Hölgyeim és uraim, fáradjanak át ehhez a tárlóhoz. Gazdaságtörténeti jelentőségű beruházás munkálatait láthatják, a Sió csatorna építését. Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar, már nem sokkal a negyvennyolcas forradalom kitörése előtt szükségességét látta annak, hogy a Balatont a Dunával összekötő Siót rendezzék és szállításra alkalmassá tegyék. A kor technológiai újdonságának számított, hogy a zsilipet 1891-ben falazott kivitelben építették ki, teljesítménye pedig elérte az ötven köbmétert másodpercenként. Kérem, tekintsenek a térképre. Láthatják, hogy a Sió csatorna a siófoki kikötőnél ágazik el a Balatonból, majd 120 kilométer hosszan folyik tovább, míg el nem éri a Dunát, pontosan a gemenci erdőnél. Mélysége helyenként meghaladja a nyolc métert. Ha nincs a Sió szabályozása, talán a jövő heti, 1939-es füredi Anna-bál felvonulására sem kerülhet sor, mert a parti sétányt elönti a víz a szezon közepén.
Ezen a képen, amely éppen 1900-ban készült, kubikosok végzik a medermélyítést. Több száz vándormunkás érkezett a korszakos építkezésre. A kubikosok bandákba szerveződve dolgoztak és éltek, távol a családjuktól, néha hónapokig. A képen jól kivehető az úgynevezett szentesi talicska. Súlyelosztását addig tökéletesítették ezek a tanulatlan emberek, míg egy rakatra száz kiló földet is képesek voltak elszállítani vele. Azt a jókötésű fiút a fotográfián éppen kubikoshámba, úgynevezett pantallérba fogják. Képzeljék, még a Viharsarokból is sokan jöttek építeni, ahol…
Professzor úr, jól van? Csak mert meg tetszett inogni. Hozzanak egy széket Sinka professzor úrnak.
Tényleg kifutott a lábam alól a talaj. Ez a kép előhoz mindent. A nyomorúságot, a szenvedést, a fájdalmat. Egyébként nem a századfordulón készült, hanem hét évvel azelőtt. Tizenhárom éves se voltam még. Látom magam előtt, ahogy a heti bér kiadása napján apámat talicskával tolom vissza a kocsmából a rőzsekunyhóba, élesztgetem, mert másnap menni kell megint. Különben kiraknak bennünket a bandából, és még az a kevés se jut haza anyámnak, a húgaimnak. Beállni a hámba, húzni az igát. A széles szíj olyan sebet vájt a vállamba, hogy évek múlva is meglátszott a helye. Szabadulás csak nyár végén volt, mikor a többieknek véget ért a vakáció. Olyankor apámmal hazamentünk Szentandrásra, és én maradhattam, mert kezdődött az iskola. Heteket robotoltam a Balaton mellett, de egyetemista voltam, mikor először megfürödhettem benne. Csak a ragacsos föld jutott, amit tonnaszám ástunk és vonszoltunk, hogy felépüljön az az átkozott csatorna.
