A tálibok villámgyors kabuli bevonulását követően se szeri, se száma az afganisztáni helyzetelemzéseknek. Megszólalnak a szakértők, akik napokkal ezelőtt még egy évre tették azt az időpontot, amikor a tálibok a hatalom közelébe kerülhetnek. Hát ebben is tévedtek, hiszen a tálibok egyetlen puskalövés nélkül vonultak be a fővárosba, az afgán államfő húzott először nyúlcipőt, cserben hagyva az egész korrupt kócerájt. Ha valaki augusztus elején előáll azzal, hogy az afgán kormányhadsereg napokon belül leteszi a fegyvert a lázadók előtt, bizony közröhej tárgyává vált volna. Nem azért feccöltek bele az amerikaiak több százmilliárd dollárt, hogy ellenállás nélkül feltegyék a kezüket!
Az sem igaz, hogy az amerikai hírszerzőket, legyenek azok katonaiak vagy polgáriak, meglepetésként érte a gyors hatalomváltás. Ők is számítottak erre, de három hónapot még adtak a bukott rezsimnek. Csakúgy, mint az amerikai katonai tanácsadók, akik – mint mára kiderült – próbálták lebeszélni Joe Biden elnököt az ilyen hirtelen megvalósuló kivonulásról. Ha ilyen tempóban hagyjuk magára afgán barátainkat, akkor az csúfos fiaskó az Egyesült Államok és szövetségesei számára, lemoshatatlan foltot ejt a Nyugat hitelességi mítoszán. Az amerikai államfő azonban ragaszkodott az elképzeléséhez: amit három elnök képtelen volt meglépni, majd ő teljesíti. Öreg korára az ember egyre csökönyösebb. De ez nem annyira veszélyes, kivéve, ha valaki egy birodalmat irányít. Ráadásul Biden nem vitatta meg az európai államokkal, a NATO-szövetségeseivel, hogy ilyen gyorsan el akarja hagyni Afganisztánt, hanem egyszerűen közölte velük a tényt. Amerika visszatért – ez volt a jelmondata. Látjuk.
Az amerikai sajtóban megjelent minősítés szerint „a közepesen retardált” elnök a 80-as évek elejei szovjet vezetők, Brezsnyev, Andropov és Csernyenko utolsó napjait idézte meg. Most Amerikában felmerült, hogy Biden ellen akár impeachmentet, azaz alkotmányos vádemelést is foganatosíthatnak, ha a döntése nyomán kialakult helyzetnek amerikai áldozatai lesznek. Ám erről ne is beszéljünk, mert ha a kongresszus jóváhagyja a vádemelést, akkor az alelnök, Kamala Harris lép Biden helyére. Őt pedig igen kevesen akarják az Egyesült Államok első női elnökeként tündökölni látni a Fehér Házban.
Amerikában sem sokan vitatják, hogy mekkora szerepet játszott Joe Biden ebben a szégyenteljes és megalázó kivonulásban. Amikor az elnök szabadságáról visszatért, és mentegetőző sajtóértekezletet tartott, kijelentette: az Egyesült Államok nem azért vonult be Afganisztánba, hogy ott államot építsen. Mégis ez lett belőle. Sikerült felhúzniuk egy Potemkin-államot, amely a létrehozói és támogatói távozása után az első kósza széltől összeomlott. Magukat is átverték, és számosat a támogatóik közül, akik nem fértek fel a kimenekítő gépekre, alaposan benne hagytak a katyvaszban. Az afganisztáni beavatkozás kezdete jogos volt, hiszen 2001. szeptember 11-én saját területén megtámadták a világ legnagyobb hatalmát, az Egyesült Államokat. A szervezetnek, amely ezt végrehajtotta, bűnhődnie kellett, és azoknak is, akik mentsvárat biztosítottak számára. Az amerikai hadsereg heteken belül elfoglalta az országot, Afganisztánt, amely vendégül látta a terroristákat, de csak kicsúszott a kezei közül az al-Kaida vezetője, Bin Laden. A pakisztáni határ túloldalára szöktek a tálib rendszer vezetői, és vártak a megfelelő pillanatra, amikor megkezdhetik a támadást.
