Szaladó fotográfusok
A képeket folyamatosan teszik elérhetővé a közgyűjtemény Facebook-oldalán.
A képeket folyamatosan teszik elérhetővé a közgyűjtemény Facebook-oldalán.
A pandémia alatt újabb lendületet kapott a retróláz. A nagymamák bútorai után apáink technikai eszközei kerülnek a polcokra
1961 és 1963 között az állambiztonság politikai szempontból gyanúsnak, majd a bíróság bűnösnek találta az „indiánozást„.
A képeket folyamatosan teszik elérhetővé a közgyűjtemény Facebook-oldalán.
A pandémia alatt újabb lendületet kapott a retróláz. A nagymamák bútorai után apáink technikai eszközei kerülnek a polcokra
1961 és 1963 között az állambiztonság politikai szempontból gyanúsnak, majd a bíróság bűnösnek találta az „indiánozást„.
A magyar társadalom és a világ is nagyon keveset tud, és úgy tűnik, nem is nagyon akar tudni a kommunista terrorról.
Hamar Dániel nem készült zenei pályára, de mindig érezte, hogy muzsika nélkül nem tudna élni.
A geográfus szélsőséges körülmények között szeret dolgozni. A magashegységi és a sarkvidéki környezetváltozásokat kutatja.
Szakemberek attól tartanak, hogy járványgóccá alakul a Mount Everest oldalában lévő alaptábor.
Februárban még emlékművet akartak emelni a pandémia legyőzése alkalmából, aztán két hónappal később elszabadult a járvány.
A király sírjának feltárásakor meglepve tapasztalták, hogy teste romlatlan maradt, akár a szenteké.
Szombaton bezzeg a monoton gépzenére a fiatal lányok táncra perdültek az udvari poroló körül.
Évezredeken át úgy élt az ember, hogy egy emberöltő alatt nem nagyon érzékelte a változásokat. Betörhetett egy-egy új eszme, technológia, volt ideje hozzászokni. Ennek vége.
Lin-csi apátot elég jól ismerhetik az olvasók, az utóbbi évtizedekben sorra jelentek meg a IX. századi kínai szerzetes-filozófusról szóló kötetek.
Könyv azokról, akik tragikus időkben azért viselkedtek bátran, hogy másokon segítsenek.
Szombaton megjelenő, Lugas című mellékletünkből az alábbi cikkeket ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe.
A régi boldog időkben az is megesett, hogy 13 kocsmában 13 különböző tamburazenekar húzta a talpalávalót.
A Magyar Nemzeti Múzeum Maskarában című virtuális kiállításán Apponyi Albert Don Quijote de la Mancha jelmezében látható.
Száznyolcvan éve, 1841. május 11-én született Pauler Gyula történész, jogász, levéltáros.
A mesterséges intelligencia olyan eszköz, amely felboríthatja a jelenleg tapasztalt egyensúlyt, és újabb fegyverkezési versenyhez vezet.
Rezeda Kázmér nem volt nagy barátja a ginnek, ellenben nagy barátja volt bizonyos televíziós sorozatoknak.
A focianalfabétákat Ábel nem is tekintette igazi férfiaknak, az effélék társaságában kegyetlenül unatkozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Dr. Obrusánszky Borbála, hazánk ulánbátori nagykövete a Magyar Nemzetnek adott interjúban a mai Mongólia legnagyobb kihívásairól beszélt.
A művésznő Piros Ildikó pályája még akkor indult, amikor természetes volt az egymás iránti tisztelet.
Németh Károly 1984 óta készít kezdetben ortopéd-, később balettcipőket.
Életképek és villanások Mongólia fővárosából, ahol kétdiplomás emberek is turistákat cipelnek.
És ez még csak egyetlen forduló a szerteágazó, érzékeny témában.
A horgászok szerint ez a háromféle hal akadhat horogra.
Lesz szombaton operaest, szívhalászat, prímásgála és szerenádok éjszakája is.
Mi lesz, ha akad majd egy szülő, aki nem viseli el tovább ezeket, és megkeresi az elkövetőket egy jó hatlövetűvel?
A saját otthon megteremtése sokak számára egy új életszakasz kezdetét jelenti, amely pénzügyi és személyes szempontból is komoly mérföldkő.
Az MTK továbbra is mély gödörben ül. Két hazai meccsén összesen tíz gólt kapott.
A jemeni húszi lázadók nagy valószínűséggel először vetettek be kazettás töltetű rakétát Izrael ellen – közölte vasárnap az izraeli légierő egy két nappal korábbi támadásra utalva.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.