Egy az útjuk?

Minden biztonsági fenyegetés és helyi rosszallás ellenére Kína folyamatosan dollármilliárdokat öl Pakisztánba, s számos gazdasági szektorba invesztál. A befektetőket olcsó munkaerő és magas profitráta kecsegteti, nem köti őket a haszon egy része visszaforgatásának kötelezettsége.

Residents play with a soccer ball near a makeshift wooden goal post, against the backdrop of Gwadar port, Pakistan April 10, 2017. REUTERS/Akhtar Soomro - RC12CF39AC10 Fotó: REUTERS

Kína 2015-ben bejelentette, hogy több milliárd dolláros infrastruktúra-fejlesztési programba kezd Pakisztánban, s ennek keretében létrehozza a pakisztáni Gwadar kikötőjét Nyugat-Kínával (Hszincsianggal) összekötő gazdasági folyosót (CPEC). A Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai elnök által ambicionált Egy övezet, egy út megaprojekt keretében indított kezdeményezés eredetileg 46 milliárd dollár értékű befektetést vitt volna Pakisztánba, ám az előirányzott összeg mára 65 milliárd dollárra nőtt. A CPEC első fázisában főleg energetikai és közlekedési projektek valósultak meg a kínaiak pénzéből. A tavaly decemberben kezdődő második fázis főként a feldolgozóipari kapacitás növelését és a munkahelyteremtő programokat célozza. Ám Peking nemcsak Pakisztán gazdasági központjai­ba pumpálja a pénzt, hanem Kasmír pakisztáni ellenőrzés alatt álló részébe és az északnyugati Hajber-Pahtunhva tartományba is. Számos pakisztáni örül a fejleményeknek azzal érvelve, hogy a bővülő kínai beruházások majd kihúzzák az országot a gazdasági válságból. Ezt az utóbbi időben a Covid–19-világjárvány terjedése is súlyosbította: több tízezer kisvállalkozás volt kénytelen lehúzni a rolót, valamint több mint húszmillió ember veszítette el munkáját a 250 milliós országban. Ráadásul Hajber-Pahtunhvában 2004 és 2015 között tombolt az iszlám terrorizmus, a tartomány törzsi területei az iszlamisták al-Káidához és a Hakkani terrorhálózathoz köthető központjának számítottak. Tekintve a törvény és rend nélküli helyzetet nyugati vállalatok nem voltak hajlandók befektetni a tartományban, viszont a kínaiak nem voltak annyira finnyásak, s ezért meg is becsülik őket a helyiek. A Deutsche Welle német hírportál szerint Kína előbb energetikai és infrastrukturális programokba ruházott be, jelenleg azonban már közegészségügyi és más projektek is futnak.

A déli Szindh tartományban a kínaiak nem csupán a CPEC keretében munkálkodtak, hanem negyven százalék részesedést is vásároltak a pakisztáni értéktőzsdében. Ez a karacsi intézmény vezetője szerint feljogosítja őket arra, hogy kinevezzék az ügyvezető igazgatót, a pénzügyi igazgatót és a tőzsdefelügyelet főnökét. Igaz, hogy a jelöléseket az igazgatótanácsnak is jóvá kell hagynia. Információk szerint Kína az egyik legnagyobb erőmű megvásárlására is készül Karacsiban, ezen túlmenően a tartomány öt körzetében is közegészségügyi fejlesztésekben kaptak részt Szindhben, s ezt több helyi üzleti forrás is megerősítette. Ők már nem lelkesedtek annyira: méltatlankodtak, hogy a kormány jövedelmező szerződéseket juttat kínai cégeknek, s ez aláássa a helyi hatóság felügyeleti jogkörét. Az egyik politikai párt vezetője pedig azt rótta fel, hogy kínai vállalatok olajkutatási jogot is kaptak a tartományban. Igaz, néhány olajmezőt nyugati társaságok, mint például a British Petroleum próbált meg kiaknázni.

Pekinget ugyanakkor nem zavarta, hogy tavaly júniusban a szomszédos tartomány, Beludzsisztán szeparatista lázadói támadást intéztek a tőzsde ellen, mivel nem nézik jó szemmel a kínaiak pakisztáni tevékenységét. Azt vetik a kormány szemére, hogy a Beludzsisztánban megtermelt javak más pakisztáni tartományokhoz kerülnek. A tartományban 1948 óta többször tört ki felkelés a pakisztáni kormány ellen, mert az nem akarja biztosítani a beludzsoknak a megfelelő autonómiát az országon belül, ezért sokan vannak, akik szeretnék elérni Beludzsisztán függetlenségét Pakisztántól. Az erőszakos cselekményeket a tartományban épülő létesítményeken dolgozó munkások, valamint rendvédelmi szervezetek tagjai ellen követik el.

Beludzsisztán területét tekintve a legnagyobb, bár viszonylag gyéren lakott tartomány, s itt, az Ománi-öböl partján található a kínaiak által üzemeltetett, stratégiai fontosságú kikötő Gwadarban. A kínaiakat nem zavarja, hogy a nyugati befektetők a biztonsági kockázatok miatt jobbára elkerülik a térséget; ennek tanújele, hogy Gwadarban folyamatban van egy repülőtér építése és nagyobb gyárépítési projektek megvalósítása a CPEC keretein kívül. A kínai befektetők a halászati iparra is kivetették hálójukat, s mélytengeri, vonóhálós halászhajókkal borzolják a helyi halászok idegeit. Beludzsisztán más részein a kínaiak márvány és ásványok kitermelésébe is belefogtak, helyi partnerekkel együttműködve. A szomszéd ország befektetőit ösztönzi az is, hogy Imran Hán pakisztáni miniszterelnök tavaly mintegy száz kínai üzletemberrel találkozott, s beruházásokra ösztönözte őket. 

A kormány a szabályozói környezetet is megreformálta, ami különösen a kínai befektetők számára lett kedvező. Így aztán áramlanak is egyebek mellett a vendéglátóiparba, az információtechnológiába, a távközlésbe és a tanácsadói szektorba. Nem is csoda, hiszen a befektetőket olcsó munkaerő és magas profitráta kecsegteti. A nemzetközi verseny sem borzasztó: ugyan a szabályozók enyhítése minden befektetőre vonatkozik, a nyugatiak inkább elkerülik Pakisztánt. Ráadásul a kínaiak nyereségük száz százalékát hazaküldhetik, nem köti őket a haszon egy része visszaforgatásának kötelezettsége. Pakisztáni üzletemberek ugyanakkor dohognak, hogy a kínaiak kedvezményes elbánásban részesülnek állami megrendelések esetén – ezt a kormány persze tagadja.