Orbán Viktor hajnalban elindult Moszkvába, ahol Putyinnal tárgyal majd Magyarország energiaellátásáról és természetesen a háború lezárásáról. Erről írt közösségi oldalán Deák Dániel.

A politológus szerint mindezt egy igen intenzív időszakban, hiszen az amerikaiak és az oroszok ezekben a napokban tárgyalnak a béketerv kidolgozásáról.
A magyar kormányfő nemzetközi tekintélyét jól mutatja, hogy ma az egész EU-ban ő az egyetlen olyan vezető, akit minden nagyhatalom szívesen fogad, így Washingtonban, Moszkvában és Pekingben is – tette hozzá Deák Dániel.
Kiemelte:
Ursula von der Leyent ezzel ellentétben még Washingtonban sem fogadják, Pekingben megalázó módon bántak vele legutóbb, míg Moszkvával szóba sem állnak.
Orbán Viktor Moszkvában tárgyal
Mint arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor péntek hajnalban indult Moszkvába. A közösségi médiában a miniszterelnök úgy fogalmazott:
Energiabiztonság, és megfizethető, alacsony energiaárak a téli időszakban Magyarországon – ezért mentünk Washingtonba, és ezért megyek most el Moszkvába is.
Borítókép: A Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond, miután átvette a Pásztor István-díjat Szabadkán 2025. november 27-én. A díjat idén Orbán Viktor kormányfőnek és Aleksandar Vucic szerb elnöknek ítélték oda (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!