Most ezért jár nagyon jól, aki idegen nyelvet tanulna

Jelentős összegű támogatást kap az idegen nyelv tanulás a szakképzésben, melynek célja a nyelvoktatás színvonalának emelése – mondta lapunknak Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) államtitkára. Mint hangsúlyozta, a nyelvtanuláson felül azzal is támogatják a szakképzést, hogy új ágazati képzőközpontokat hoznak létre, amelyek ösztönzik a gazdasági szereplők és a diákok duális képzésen keresztüli összekapcsolódását. Céljuk, hogy a tanulók olyan szakmát szerezzenek, amellyel jól el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.

2025. 10. 19. 6:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyre több szegénysorsú diáknak segítenek

Varga-Bajusz Veronika arra is kitért, hogy a szaktárca kiemelten támogatja a hátrányos helyzetű fiatalokat, amelynek egyik fontos területe az Apáczai ösztöndíjprogram. Idén az erre szánt keretösszeg 2.8 milliárd forint, így 

már hatezerre tudták növelni a bevont diákok számát a korábbi négyezerről, kifejezetten a szociális körülményeket és a tanulmányi eredményeket figyelembe véve. 

A jól tanuló, de nehezebb sorsú fiatalok egy olyan plusz kiegészítő ösztöndíjat kaphatnak ebben a programban, amelynek a segítségével még jobban a tanulásra és a saját fejlődésükre koncentrálhatnak.

Ezenfelül a legnehezebb sorsúaknak hozták létre az esélyteremtő Dobbantó- és a Műhelyiskola-programokat, amelyek utat mutatnak nekik, és abban támogatják őket, hogy a munkaerőpiacon minél jobban megtalálják a helyüket. A programok fejlesztésére a minisztérium idén egy 23 milliárd forintos projektet indított el, amellyel országszerte nagyságrendileg 20 ezer fiatalt vonnak be a pályázati időszakban. – A Dobbantó- és a rá épülő Műhelyiskola program azoknak a 15 évesen bekerülőknek a részkészségeit és alapkompetenciáit fejleszti, akik hátrányos helyzetűek és nehezen haladnak a tanulmányaikkal. Személyre szabott oktatás formájában, erős mentorálással segítik a fiatalok fejlődését. 

Célunk, hogy ezek a diákok olyan szakmát szerezzenek, amellyel végül el tudnak helyezkedni, vagy később érettségivel, illetve teljes szakmával lépjenek ki az oktatási rendszerből

– mutatott rá.

Az államtitkár felidézte: a szaktárca a szakképzésben többletforrásként összesen közel 70 milliárd forint értékben indított projekteket a nyár elejétől kezdve. Ekkor hirdették ki az ágazati tudásközpont-pályázat eredményét, ami 21 milliárd forintos fejlesztés, ebből öt ágazati tudásközpontot hoznak létre országszerte. – Ha hozzávesszük az Apáczai- és a Dobbantó-programot, az idegen nyelvi kompetencia-fejlesztést, valamint az ágazati képzőközpontokra fordítandó forrást, mindösszesen közel 70 milliárd forintos fejlesztés rajzolódik ki. Ez olyan megerősítése a szakmák oktatásának, amellyel ez a szektor nagy fejlődésen fog átmenni. Azt szeretnénk elérni, hogy Magyarország 2030-ra szakképzési nagyhatalom legyen – szögezte le Varga-Bajusz Veronika.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Gazdag Mihály)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.