Birodalmak temetője

A tálibok villámgyors kabuli bevonulását követően se szeri, se száma az afganisztáni helyzetelemzéseknek.

Afghan refugees arrive in Madrid on 24th August, 2021. Afghan refugees are seen here in Madrid, Spain being guarded by the military after landing from Dubai on August 24. 290 refugees will be held at Torrejon military base for up to 72 hours until an international tribunal determines the relocation possibilities. (Photo by Juan Carlos Lucas/NurPhoto via Getty Images) Fotó: NurPhoto

A tálibok villámgyors kabuli bevonulását követően se szeri, se száma az afganisztáni helyzetelemzéseknek. Megszólalnak a szakértők, akik napokkal ezelőtt még egy évre tették azt az időpontot, amikor a tálibok a hatalom közelébe kerülhetnek. Hát ebben is tévedtek, hiszen a tálibok egyetlen puskalövés nélkül vonultak be a fővárosba, az afgán államfő húzott először nyúlcipőt, cserben hagyva az egész korrupt kócerájt. Ha valaki augusztus elején előáll azzal, hogy az afgán kormányhadsereg napokon belül leteszi a fegyvert a lázadók előtt, bizony közröhej tárgyává vált volna. Nem azért feccöltek bele az amerikaiak több százmilliárd dollárt, hogy ellenállás nélkül feltegyék a kezüket!

Az sem igaz, hogy az amerikai hírszerzőket, legyenek azok katonaiak vagy polgáriak, meglepetésként érte a gyors hatalomváltás. Ők is számítottak erre, de három hónapot még adtak a bukott rezsimnek. Csakúgy, mint az amerikai katonai tanácsadók, akik – mint mára kiderült – próbálták lebeszélni Joe Biden elnököt az ilyen hirtelen megvalósuló kivonulásról.  Ha ilyen tempóban hagyjuk magára afgán barátainkat, akkor az csúfos fiaskó az Egyesült Államok és szövetségesei számára, lemoshatatlan foltot ejt a Nyugat hitelességi mítoszán. Az amerikai államfő azonban ragaszkodott az elképzeléséhez: amit három elnök képtelen volt meglépni, majd ő teljesíti. Öreg korára az ember egyre csökönyösebb. De ez nem annyira veszélyes, kivéve, ha valaki egy birodalmat irányít. Ráadásul Biden nem vitatta meg az európai államokkal, a NATO-szövetségeseivel, hogy ilyen gyorsan el akarja hagyni Afganisztánt, hanem egyszerűen közölte velük a tényt. Amerika visszatért – ez volt a jelmondata. Látjuk.

Az amerikai sajtóban megjelent minősítés szerint „a közepesen retardált” elnök a 80-as évek elejei szovjet vezetők, Brezsnyev, Andropov és Csernyenko utolsó napjait idézte meg. Most Amerikában felmerült, hogy Biden ellen akár impeachmentet, azaz alkotmányos vádemelést is foganatosíthatnak, ha a döntése nyomán kialakult helyzetnek amerikai áldozatai lesznek. Ám erről ne is beszéljünk, mert ha a kongresszus jóváhagyja a vádemelést, akkor az alelnök, Kamala Harris lép Biden helyére. Őt pedig igen kevesen akarják az Egyesült Államok első női elnökeként tündökölni látni a Fehér Házban.

Amerikában sem sokan vitatják, hogy mekkora szerepet játszott Joe Biden ebben a szégyenteljes és megalázó kivonulásban. Amikor az elnök szabadságáról visszatért, és mentegetőző sajtóértekezletet tartott, kijelentette: az Egyesült Államok nem azért vonult be Afganisztánba, hogy ott államot építsen. Mégis ez lett belőle. Sikerült felhúzniuk egy Potemkin-államot, amely a létrehozói és támogatói távozása után az első kósza széltől összeomlott. Magukat is átverték, és számosat a támogatóik közül, akik nem fértek fel a kimenekítő gépekre, alaposan benne hagytak a katyvaszban. Az afganisztáni beavatkozás kezdete jogos volt, hiszen 2001. szeptember 11-én saját területén megtámadták a világ legnagyobb hatalmát, az Egyesült Államokat. A szervezetnek, amely ezt végrehajtotta, bűnhődnie kellett, és azoknak is, akik mentsvárat biztosítottak számára. Az amerikai hadsereg heteken belül elfoglalta az országot, Afganisztánt, amely vendégül látta a terroristákat, de csak kicsúszott a kezei közül az al-Kaida vezetője, Bin Laden. A pakisztáni határ túloldalára szöktek a tálib rendszer vezetői, és vártak a megfelelő pillanatra, amikor megkezdhetik a támadást.

