– Nem az Akadémián, nem is az ELTE-n, ahol évtizedeken át oktatott, hanem a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben találkozunk. Véletlen, hogy éppen itt kerül sor a beszélgetésre, vagy tudatosan tartja távol magát a két intézménytől?
– Nincs ebben semmi magyaráznivaló. Rényis és külföldi kollégákkal egy nagy kutatási programon dolgozunk, ráadásul ennek az intézetnek vagyok a munkatársa. Az ELTE-n emeritus professzorként a járvány előtt tanítottam, és előreláthatóan jövő tavasszal ismét oktatok. Az Akadémián pedig nincs olyan feladatom, amely miatt sokat kellene ott tartózkodnom.
Öröm a másik sikere
– A Szent István-rend átadási ünnepségén Áder János köztársasági elnök arról szólt, hogy a magyar matematika aranycsapatából igazolt a világ élvonalába. Mi termelte ki ezt az aranycsapatot?
– A gyökerek az 1890-es évekig nyúlnak vissza, akkor hozták létre a középiskolai matematikai lapokat, a KöMaL-t – a világ második ilyen jellegű szakmai folyóiratát –, és szervezték meg az első országos versenyt. Ekkor indult el az egész országra kiterjedő tehetséggondozás, amely évek múltával folyamatosan termelte a kiválóságokat. Ehhez kellett a fővárosi és vidéki polgárság, amely vevő volt erre a kezdeményezésre, és kellettek kiválóan felkészített középiskolai tanárok, akik időt és energiát nem kímélve pátyolták az ifjú matematikusokat. Minél több ilyen tanár volt és van, annál sikeresebb a folyamat. Alapvető, hogy a tehetség ne kallódjon el, ne menjen olyan pályára, amelyhez nincs szükség az egyedülálló képességeire.
– A ma tehetségei számíthatnak ugyanarra a segítségre, amelyet az előző generációk megkaptak?
– Igen, s ebben elévülhetetlen szerepe van gimnáziumi osztálytársamnak, a Prima és Széchenyi-díjas Pósa Lajosnak, aki évtizedek óta fáradhatatlanul szervezi az ifjú matematikusok képzését. Aki kiemelkedik ezen a területen, meg tudja mutatni magát számos szakmai versenyen. Ami hátrány, hogy a mi időnkhöz viszonyítva nagyon kinyílt a világ. Könnyebben elcsábulhat a fiatal.
– Első számítógépét 1986-ban vitte haza, amelyet a vámosok annyira értékeltek, amennyibe az akkori lakásuk került. Máskor is meggyűlt a baja a szocializmussal, vagy sztárkutatóként a tenyerén hordozta a rendszer?
– Nem tapasztaltam különösebb hátrányt. Tizennyolc évesen vettem részt életem első konferenciáján. Egyik mentoromnak, Erdős Pálnak köszönhetően belekerültem a szakma nemzetközi áramlásába. Nagyon sok papírmunka árán és akadályok leküzdése után külföldi konferenciákra is mehettem. Nem igényeltem a megkülönböztetést, matematikával foglalkoztam, nem politikával.