Eltussolt emberkísérletek: filmet mutattak be a harbini japán borzalmakról + videó

A nemrég bemutatott Elszabadult gonosz című kínai film a japán biológiai hadviselést tárgyalja a második világháború idején. Az elkövetők amerikai segítséggel úszták meg az igazságszolgáltatást, ami napjainkban is tanulsággal szolgál.

Idén májusban felfokozott várakozás közepette mutatták be a kínai mozik az Elszabadult gonosz (a nemzetközi forgalmazásban: Evil Unbound) című filmet a hírhedt második világháborús japán biológiai hadviselési egységről. A vetítést szándékosan 9 óra 18 percre időzítették, a „szeptember 18-i incidensre”, azaz Kína 1931-es japán katonai inváziójára emlékezve. A mozira már előzetesen 14 millió dollár értékben adtak el jegyeket, amivel a legnagyobb érdeklődéssel várt filmek listájának élére ugrott, miután több mint négymillióan jelezték, hogy megnéznék. Az alkotást Linshan Zhao rendezte, aki reménye szerint „megmentené a történelmet a feledéstől”, illetve „felnyitná a sebet a gyógyulásra”.

A 731-es egység annak a titkos japáni katonai orvosi alakulatnak a fedőneve, amely 1932 és 1945 között bakteriális hadviselésért és emberkísérletekért volt felelős. A brutális kísérletek kínai, koreai, szovjet és nyugati hadifoglyok ezreinek okozták a közvetlen halálát.

A kísérleteket az északkelet-kínai Harbinban hajtották végre, ahol a Japán Császárság 1936-ban a világ legnagyobb biológiai hadviselési támaszpontját hozta létre. Az Egyesült Államok szisztematikusan és szándékosan falazott ezeknek az emberiesség elleni bűncselekményeknek, megjutalmazva az elkövetőket.  

Az Elszabadult gonosz című film plakátja 

Nürnberg után Tokió 

A nürnbergi pert, amely egyes magas rangú náci háborús bűnösöket vont felelősségre, az 1946–48-as tokiói per követte a Távol-keleti Nemzetközi Katonai Törvényszéken. Nürnbergre alapozva huszonnyolc magas rangú japán katonai és politikai vezető állt ez elé a bíróság elé. Ötvenöt különböző vádpontban vonták őket felelősségre, köztük háborús agresszió, gyilkosság, valamint számos háborús, illetve emberiesség ellen elkövetett bűncselekmény miatt. De egyiküket sem vonták felelősségre népirtás miatt, annak ellenére sem, hogy háborús bűntetteket követtek el Kelet- és Délkelet-Ázsiában. Ráadásul figyelmen kívül hagyták az olyan bizonyítékokat, amelyek gyanúba keverték volna Hirohito császárt és családját. Ebben a kulcsszerepet Douglas MacArthur tábornok, a szövetséges erők japáni főparancsnoka játszotta. Úgy vélte, az Egyesült Államoknak szüksége van Hirohitóra a japáni stabilitáshoz, illetve ahhoz, hogy – Amerika ázsiai hidegháborús céljainak támogatására – a megszállási politika a helyreállítás és a leszerelés irányába mozduljon el.

Douglas MacArthur amerikai tábornok és Hirohito japán császár 1945 szeptemberében Tokióban. Forrás: Wikimedia Commons 