De ha már egy ország ilyen könnyen az amerikaiak ölébe hullott, akkor majd megajándékozzák a demokráciával. A „civilizált” hatalom elhozza a megváltást a – ki nem mondva, de – elmaradott népnek, amely felszabadulva a feudalizmustól, magáénak tudva az emberi jogok minden vívmányát, boldogan halad a modernizáció útján, amely elvezet a korszerű együttélésbe. És bele is vágtak a megszállók, ugyanis a lakosság így nevezte őket és ilyen érzéseket táplált velük szemben, akik amerikai mintájú társadalmat akartak itt létrehozni. Volt itt új, veretes alkotmány, amely a jogokat rögzítette, választások, amelyeken különböző pártok álltak szemben egymással és természetesen parlament, amely a demokratikus törvényeket hozta. Ám mindez csak látszat szintjén létezett, az afgán nép többségétől az ilyen keretek közt működő életforma teljességgel idegen. Évszázadok óta jól bevált saját – talán nem is rögzített – törvényeik, szokásaik vannak.
Afganisztán a birodalmak sírásója. A brit, a szovjet és most az amerikai impériumé. Hiába az elrettentő példák, az amerikai vezetés mégis belevágott. A britek, a szovjetek is a maguk képére akarták megváltoztatni Afganisztánt. Az 1980-as években Babrak Karmal, majd Nadzsibullah is a kommunizmus útjára szerette volna lökdösni az országot. Ismerjük sorsukat, bár ideillik egy megjegyzés: Nadzsibullah a szovjetek kivonulása után három évig tartotta Kabult, most viszont egyetlen napot sem élt meg a ,,demokratikus” afgán vezetés.
Mi az oka annak, hogy Afganisztánt soha nem sikerült gyarmatosítani, és a nagyhatalmak csak bizonyos ideig tudták megszállni? Fabrice Balanche francia geográfus magyarázata szerint az, hogy nem kellően tanulmányozták az ország földrajzát és a népesség összetételét. A Hindukus lábánál járunk, tele magas hegyekkel, amelyeket átjárók kötnek össze. A völgyekben különböző nemzetiségek élnek, pastuk, üzbégek, tádzsikok, türkmének, hazarák. Ezeknek megvannak a saját szabályaik, amelyeket követnek a helyi klánok és törzsek. Afganisztánban nincs hagyományosnak tekintett társadalmi felosztás, itt a törzs, ami számít. A királyság alatt sem volt egyetlen olyan uralom sem, amely ki tudta volna terjeszteni a hatalmát az egész országra. Akik itt élnek, ezt így fogadják el. Jöhetnek hatalmasságok, akik uralják Kabult, de itt a helyi hatalom számít.
Hogy mi várható a tálib rezsimtől, arra ma mindenki csak blöfföl. Az iszlám vallás az, amely a különböző népcsoportok közös útmutatója, erre jól ráéreztek a tálibok. Elfogadják őket, mert „hazaiak” és talán nem annyira korruptak, mint a megszállók kiszolgálói. A győzelmüknek nagy lesz a külföldi kisugárzása. Afganisztán külföldi segélyekre szorul, ami alakíthatja külpolitikájukat. Mi lenne az a tanulság, amelyet a Nyugatnak elsőként le kellene vonnia az afganisztáni fiaskóból? Abbahagyni a minden eszközzel támogatott demokráciaexportot. De félő, hogy ehhez már annyira hozzászoktak, hogy az utolsó leheletükig folytatni fogják.
(Borítókép: Afganisztánból menekült nő csecsemőjével érkezik Madridba. Fotó: Getty Images)
