a háta mögött az akkor még NB I-es Fehérvárhoz igazolt. A rövid kitérő után tavaly nyáron Sepsziszentgyörgyre szerződött, napjainkban is az azóta román másodosztályúvá lett klubban futballozik.
A Fradi további 2020-as BL-játékosai közül kettő van, aki még tavaly is a Bajnokok Ligájában szerepelhetett: Robert Mak és Olekszandr Zubkov.
A 34 éves szlovák támadó, Mak a BL-szereplést megelőzően érkezett meg Budapestre, és kisebb hátrányból indult a szurkolóknál, mivel a 2019-es magyar–szlovák Eb-selejtezőn a magyarokat hergelve ünnepelte találatát. A Ferencvárosban 2020 és 2022 között játszott, a Bajnokok Ligájában inkább kiegészítő embernek számított. Később Ausztráliába igazolt, tavaly viszont hazatért, és a pozsonyi Slovan játékosa lett. Ezzel a klubbal hét találkozón szerepelt a Bajnokok Ligájában, igaz, ezeken túl sok sikerélménye nem volt, mivel a pozsonyiak pont nélkül zárták az alapszakaszt.
Robert Mak (20) itt még a Ferencváros mezében, a Dinamo Kijev elleni, idegenbeli BL-meccsen (Fotó: Anadolu/Anatolii Stepanov)
Zubkov pályafutásának további alakulásáról alább olvashatnak.
Világgá ment légió
Az öt évvel ezelőtti Ferencváros erősségei közül mostanra hatan már nem is Európában futballoznak. A brazil kontingens tagjai, Isael da Silva Barbosa és Somália hazatértek, és bár mindketten 37 évesek, alacsonyabb osztályban továbbra is rúgják a labdát Brazíliában. A stabil középhátvéd, a szlovén Miha Blazic a Fradiból a francia első osztályba, onnan pedig Lengyelországba ment, jelenleg viszont már az Egyesült Arab Emírségek bajnokságában érdekelt Kalba FC játékosa. Aissa Laidouni a német élvonalbeli Union Berlinbe szegődött 2023-ban, tavaly viszont már a katari Al-Wakrah szerződtette.
A BL-ben a Dinamo Kijev és a Juventus ellen is eredményes csatár, Franck Boli az Egyesült Államok és Mexikó érintésével jutott el jelenlegi állomáshelyére, Egyiptomba (az idén augusztusban szerződtette a Wadi Degla), míg a fradisták körében máig közönségkedvencnek számító támadó, Myrto Uzuni a spanyol Granada érintésével januárban lett az amerikai Austin futballistája.
A 2020-as BL-Fradi védelmének tagjai közül Adnan Kovacevic a lengyel Raków színeiben megjárta az Európa-liga főtábláját, tavaly óta pedig a másodosztályú Miedz Legnica labdarúgója.
Lasha Dvali a ciprusi APOEL Nicosia tagjaként a Konferencialigában szerepelt, most viszont már a bolgár első osztályú CSKA Sofia keretéhez tartozik.
Eldar Civic a BL-szereplő idegenlégiósok közül a legtovább maradt, 2025 nyarán távozott a Fraditól, az orosz Baltika csapatát választotta.
Marcel Heister volt a Fehérvár és a Ludogorec futballistája is, végül ő is hazatért, mostani klubja a horvát bajnokságban szereplő NK Istria.
Abraham Frimpong futballozott Szaúd-Arábiában és Georgiában is, végül 2022-ben visszavonult.
Szergej Rebrov ukrán különítményéből két korábbi válogatott jutott el a 2020-as BL-főtábláig, Ihor Haratyin és Olekszandr Zubkov. Előbbi a varsói Legiával megjárta az El-t is, aztán Dunaszerdahelyre került, onnan pedig Ukrajnába. Pillanatnyilag az élvonalbeli Veres Rivne csapatkapitánya. Zubkov az idei évtől kezdve a török Trabzonsport erősíti, ám a Fradiból előbb a Sahtar Donyeckhez ment – az ukránokkal 2022-ben, 2023-ban és az előző szezonban is járt még a BL-ben, három éve két meccsen is gólt lőtt a Real Madridnak.
Zubkov a Ferencvárosnál töltött időszak után is szerepelhetett a BL-ben (Fotó: AFP/Janek Skarzynski)
Tokmac Nguen barcelonai „majdnem” góljáról már írtunk, a norvég további útjáról azonban még nem. Nos, Tokmac 2024 márciusában hagyta el Budapestet, Svédországba, a Djurgardenshez került, és manapság is ott játszik. Eddig 64 mérkőzésen 14 gólt szerzett, végigjátszotta a Konferencialiga tavalyi elődöntőjének oda- és visszavágóját is, ahol a későbbi győztes Chelsea állította meg a svédeket. A BL-csapat legfiatalabb pályára lépője, az akkor húszéves horvát csatár, Roko Baturina az elmúlt években több klubban is megfordult, most a dán AC Horsens alkalmazásában áll.
Az FTC a barcelonai 1-5 után a Groupama Arénában fogadta a Dinamo Kijevet, amely ellen 2-2-re végezve megszerezte egyetlen pontját a csoportban. Később, már a Puskás Arénában a Juventus 4-1-re nyert, majd az olaszok Torinóban 2-1-re – egy hosszabbításban szerzett góllal – legyőzték a Fradit. A Barcelona a Puskásban 3-0-ra diadalmaskodott, végül a Bajnokok Ligája-kaland Kijevben, a Dinamo 1-0-s sikerével ért véget.
A Ferencváros azóta is minden évben sikerrel veszi a kvalifikációt, és eljut valamelyik európai sorozat főtáblájára, a BL azonban egyelőre nem jött össze újra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Azt kellene vizsgálat tárgyává tenni, hogy a „rendszer megy tovább”, vagy éppen ellenkezőleg a rendszer drámai módon megváltozik, és újabb rendszerváltást élünk át.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!