A Japán Császárságban Kisi Nobuszuke, aki később (1957–60) kormányfő is lett, vészhelyzeti törvények felhasználásával taszított rabszolgasorba másfél millió kínait Mandzsukuo japán bábállamban, a háborús Mandzsúriában. Ám ahelyett, hogy háborús főbűnösként ítélték volna el, a megszálló amerikai erők nem vonták felelősségre Kisit, a jóval későbbi miniszterelnök Abe Sinzó (2006–07; 2012–20) anyai nagyapját. Inkább elengedték, Kisi pedig – nyílt vagy burkolt amerikai támogatással – kormányfő lehetett. A japán konzervatívok konszolidálásával fontos szerepet játszott az ország vezető politikai ereje, a Liberális Demokrata Párt létrehozásában. Érdekes módon a japán biológiai hadviselési erőfeszítések kulcsszereplői szintén hiányoztak a tokiói perről. Az amerikai beavatkozás nyomán ezekben a perekben nem emeltek vádat az emberkísérletek mögötti katonai vezetőkkel szemben. 1937 és 1945 között a japán 731-es egység és leágazásai halálos kimenetelű kísérletekben vettek részt a nácikkal együttműködésben. Bűneik Josef Mengele, az auschwitzi „halál angyala” tetteit idézték. A japán emberkísérletek esetében a kínai áldozatokat rendszeresen megfosztották emberi mivoltuktól, egymás között pedig mint farönkökről beszéltek róluk. A dehumanizálás a brutalitás szolgálatába szegődött. Az auschwitzi, illetve a 731-es egység által elkövetett bűnökben egyrészt egy olyan, feltehetően tudományos érdeklődés volt a közös azzal kapcsolatban, hogy mi a fajilag kívánatos, másrészt azoknak a teljes semmibe vétele, akiket fajilag nem kívánatosnak tekintettek. Isii Siró tábornok halálgyárainak kísérleteibe beletartozott, hogy betegségeket fecskendeztek az áldozatokba, ellenőrzött körülmények között dehidratálták őket, biológiai és más fegyvereket teszteltek rajtuk, dekompressziós kamrába vetették őket, élveboncolást és amputációt hajtottak rajtuk végre, illetve kinyerték a szerveiket.    

Isii Siró a császári hadsereg alezredeseként, illetve a világháború után. Forrás: Wikipédia 

A kínai Harbinban a 731-es egység a becslések szerint 14 ezer áldozatot ölt meg: férfiakat, nőket, gyermekeket és az általuk elkövetett nemi erőszakból származó csecsemőket. Az egység és a hozzá köthető kutatólétesítmények által előidézett fertőző betegségekben 300 ezer ember is meghalhatott. Isii tábornokot, a 731-es egység parancsnokát mégsem vonták felelősségre.

Mentőöv az amerikaiaktól 

A biológiai hadviselési programért való felelősség kiterjedt Japán kormányzati vezetőire, illetve számos tekintélyes tudósra is, akik szintén elkerülték a vádemelést. Az amerikai katonai hírszerzés úgy férkőzött be a tokiói perbe, hogy akadályt gördített az elé, hogy az ügyészek tanúkat találjanak, illetve titkosította a kompromittáló iratokat. A washingtoni döntéshozók, akiket MacArthur tábornok is támogatott, azt remélték, hogy szert tesznek Japán biológiai hadviselési szakértelmére, és így fölénybe kerülhetnek a Szovjetunió ellenében. 