De ha már egy ország ilyen könnyen az amerikaiak ölébe hullott, akkor majd megajándékozzák a demokráciával. A „civilizált” hatalom elhozza a megváltást a – ki nem mondva, de – elmaradott népnek, amely felszabadulva a feudalizmustól, magáénak tudva az emberi jogok minden vívmányát, boldogan halad a modernizáció útján, amely elvezet a korszerű együttélésbe. És bele is vágtak a megszállók, ugyanis a lakosság így nevezte őket és ilyen érzéseket táplált velük szemben, akik amerikai mintájú társadalmat akartak itt létrehozni. Volt itt új, veretes alkotmány, amely a jogokat rögzítette, választások, amelyeken különböző pártok álltak szemben egymással és természetesen parlament, amely a demokratikus törvényeket hozta. Ám mindez csak látszat szintjén létezett, az afgán nép többségétől az ilyen keretek közt működő  életforma teljességgel idegen. Évszázadok óta jól bevált saját – talán nem is rögzített – törvényeik, szokásaik vannak.

Afganisztán a birodalmak sírásója. A brit, a szovjet és most az amerikai impériumé. Hiába az elrettentő példák, az amerikai vezetés mégis belevágott. A britek, a szovjetek is a maguk képére akarták megváltoztatni Afganisztánt. Az 1980-as években Babrak Karmal, majd Nadzsibullah is a kommunizmus útjára szerette volna lökdösni az országot. Ismerjük sorsukat, bár ideillik egy megjegyzés: Nadzsibullah a szovjetek kivonulása után három évig tartotta Kabult, most viszont egyetlen napot sem élt meg a ,,demokratikus” afgán vezetés.

Mi az oka annak, hogy Afganisztánt soha nem sikerült gyarmatosítani, és a nagyhatalmak csak bizonyos ideig tudták megszállni? Fabrice Balanche­ francia geográfus magyarázata szerint az, hogy nem kellően tanulmányozták az ország földrajzát és a népesség összetételét. A Hindukus lábánál járunk, tele magas hegyekkel, amelyeket átjárók kötnek össze. A völgyekben különböző nemzetiségek élnek, pastuk, üzbégek, tádzsikok, türkmének, hazarák. Ezeknek megvannak a saját szabályaik, amelyeket követnek a helyi klánok és törzsek. Afganisztánban nincs hagyományosnak tekintett társadalmi felosztás, itt a törzs, ami számít. A királyság alatt sem volt egyetlen olyan uralom sem, amely ki tudta volna terjeszteni a hatalmát az egész országra. Akik itt élnek, ezt így fogadják el. Jöhetnek hatalmasságok, akik uralják Kabult, de itt a helyi hatalom számít.

Hogy mi várható a tálib rezsimtől, arra ma mindenki csak blöfföl. Az iszlám vallás az, amely a különböző népcsoportok közös útmutatója, erre jól ráéreztek a tálibok. Elfogadják őket, mert „hazaiak” és talán nem annyira korruptak, mint a megszállók kiszolgálói. A győzelmüknek nagy lesz a külföldi kisugárzása. Afganisztán külföldi segélyekre szorul, ami alakíthatja külpolitikájukat. Mi lenne az a tanulság, amelyet a Nyugatnak elsőként le kellene vonnia az afganisztáni fiaskóból? Abbahagyni a minden eszközzel támogatott demokráciaexportot. De félő, hogy ehhez már annyira hozzászoktak, hogy az utolsó leheletükig folytatni fogják.

(Borítókép: Afganisztánból menekült nő csecsemőjével érkezik Madridba. Fotó: Getty Images)