Coney Island Brooklyn tengerparti negyede, ahol nyaranta a nyüzsgő tömeg hatalmas szórakoztató-központokban múlatja az időt; a strandok, szállodák, vidámparkok tömve, szól a zene, pezseg az élet. Télen azonban kihalt ez a városrész, az éttermek, bárok és üzletek mind zárva, a néptelen utcákon a tenger felől havat hord a metsző szél. Egy ilyen fagyos napon a kihalt városban találkozik titokban a két szerető, Michael és Caitlin, ahogy negyed évszázada minden hónapban, miközben mindketten unalmassá romlott házasságban élnek. Billy O’Callaghan regénye a két idősödő szerelmes utolsó találkozásának egyetlen napját örökíti meg.
Michael és Caitlin választás elé kerültek; a férfi feleségéről, Barbaráról kiderült, hogy végső stádiumba került gyógyíthatatlan rákbeteg, az asszony férje, Thomas pedig visszautasíthatatlanul remek állásajánlatot kapott New Yorktól távol, valahol a messzi Közép-Nyugaton. Ezen a fagyos, szeles délutánon Coney Island kietlen utcáin, a lehúzott redőnyök alkotta komor díszletek között bandukolva, aztán meglehetősen szerényen berendezett szállodai szobában kell eldönteniük, hogy maradjanak-e a családjukkal, és akkor többé nem láthatják egymást, vagy huszonöt év után végre szakítanak addigi sorsukkal, és végérvényesen összekötik az életüket.
Az ír alkotó ábrázolásmódjában mikrorealista, szemléletében lélekelemző regénye e sorsdöntő nap aprólékos megjelenítésű krónikája. Ám az aprólékosság sokkal többet jelent, mint a környezet és az előzmények, a körülmények és a vívódó gondolatok tüzetes rajzolatát, a jelen óráinak részletekben gazdag megjelenítését, hiszen – emlékképek, gondolatfutamok, érzelmi hullámok formájában – nemcsak kettejük közös múltja tárul föl, hanem a családjukkal töltött évtizedek hosszú története is. Bármennyire csak egymásra figyelnek, fölemlegetett történeteikben, párbeszédeikben mégis ott vannak a házastársaik is, a családjuk, a rokonságuk által meghatározott életkörülmények, a személyes kötődések és a sok-sok egymástól független emlék.
Michael és Caitlin élete a huszonöt év során kettévált: a valóság és az érzelmek kerültek egymástól távol, egymással szembe – O’Callaghan regénye ezt a két világot, ezt a két fél életet szembesíti az utolsó találkozás napjának történetében. A regény végül is arról a dilemmáról szól, hogy a negyedszázad alatt kialakult körülmények, a megszilárdult, sőt megkövesedett egzisztenciális és házastársi viszonyok meghatározottságát képes-e legyőzni a rajongó lélek elszántsága, a szerelem ereje.
Végül azok az erővonalak bomlanak ki lassan-lassan a regény szövetéből, amelyek összekötik vagy éppen elválaszthatják az egymás iránt vonzódó férfit és nőt. A döntés meghozatalához számvetésre is szükségük van, számvetésre az életükkel, az öregedés gondjával, az elmúlás gondolatával, a már megteremtett egzisztenciával, illetve a lehetséges áldozatokkal és a várható veszteségekkel. Számvetés a kötelezettségeikkel és a vágyaikkal. Meg talán azzal a fölismeréssel, hogy titkolt kapcsolatuk az évek során ugyanúgy magára öltötte a megszokottság rutinját, mint a házasságuk. Ötvenes éveikben az emberek már körültekintően mérlegelnek, a lángoló érzelmeket elnyomják a racionális érvek, a pró és kontra szembesített gondolatok. Ahogy a nyári tengerpart, a vidámpark kavalkádját, zajos, színes forgatagát is idő jöttével elnyomja a fagyos tél csöndes kietlensége.
(Billy O’Callaghan: Szerelmem, Coney Island. Ford.: Pék Zoltán. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2021, 168 oldal. Ára: 3324 forint)
(A borítókép illusztráció. Fotó: Pixabay)