A mai tanulság az, hogy a legtöbb népirtó megússza a felelősségre vonást. Amikor Isszer Harel, az izraeli Moszad legendás igazgatójának az emberei Argentínában 1960-ban elrabolták Adolf Eichmannt, csaknem Mengele is a kezükre került – ezt Harel maga mondta e sorok írójának Tel-Avivban, az 1970-es évek közepén. A második világháború után Mengele még évtizedekig vidáman élt Sao Pauló-i rejtekhelyén. Isii tábornokot a feljebbvalóival együtt felelősségre vonhatták vonta, de MacArthur mentességet biztosított a számára. Az amerikai hadsereg és a CIA, a Központi Hírszerző Ügynökség szisztematikusan akadályozta az igazságszolgáltatást. A mentesítés nem a kivétel volt, hanem a norma. Vegyük például Hiszato Josimura esetét, aki azokat a fagyási sérülésekkel kapcsolatos kísérleteket vezette, amelyek altatás nélkül végrehajtott kényszeramputálással jártak együtt. Később a Kiotói prefektúra Orvostudományi Egyetemének elnöki tisztét töltötte be, 1978-ban pedig Hirohito császár kitüntetésben részesítette a „környezeti adaptáció tudományában” végzett úttörő munkájáért. Japánban nemcsak sokáig lejáratták a tanúkat, akik nyilvánosan beszélni mertek a 731-es egységgel kapcsolatos tapasztalataikról, hanem az ultranacionalista fenyegetés el is hallgattatta őket. Nyugaton az 1980-as évekig jórészt „kommunista propagandaként” utasították vissza a Japán második világháborús nagyszabású emberkísérleteivel kapcsolatos vádakat. Az Egyesült Államok és a Szovjetunió a háború után egyaránt gyűjtött adatokat a japáni biológiai hadviselési egységekről. Együttműködésüket követően a szovjetek kettőtől huszonöt évig terjedő időtartamra szibériai munkatáborokba küldték a japánokat, miközben az amerikaiak által elfogottakat titokban mentesítették. A hírhedt Isii Sirót az amerikai kormány felfogadta, hogy tartson előadásokat a Fort Detrick támaszponton a biológiai fegyverekről és a 731-es egység „eredményeiről”. Sőt az 1950–53-as koreai háborúban azok között a japán háborús bűnösök között volt, akiket a helyszínre küldtek, hogy vegyenek részt az amerikai hadsereg állítólagos biológiai hadviselési tevékenységében.

Halálbüntetések kiszabása helyett tehát az Egyesült Államok emberkísérleteket tussolt el, ösztöndíjakkal segítette az elkövetőket és magáévá tette a biológiai hadviseléssel kapcsolatos tudásukat. Ezt a halálos tudást aztán biológiai és vegyi fegyverekhez használták fel, a koreai háborúban Kínával, a hidegháborúban pedig a szovjetekkel szemben.

Sajátjaikon is kísérleteztek 

De nemcsak Washington ellenségeit vette célba mindaz, amit a Pentagon, a CIA és Fort Detrick a japán háborús bűnösöktől tanult. Végső soron amerikai katonákat és állampolgárokat is célba vettek. A japán szakembereket ugyan az USA ellenségeivel szemben vetették be, de átlag amerikaiakon kísérleteztek. E kísérletek vegyi és biológiai fegyvereknek tettek ki embereket, illetve sugárzással kapcsolatos kísérleteket, mérgező és radioaktív vegyszerek befecskendezését, sebészeti kísérleteket, vallatásokat és kínzásokat, valamint tudatmódosító szerekkel való teszteket is magukba foglaltak. Összhangban azzal, hogy Amerikában hosszasan jelen volt az eugenika és a szegregáció, számos tesztet nemcsak gyerekeken, hanem betegeken és mentális sérülteken hajtottak végre, miközben a kísérleti alanyok között arányszámukon felül képviseltették magukat a szegények, az etnikai kisebbségekhez tartozók és a börtönök lakói. Ezek közé az emberkísérletek közé tartozott az MKUltra (1953–73), a CIA vallatások során és vallomások kicsikarására használható szerek kifejlesztésére létrehozott projektje, amelyben agymosással és lelki kínzással éltek. 2008-ig a Pentagon tesztjein keresztül amerikai katonák és civilek tízezreit tették ki biológiai és vegyi anyagok hatásának. Márpedig ha figyelmen kívül hagyjuk ezeket a történelmi tapasztalatokat, valószínűleg megismételjük őket a jövőben. Amikor a gonoszt megjutalmazzák, akkor a morális összeomlás csak idő kérdése. 

Borítókép: Egy japáni egészségügyi küldöttség egy tagja áthalad a japán 731-es egység harbini áldozatainak neveit felsoroló falak között egy 2014-es megemlékezésen (Fotó: Wang Kai / Xinhua via AFP) 

A szerző geopolitikai elemző. Cikke eredeti változata a China-US Focus szeptember 26-án megjelent számában volt olvasható.